Hölgyfutár, 1850. január-június (1. évfolyam, 1-147. szám)
1850-06-20 / 140. szám
594 Ha megvizsgáljuk vonásait a halvány ifjúnak, benne azon írnokot ismerjük meg , kit gróf Saskövy, Murány környékén , egyik jószágában mint árvát fölneveltetett. — Óranegyed múlva élénk zsibongás terjedezett a kávéházban , és több férfi társaságában, a várt gazdag vendég is megjelent, s étlapot kért elő. Loyális készséggel forgott körülte egy arszlán, ki karonfogva lépett be a saloni embernek látszó férfival. Hozzájuk csatlakozott nem sokára a két iparlovag is, kik szinte ismerék az arszlánt. Estebéd után , indítvány következtében , különszobát nyittattak, s néhány ismeretlen vendéget is fölkértek kártyával mulatni. A játék kezdetkor csekélyben folyt, de később a gazdag idegen, hogy veszteségét visszanyerje, nagyobb öszvegeket rakott föl, s többnyire balszerencsével játszott. Ezrek állottak a bankban, néma csend volt körülöttök, s az idegen homlokán hideg csöppek gyöngyöztek.-------Ő vesztett, újra meg újra vesztett. — Uram , mond a kártyahősök egyike Korányihoz, ön ma szerencse fia, minden pénzünket elnyeri. — Bámulva tapasztalom, felelé Korányi fagyosan mosolygva. Egyébiránt még visszafordulhat a kocka. Az idegen új kártyát kért a pincértől, s azt összekevervén, egy téllkéssel az asztal közepén leszúrta. — Bank. — Adom. A kártyások nyugtalanul vágtak szemébe a bankadó Korányinak. — Uram óvakodva játszék, eltalálja veszteni e roppant öszveget. — Ejh! a szerencse próbálva jó. A kártyák leszakitáttak, s minden arcon kinos feszültség bélyegzé magát. — Nyolc, mond az idegen elhaló hangon. — Kilenc, felelé a bankir nagyot lélekzelve. — Az öszveg fölolvastatott, és huszonhét ezer pengő fi. veszteséget kelle lefizetnie az idegennek, ki bár minden pénzét s nála levő körleveleit összeszedé, mégis csak huszonöt ezerig egészíthető ki. — Ekkor Korányi fölállott, s kiderült arccal szólt a körülállókhoz. — Uraim ! ezen ur, kit ismerni nincs szerencsém, két ezer pengő forintommal adós. Én azonban ez öszveget elengedem. Önöktől mennyit nyertem el ? — a három arszlánra mutatva. — Mindenikünktöl körülbelül két — kétszázat, összesen hatszáz pengőt. — Itt az önök hatszáz forintja: megvannak elégedve? kérdé kemény hangon Korányi, kihívó tekintettel a hamis kártyahősöktöl, kik ajkaikat harapdálták mérgükben, kijátszva és elárultatva látván titkukat. — Nekem negyven pengőm volt; ezt megtartom, a többit pedig visszaajándékozom. — Kim fogja uram: e pénz jól tudom, önt talán örökre boldogtalanná tenné, s én nem akarom, miszerint megátkozzon e szerencsétlen órákért, mellyek önt véletlenül illy balkörülmények örvényébe sodorták. Úgy vélem, jövőben őrizkedni fog e veszélyes játéktól, melly annyi könnyelmű embernek ásta már meg kora sírját. — Milly nagylelkűség..........! Éljen ! éljen ! hangzók néhány alakról. — Az idegen, mint mély és nehéz álomból ébredő gyűrte a bankjegyeket két tárcába, — miknek egyikét Korányi tette elébe — és reszketve tudakozá meg az ifjútól szállását, s népszerüleg távozott a homályos gözkörből. Az óra éjfél után járt. Hűvös áprili ködös éjszaka volt; a földig szállott felhőkből sűrű permeteg eső szitált alá, az összemosódott gyönge csöppek síkos üveggé ónozták a járda köveit, az utcalámpák itt ott kialvólag lobogtak. A német színház csarnoka alatt haladt szállása felé Korányi köpenyébe burkoltan, midőn az oszlopok mögöl hirtelen három férfi rohanta meg. Segítség után kiáltva egyiknek botjához kapott hogy azt kifacsarja kezéből; ámde a pálcatör kétfelé nyílt, és ekkor éles szúrást érte nyakán, s eszmélet nélkül tántorgva rogyott a kövekre — kiomló vére párologva olvaszta föl a jégrétegecskéket. Másnap felocsúdván, a vadászkürt cimü vendéglőben egy ismeretlen szállásán találá magát, kinek jószívűségéből sebe már akkor orvos által beköttetett. A szúrás nem lévén veszélyes következményű, néhány nap múlva ereje visszatért s lábbadozni kezdett. A szállást adó idegen erdőfelügyelő volt, s az ifjút bizalommal szóbta meg, miszerint ha kedve volna hozzá, igen szeretné ha helyettese lenne pár hóig az erdőfelügyelésben, illendő díjért, mivel némelly családi körülményei hosszabb ideig tartóztatják őt Pesten. Korányi, — Így nevezzük az ifjút folyvást, mig valódi nevét megtudandjuk — elfogadta az ajánlatot, annyival inkább , minthogy pénze fogytán volt. III. Kővágó-Örs és Szigliget között terül el hegyek oldalain egy regényes vadonerdő; délfelöl Badacsony emeli koporsó alakú gerincét zamatos borágaival, éjszaknyugotra gömbölyű nagy sziklaormon, Csobánc vár romjai porladoznak, — a sziklaoldalán nehány házikó is látható , mellyek falucskát képeznek. Gyönyörű völgykebelben fehér lett az erdész laka egy balatonmelléki helységtől nem messze. Az erdő legmélyében százados bükkök és fenyvek ölelkeztek össze zöld koronáikkal: a vadregényes gránitsziklák tövéből jéghideg forrás buzgott föl tavat képezve, s egy óriási kőlapon végig folyva, kavicsos földmedrébe nagy robajjal ömlött le. A völgy nyílásánál, nyárfa csoportozatok árnyaiban, egy régi goth-templom düledékei hevertek, az ajtók helyett rekestyebokrok és sűrű tövises szederfák nőtték be, a repedezett ablakpárkányokról kővirágnövények indái csüngtek alá, s a romok közepén belől nagy bokor vadrózsafa bimbódzott. Az őszi avar vastag rétegekben terült szét az összezilált kiálló kődarabokon, s némelly üregekben a hó még el nem olvadva , tavasz- és késő őszi tájképet tüntetett elő. Egy kellemes májusi délután Korányi e romok közt pihent mohos kőlapra dőlve, árnyékhomály boritá a völgy mélyét , a ragyogó nap halványpirosan csókdosá a fák sárgászöld sudarait, a felhőtlen kék ég kúpján gyönge szivárvány mosódott el tarka színekkel, s két vadgerle búgott a legcsendesebb időben is rezgő nyárfák fehér nagy levelei között. a