Hölgyfutár, 1850. január-június (1. évfolyam, 1-147. szám)
1850-04-20 / 91. szám
Budapest, 1850. Szombat, ápril 20. Előfizethetni Budapesten november 15-étől jövő március végéig 4 V2 hónapra 4 fr. 30 kr., 1850 januártól junius végéig félévre 6 for. Postán küldve november 15- étőll jövő junius végéig 7 V2 hónapra 9 fr. 30 kr., 1850 januártól junius végéig fél évre 7 fr. 30 kr., helyben csupán Kozma Vazul nagykereskedésében a nagyhid utcai 671 sz. Takácsy házban , hol egyszersmind gyors közlés végett mindennemű hirdetések is elfogadtatnak , miktől Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő Hagy Ignác, egy háromszor hasábozott sorért négy ezüst krajcár fizetettek. Vidéken minden cs. k. postahivatal elfogadja az előfizetést,és a dijt bérmentesítés nélkül küldi föl, ha a levél boritékán megjegyeztetik, hogy,,h i ra p előfizetési díjt“ tartalmaz. ! ! ! !Egyesszámok ára egy ezüstgaras. (Megjelenik ünnep- s vasárnapokat kivévén mindennap délután. Szerkesztőségi szállás: hatvani utcai Horváth-ház 3-ik emeletben.) 01 N apjainkra két hónapos előfizetést is elfogadunk , május és júniusra , postán három, Budapesten két ezüst forinttal. — Szerk. Párisi levelek. XXIII. Mart. 31. Barátom Józsi. Diderot, ki egy nagy befolyású hivatalnok kedvesére nézve tett igaz, de épen azért tilos szavaiért minden hosszas ceremónia nélkül (mint ez a régi jó időkben s máskor is történni szokott) a vincennes-i várbörtönbe volt zárva. Itt egyszer nagyon unta magát s ezen helyzetéből igen is kimagyarázható kedélyben eszébe jutott............babonáskodáshoz folyamodni időtöltés végett, s elővonván Plato munkáinak egy nála hagyott zsebkiadását, kiszabadulásának ideje iránti hitét, a találomra felnyitandó könyvből legelőbb szemei ekbe tűnendő periódus értelme szerint módosítani tette fel magában. — A könyv megnyílik s a legelső szavak, mellyeket egyik lap legfelső sorában megpillant, következőleg hangzottak : „Ezen ügynek lehetlen sokáig tartani!“ Erre felnevetés egy negyed óra múlva a helytartó lép be hozzá, tudatni, hogy másnap szabadon fog bocsáttatni. — Diderot kétségen kívül okosabb ember volt mint én vagyok s még is, habár tréfából is, de babonáskodott, és pedig — mint láttuk — sikeresen : miért volna hát nevetséges elmondanom, hogy én is megkérdeztem a sorsot, s hogy e felelettel minden okom van megelégedni. De ne gondold , hogy tán valamelly somnambul ehez mentem (mit ugyan egy pár itteni hazánkfia megtett), vagy hogy valamellyik inkább vagy kevésbé rut kártyavetőnét kérdeztem meg. F i d o n c ! Az én boszorkányom másszerű lény, fiatal és vén , siró és nevető , komor és vidám , szeszélyes és állhatatos , szép és rut, csalfa és ha egyszerre , ugyanazon percben, szóval az én jósom az........Idő. Elibe léptem tehát, ma egy hete , ablakomnál, s kivéve számból rész szivaromat, egekre emelt szemekkel igy szólottam hozzá: „Oh idő ! te hatalmas valaki, kiről mondva van , hogy minden sebet meggyógyitasz, tekints le a te szolgádra, ki már 26 év óta van béredben , melegedvén a te napodnak tűzhelyénél s aludván a te század- és ezredes palotádnak évíveken álló fedele alatt! Látom, hogy komor és roszkedvü vagy oh ur! homlokodon sötét fellegek nehezkednek; lehelleted fagylalón hat körödre, melly nem mer figyelmeztetni, hogy már elég hosszason foly___orrod vére , s hogy schweitzolhatnád már magadat égszin zsebkendődbe ! De komorságod nem ijeszti vissza hű szolgádat, te vagy az, a ki ismered a múltat és jövendőt, s ki előtt az én szivemnek titkai, az én lelkemnek óhajtásai sem zárvák! Ezért nem is szükség azokat neked felfedeznem, de igen is szükség teljesülésük iránti reményeimnek megsántult lábára egy kis biztatási balzsamot esdenem. Halld azért kérelmemet. Mához egy hét húsvéti bárányt fogunk ebédelni, tőled függ, hogy ez ünnep rám nézve örvendetes legyen, ez pedig csak úgy leszen, ha homlokodrul a fellegeket elűzöd s szemeidnek fagylaló tekintetét kikeletes mosolylyal cseréled fel, mert tudd meg, ol végtelen az, hogy reményeim tövis szúrta lábának gyógyulása, rövid időm behegedése iránti hitemet a kérdéses napom felhőtlen kedélyedhez kötöttem !“ így szóltam én. Ő pedig még komorabbá lön s tagadólag rázta meg borzas fejét, hogy csak amúgy hullott szerte kópora.. És vártam és szorongtam minden nap, első reggeli foglalatosságom lévén ablakomon ki és felfelé tekintemi. Reményem beteg lába percenként roszabbul jön, a változni nem akaró időjárás óránként élesítő fájdalmait, így értem szombat estéjére. „Vége van hát — nyöszörgök — semmi kilátás többé, holnap amputálni kell szegény reményemet.“ És oda ültem még egyszer ablakomhoz, hitemnek beteg szemével szomorúan pillantva ki a sötét éjszakába , mellyben esötül korbácsolt szilaj szél ide s tova vágtatott. A tele holdnak egyetlen sugara, egyetlen rongyos csillag sem volt látható. Lefeküdtem és aludtam mint a lelkiesmeretlenség, midőn felébredtem, másnapi tíz óra, húsvét vasárnapja , april elsője volt. Nem mertem felkelni, nem mertem kinézni,hisz úgy