Hölgyfutár, 1877 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1877-10-18 / 42. szám
1877. Második évfolyam. 42-ik szám Csütörtök, október 18. HÖLGYFUTÁR »-----------13S------------1 MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRA : Egész évre . . . írt — kr. Félévre .... 3 „ — „ Évnegyedre . . írt 50 kr. K-—— SZÉPIRODALMI HETILAP. FELELŐS SZERKESZTŐ : SZERKESZTŐSÉGI IRODA : LÍCEUMI NYOMDA, -- - Nem használható kézirattok nem küldetnek vissza. -------------------------% K. VASSIS MIKLÓS. mm Beszély. Irta: Lépési Gáspár. (Vége.) tthon, a családi szentélyben, miután az elfajult sarjadék kikapta volna méltó büntetését, a férjnek kelle a többiért lakolnia. — Te, te vagy az oka, te gyáva, mihaszna ember, kiáltás nagysága, izgatott sétáját koronként megszakítva, hogy összeszoritott öklével férjét megfenyegesse. Minő tekintélyt várhat a szegény nő, ha férje nem egyéb, mint együgyű viaszbáb, ki állását, vagyonát, mindenét nejének köszönheti, nejének, ki mindezekért még annyit sem érdemelt, hogy egy kis tekintélyt szerezzen neki, s megbízásait pontosan teljesítse. Nem mondtam, hogy kitűnő művészszel kell festetni ama képet, nem afféle obscurus mázolóval? Az a kis kígyó már a szolgáló forma nemzőre tett megjegyzésekre sipogni kezdett, már pedig ha egyszer az illő komolyság oda, csak egy szikra kell, hogy az általános nevetés kitörjön. — De ha minden jóravaló festesz kinevette tervedet s egyik sem akarta magára vállalni elkészítését ? mentegetődzék a férj. Hanem persze, mindennek én vagyok az oka. Nem okoznál azért is engemet, hogy nem vigyáztál könyvedre s a gyerekszobában hagytad hányódni, s aztán Szerénámét vádoltad az egész gyűlés előtt érette? — Hallgass, mert megöllek, sziszegő öszszeszoritott fogakkal a nő. — Ismerve rendetlen, gondatlan természetedet, folytatá vérszemre kapva a férj, több példányban le kellett volna írni azt az évkönyvet, vagy pedig könyv nélkül megtanulni tartalmát, akkor nem kellett volna bele sülnöd, s a kiszakadt májussal elleneidnek rész életekre tárgyat szolgáltatnod. — Hah! az a május, az a május! nyögő a nő s elérzékenyülve egy pamlagra veté magát, a gúnyolódóknak igazuk van, a sors kitépte a májust életem évkönyvéből, számomra több rózsa nem nyílik. — Dehogy nemi szólt újra felugorva helyéről, csak azért is megmutatom én a világnak, hogy tudok én még hódítani, ragyogni. Elhagyjuk ezt a silány fészket, Budapestre költözünk, megmutatom én még annak a kis kígyónak, hogy ott is szerepet fogok játszani. Holnap te is, én is beadjuk lemondásunkat. — De kérlek gondold meg. — — Csitt! Általam lettél azzá a mi vagy, azon tekintély nélkül, melyet vagyonom szerzett számodra, soha sem lettél volna polgármesterré. Nekem jogom van feletted rendelkezni ! — Tehát holnap mindketten beadjuk lemondásunkat; ez el van határozva, aztán költözünk Budapestre, de előbb még adok egy fényes búcsúebédet, hadd lássák meg ezek a félszeg kis városiak, hogy nem ijedtem meg tőlük s egyszersmind azt is megértetem velük, hogy ha egy olyan fennkölt szellem, mint én, egy ideig eltévedhet is egy ilyen nyomorult fészekbe, végre is csak igazi honába, a nagyvilágba nagyik vissza. Megyek, összeszedem minden ékesszólásomat, megírom lemondásomat, aztán a meghívókat a búcsúebédre. Négy nap múlva, e hó 10-én húsvét másodnapja, akkorra épen jó lesz, meghívom a város minden