Hölgyfutár, 1850. január-június (1. évfolyam, 1-147. szám)
1850-06-01 / 124. szám
Budapest, 1850. Előfizethetni Budapesten november 15-étől jövő március végéig 4 1/2 hónapra 4 fr. 30 kr., 1850 januártól junius végéig félévre 6 for. Postán küldve november 15- étől jövő junius végéig 7 1/2 hónapra 9 fr. 30 kr., 1850 januártól junius végéig félévre 7 fr. 30 kr., helyben csupán Kozma Várai nagykereskedésében a nagyhid utcai 671 sz. Takácsy házban , hol egyszersmind gyors közlés végett mindennemű hirdetések is elfogadtatnak , miktől Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő Nagy Ignác. 134 Szombat, jun. 1. egy háromzor hassábozott sorért négy ezüst krajcár fizetettek. Vidéken minden cs. k. postahivatal elfogadja az előfizetést,és a díjt bérmentesítés nélkül küldi föl, ha a levél boritékán megjegyeztetik, hogy,,hirlap előfizetési díjt tartalmaz. ! ! ! Egyes számok ára egy ezüstgaras. (Megjelenik ünnep- s vasárnapokat kivévén mindennap délután. Szerkesztőségi szállás: hatvani utcai Horváth-ház 3-ik emeletben.) A honvéd panasza. Iderongált a tölgy hűvös árnyékában Ül a fáradt honvéd keserves bujában. Fejét szomorúan könyökére hajtja, Mezítelenségét koldusrongy takarja. Tizenhat csatában vívott a hazáért, Éltét nem kímélve, nem sóhajtva bérért, Csatázott, csatázott, míg végre egy gránát A csaták tüzében elvitte két lábát. Mint ketté vágott fa elszáradt ágával, Úgy ül most a szegény ott két mankójával; El-elgondolkodik a letűnt időkről , Nehéz sóhajtások törnek föl szivéből. ,,Ben nincsen állandó semmi e világban!“ — Elérzékenyülve igy beszél magában — ,,Boldogabb nálamnál nem volt e föld hátán, Mig megvolt fegyverem, megvolt vörös sapkám! Mint mosolyg a leányka kedvese szemébe : Úgy mosolygott énrám e gyöngyélet képe. Jártamban-kellemben merre sorsom hívott, Számomra mindenhol egy mennyország nyílott. Egy mennyország mondom, s úgy éltem világom, Miként hal a vízben, mint madár az ágon; S száz prés az irgalmát! — mást lepénnyé gyúrna — Belőlem egy csepp bút ki nem préselt volna. Ti boldog órái boldog életemnek ! Ha eszembe juttok , könyeim peregnek , Könyeim peregnek, sir bennem a lélek, Mi boldogabbak, kik ott alant pihennek ! Hej nem igy folyt akkor, nem igy folyt az élet, Revéről ismertem én csak a keservet; Ha pedig megrendült a kürt, jó kedvében Alig fért az ember, alig fért bőrében. Csatarendbe álltunk, danolva vágtattunk. Úgy hogy még a föld is reszketett alattunk. No de ez még hagyján, most jött a hadd el hadd. Neki gyürköztünk mint a viaskodó vad. De mi történt, mi nem, minek mondanám el ? Úgy is tem sokan nem hallának jó szívvel, Elég az hozzá, hogy hát úgy hullt az ellen, Mint a fűszál, mikor kaszálnak a réten. Azután hát aztán mikor megugrattuk Az ellenséget, a várost elfoglaltuk. Ekkor volt ám még csak, ekkor volt az élet, No már tündérország evvel föl nem érhet! Magyar büszkeséggel az utcán úgy mentünk, Hogy az angyalok is tapsoltak fölöttünk, Az angyalok mondom, a szép eszem adták! Gyönyörű menyecskék, barna, szőke lánykák. Vetélkedve adtak, vagy kínáltak szállást, Enyelgve nyájasan kérdeztek egyetmást. Koszorút kötöttek, feltűzték sapkámra, Ráadásul csókot nyomtak az orcámra. S a csillag nem illik úgy az ég boltjára, Mint e virágfüzér a vörös sapkára, S nem ég úgy a tapló a rávert szikrától, Mint a honvéd arca a lányka csókjától. — Ha pedig a harczaj kihalt egy időre, Bezzeg járta a telt kancsó kézről kézre. Volt áldomás, volt ám, az ég látta párját, Fel-felköszöntöttük a magyar hazáját! Utána megrendült a szép magyar nóta , Millyet már az ember alig hall azóta; Hej pedig ha tán szép magyarost húznának , Még az elhulltak is mind feltámadnának! így folyt, igy folyt itten még nem rég az élet. De már e szép idők tőlünk eltűnének ! Véres csatáinknak nem jön semmi bére, Hasztalan folyt, ömlött olly sok magyar vére !