Hölgyfutár, 1849. november-december (0. évfolyam, 1-39. szám)
1849-11-22 / 8. szám
(Megjelenik ünnep- s Közlény az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. (Szerkesztőéi*hasárnapokat kivevén * lás. hatvani utcai Hornindennap délután). Tulajdonos szerkesztő Hagy Ignác. váthház,3-ik emel.) Perdülő hajadonhoz. Lijjacskáid közt vígan perdüljön az orsó! Hisz vígan pergesz tánc idején magad is. A varrást se kerüld !... Ujjadnak nem kevesebb díszt Kölcsönöz a gyűszű, mint ama drága gyűrű. Végy fakanált és főzz !... Meglásd , ajkadhoz emelni Bizvástabb fogod úgy a kis ezüst kanalat! V. S. A magyar sajtószabadság első hatása. (Eredeti beszély.) (Folytatás.) Néhány nap telt el. Vendéglősünk gyanítása teljeselett. A házaló zsidó felét sem adá meg Géza tartozásának az otthagyott ruhadarabokért. E pontnál kénytelenek vagyunk elismerni, hogy Strassenhauser úr csakugyan kárban volt. Gézának eltökélt szándéka vala hazájából mielőbb tsolog Pestbudára visszatérni , s akkor mind adósságáért deget tenni, mind kedves Juliskáját láthatni. Addig, ha a nyugtalan vendéglős elkobzott ruháit idegen kézre adja, csak siettetni fogja azoknak el nem kerülhető sorsát; irományaival pedig, így okoskodék, úgy sem tud mit csinálni a quasi após úr. De csak hiába, igaz az , hogy az élet kineveli a logikát , s bizony Strassenhauser polgár sokkal életrevalóbb ember volt, mintsem a jövedelemhiányt sokáig fedezetlen hagyta volna. Alig történt meg a ruhák árcsökkentésseli eladása, az érdemes vendéglős tüstént sietett valamellyapszerkesztőt keresni, kinek a rajta maradt irományt elárulja. A végzet egy divatlap-szerkesztőhez vezérlő, kiben ugyancsak emberére talált. A szerkesztő alig hallott V. Géza nevéről, különben is ráismerve a többször látott írásra — azonnal szívesen ajánlkozott a mű megvételére. Előbb azonban , hogy az írói jogokat ne sértse s magát is biztosíthassa , mind előmutattatá a Gézától hátrahagyott bizonyítványt, mind pedig önmaga részére a napló végén — mert ez volt az eladott mint — az átbocsátásról néhány sort íratott Strassenhauser polgár saját keze által, — s ekkor a kívánt árösszeget kifizető. Kevés napok után a napló egy divatlap számára nyomatás alá adatott.* Március 16-ka volt. Strassenhauser ur bizonyos ügyek végett épen Pesten járt, midőn egy ajtóból nevét hallja kiáltatni. Megáll, figyel, és íme a nyomda tulajdonosa , ki jó ismerőse volt, nevetve közeledik hozzája. — No Herr Schwager, bezzeg megteszik önt, szóla a gazdag nyomdaúr , nem venném föl egy váci utcai házért. A nálam készülni szokott divatlapban olly cikk van önről, hogy ha kijön , másnap még a bérkocsisok is az ön ablaka alá járnak nevetni. — Mi az ? Mi az ? kérdé az utazók nyomorgatója csodálkozva. A nyomdász műhelyébe vezeté a bámulat, útközben rendetlenül mondogatva a cikk egyes helyeit. A dolog eredete igen egyszerű volt. A betűszedő, kiművelt ember vala , megmutatá a gazdag humoru naplót a faktornak , s a faktor a nyomdatulajdonosnak , s mindnyájan jó izüket nevelének az ármányos iró hű rajzán. Most tehát midőn önmaga az eleven példány a nyomdaboltba belépett, a hahota átalános jön , s minden legény és leány Strassenhauser ur hypokratesi arcára tekintgetett. A nyomda-tulajdonos a már kiszedett cikket hirtelenében egy sorrecurai papírra lenyomatván , elkezdé azt Strassenhauser ur előtt olvasni, a szerencsétlen minden pont után bámulva ezt kérdvén: was sagter? s az olvasó minden pontot a leghívebben megmagyarázván. Lehetlen azon lélekállapotot lerajzolni, melly az érdemes nap hősét kinzá. Arca minden uj pont hallásánál más más alakot váltott, s mivel a tisztelt ur már meglehetősen megközelité a rútság netovábbját, néha megtörtént — különösnek látszik, de igaz — hogy a dühöngő kínok némileg kellemessé torziták arculatát. Ő legszerencsétlenebb volt mindazok közt, kik valaha vendéglőt béreltek, s maguk vettek elégtételt adósaikon. Mit tehetett illy körülményben ? — Busuk gerjedezésében egyenesen a szerkesztőhöz száguldott. Ez épen akkor, fején könnyű házi sapkával, lapjának javítgatásával foglalkozók, midőn a szerencsétlen budai vendéglős szétdult alakja , haragjának nagy voltában , előtte terem , s lángoló arccal, s hadonázó kezekkel , mintha egy ellenséges tábort battakkozna , elkezd iszonyúan parlamentirozni. A phlegmatikus szerkesztő , csak egy igét sem értvén a philippikából, nyugodtan mutatott ülőhelyet a szörnyen fölgerjedt polgárnak , fölszólítván öt panasza előadására. Hosszas lárma után végre megérte baját a szerkesztő , s szó nélkül elővevén az általa jó pénzen megvásárlót irományt, ezt a kinyomott cikkel együtt összehasonlítás végett Strassenhauser úr szemei elé terjeszté.