olyanabb férfiét, de nőt, kígyót, álbarátnőt egyet sem, gyűlölöm őket valamennyit. — Siess te is megírni lemondásodat, akarom, hogy még ebben a hónapban elköltözzünk, nem akarom , hogy itt éljen a május. — A május , az az átkozott hónap, melyet örökre szeretnék kitörölni a hónapok sorából, a melynek neve mégis szüntelen fülemben hangzik, s minden zúgból lángoló betűkben világit felém, gunyolásomra. — De hogy is szakadt ki épen az a lap évkönyvemből az a május, mely oly sértő megjegyzésekre adott okot? hogy kellett tizenkét hónap körül ép e jelentőségteljesnek kiszakadni ? — Mindegy, bármiként történt is, megátkoztak oh május! Légy kies tavaszi napok helyett vad zivatarok tanúja, rózsák helyett csak töviseket teremt s gyöngéd szerelmesek édes suttogása helyett ne hallj mást, mint csaták vészes moraját! ezt mondva egy drámai hősnőhöz méltóan tántorgott ki a teremből. Szobájába érve, kibontakozott díszes öltözékéből, s egy könnyű pongyolát burkolva magára íróasztalához ült. Megírta lemondását, meghívóit a búcsuebédre, s egy halom megrendelő levelet Budapestre, drága borok, mindenféle újdonságok, ritkaságok, a czukrászat minden kigondolható remekművei s egy hires szakács végett. Olyan ebédet készült rögtönözni, hogy az inyenczeknek még évek múltán is legyen mire visszaemlékezni. Húsvét másodnapjának első sugara már ébren találta a szép Gabriellát, ki az izgalom miatt egész éjjel alig hunyta le szemeit. Első pillantása, mint rendesen, a tükörnek szólott. — Hm! gondolá magában, ma több szükségem van segélyedre, oh művészet, mint valaha. A sok izgalom, boszúság s az utóbbi napok fáradozásai kimerítőbben halottak reám, mint gondolám. Azonban nem lennék, aki vagyok, ha nem tudnék ezen segíteni. Mikor akartam, még mindég szép tudtam lenni, és ma valóban akarok. — Milyen gyönyörű regg! folytató az ablakhoz lépve. De mi ez? mit jelent ily korán az a sok tovarobogó kocsi? Mind Szerémiék felé tartanak! Meg kell tudnom, mi lehet? Csengetett, és újra csengetett, nem jött senki. A cselédség mély álom közt pihente a mult nap fáradalmait. Végre ő maga volt kénytelen egyet közülök a jótékony pihenésből felrázni, hogy a szokatlan kocsikázás okát megtudja. — Szeréminé ő nagysága rendezett kirándulást Bálintfalvára, jelenté a visszatérő cseléd, el is indultak már. — Ah értem, gondolá az úrnő , én a férfiakat hittam ebédre, ő meg a nőknek rendezett kirándulást. Ám mutassátok a világnak, ti szegény mellőzöttek, hogy nem haragusztok, ha elhódítom lovagjaitokat, mulatni úgy sem fogtok, hogyan lehetne mulatni egy kiránduláson férfiak nélkül! A készülődések közepette hamar eltelt a délelőtt s eljött a perez, midőn ő nagysága teljes diszben foglalhatá el a salon főhelyét s várható vendégeit. De oz csoda! az idő csak mult, eltelt egy óra, fél kettő, kettő, és senki sem jött, pedig a meghívók két órára szóltak. Midőn a fél három is eltelt, a szép asszony tűrni- AZ ÉN SZIVEM. Furcsa az én szivem, Benne egyként terem. Fekete gyűlölet, Mosolygó szerelem. Zsarnok iránt sötét Gyűlölettel teli, Tüzes szerelemmel Lényedet öleli. Beoldoshatom az Egész kerek földet. Pillanatig sem tud Elszakadni tőled. Hasztalan a lányok Csalogató képe: A tieden kivül Egy se fér beléje. De ha a tiéd száz Változatba’ lenne: Mind a száz változat Jól elférne benne . . . Jakab Ödön. W MELLÉKLET A „MAGYAR POLGÁR" 239-ik SZÁMÁHOZ. "