Hölgyfutár, 1850. január-június (1. évfolyam, 1-147. szám)
1850-01-16 / 13. szám
54 igen elősegíté. Nem uj előttem, mit a sors — melly mióta élek, nem szűnt meg sújtani s mindig konkolyt hagyott aratni, hol barátságot és szerelmet vetettem — ismét rám mért; de uj előttem azon különös bánásmód, mit olly gyöngéd érzelmű, mívelt hölgy elkövetni jónak talál, hogy tőlem megszabaduljon. — Oh , de azért mégis áldom önt azon számos , boldogul töltött órákért, mellyeknek ön szárnyakat adott, s mellyek a napnak sokféle apró bajai után enyhet és vigaszt nyújtottak. Áldom önt azon édes csalódásért, melly elhiteté velem, hogy van asszony széles e világon, ki érdemesnek találja, ragyogó csillagszem-párjával arany szálakon lemerülni szívem mélyébe , s azon nemes, önzéstelen érzést fölkeresni, mit a világ tőlem megtagadott, jó barátaim elferdítettek, szilaj társaságok megrontani igyekeztek. Áldom önt azon angyali jóságáért , melly annyi kellemetlenséget elhárított fejem felett, s a csapást, melly elhárítható nem volt, gyöngébbé s türhetőbbé tette; melly velem örvendett, velem sirt, rózsapiros hajnalt ívezett reményeim sírja fölött, s föltüzéreá a tavasz zöld koszorúját, az állandó szívbéke hófehér lobogóját.— Engedje ön, azt, mire előbb kölcsönös hajlam késztetett , most hálatartozásból tennem. írni akarok önnek, sokat, mindent, mit érezek , mit tapasztalok... Jól tudom , hogy az előbbi kedves viszonyok megszűntével, leveleim is megszűntek , ön előtt kedvesek lenni vok, de nekem olly édes érvet nyújt, ha önnek irhatok----mit árt önnek, ha tőlem e jótéteményt el nem vonja ? Hiszen , még azon áldozatába sem kerül önnek , hogy leveleimet elolvassa___ Miért látogatjuk meg olly szívesen a vidéket, hol egykor boldogok valánk, hol minden fa és minden bokor átélt élvekre emlékeztet, hol a lég illatosabb, az ég kékebb, a levelek édestitkosan suttognak , a fű bujábban terem , a madarak zengzetesebben dalolnak? Mi magyarázza meg azon kimondhatlan édes érzést, melly ekkor a keblet elfogja, azon magos ingert, bájteli kéjt és gyönyörűséget, mit e néma társalgás nyújt?------így keresik fel soraim azon napok emlékét is , mellyeket önnek szellemdús társaságában élveztem ; mit gondolok azzal, hogy ön is némán hallgatja panaszimat, mint a nagy természet, csakhogy bajaim enyhülnek , szívem megkönnyebbül!!------Egy haldokló hölgynek ágyátul jövök. Lehet, hogy a komoly jelenet hangolá olly búskomorrá kedélyemet, s olly bánatos színbe burkolá nézetimet azon gyöngéd viszony fölött, mellyet önnek selyemlágy kezei kíméletlenül széttéptek, vagy széttépni készülnek. E hölgynek szívtörténete sok érdekeset, sok tanulságost rejt. Igen, Sarolta, vannak önök közt tiszta imádandó jellemek. Én eddig önt tartottam a legtökéletesebb nőnek; a haldoklóban önnek méltó párját találtam. Ő meghalt — s ön ismét vetélytárs nélkül marad. — E nő erősebben meggyőzött arról, hogy a nőnek minden jóra és nemesre fogékony szíve elevenebben és tartósabban élvezi a szerelem gyönyörűségét, mint a férfiú, mert teljes értéke szerint bírja az emberi szívnek e legdrágább kincsét méltányolni, s boldogabbá teszi őt azon édes öntudat, hogy szeret, mint a büszke, önző férfiút azon bizonyosság , hogy szerettetik! S ha könnyebben engedi is át magát a nő a szerelem boldogító érzésének , mint a férfiú, ha nem működik is hatalmasabb óhajtás keblében , mint kecsest csudáltatva látni, s nem érez nagyobb szükséget, mint rokon szívet találni, mellyhez érzelmei teljes hevével simulhasson, mégis a nő halálig hű marad ahhoz , kit igazán szeret; ez üdvös érzés ad neki erőt és bátorságot, olly fájdalmak eltűrésére, miknek súlya alatt az erősnek gúnyolt férfi leroskadni kénytelen. — Igen kevés az, mi a hölgyet néha véghetlenül boldoggá, de sokszor véghetlenül szerencsétlenné is teszi.. .. Elmondom én önnek egy asszonyi szív történetét, — a haldoklónak ágyánál írtam , s adom azt, minden külső ék és cikornya nélkül, egyszerűen és híven — — a mélyen megható pillanat első benyomása alatt. Frankenburg Adolf. (Folytatása köv.) Boszucskü és szerelem. (Egy ifjú nő leveleiből.) .. (Folytatás.) Csak most irhatok annyi idő után, szeretett barátném Eddig sem időm sem nyugodtabb kedélyem nem volt volna a levelezésre. Fájdalmam még most sem szűnt meg egészen, s mikor is fog megszűnni ?! De legalább szívem csendesebb. Isten és az idő, és leginkább női kötelességem erőt adandnak, úgy hiszem, hogy veszteségemet békén tűrjem. Ez egyedüli könyörgésem. Nem kétlem, hogy már ezelőtt jóval meghaljad hírből anyám halálát. De halála körülményeit tudatnom kell veled, ki olly sok részt vessz legapróbb bajaimban, mint boldogságomban. Te nem ismered anyámat, csak annyit tudhatsz, miszerint ő a legjobb nő és szülő volt; azonban, mint egykor említem, férjhez menetelemet mindenkor határzottan ellenzette, s csak férjem iránti rendíthetlen szerelmem volt képes kiküzdeni ha nem is helybenhagyását, legalább azon hideg semlegességet, mellyel lépésemet elnézte, s visszatetszését magában elnyomta. Soha sem tudhattam okát ez ellenkezésnek, s boldog vagyok , hogy semmi sem kényszerített megbánni az anyám akarata elleni férjválasztást. Mert különben azt hinném, hogy engedetlenségem átka csapong fejem fölött. Férjülésem óta anyám szeretete nem látszott ugyan csökkenni, de azon komoly hidegség, melylyel boldogságomban ömlengő leveleleimre válaszolt, — azon visszataszító, merev és sötét lélek— ború, melly mindannyiszor arcán mutatkozék, valahányszor mátkám, s később férjemmel találkozott, mélyen szívemig hatottak. Azonban, úgy hittem, hogy mindennek vége leend, ha egyszer látandja, miszerint házas életem boldog, — mert hiszen mit óhajthatna mást mint szerencsét, gyermekének ? Férjem házánál feledni kezdtem anyám — csalódott — s bizonyosan titkos baljóslat szülte ellenkezését; leveleimben többször gyermeki szeretettel szólítom fel, hogy látogasson