Hölgyfutár, 1850. július-december (1. évfolyam, 1-151. szám)

1850-08-02 / 29. szám

/­zywvjt Megjelenik, ünnep- s vasárnapot kivevőn, ! mindennap délután! divatképek- £ s egyéb műmellék- $ letekkel. s N­UYFITAft, Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő Stagy Ignác. I Szerkesztőségi £ › szállás: › hatvani utcai Horváth › ^ ház, első udvar, 3-ik.­­ emelet, a­hová a kéziratok v­atasitandók. Budapest, 1850. 29. Péntek, auguszt. 2. Nyugtalanság. Szeretnék változni magas kősziklává­, Hogy elbusulásom egy ember se látná, Az áruld világ lábaimnál járna, Hah!­milly vadőrömmel omlanám le rája ! Szeretnék a vihar mérges szárnya lenni, Mellyet a hatalom nem bir láncra tenni, Szárnyát a viharnak csak addig szeretném, Mig a föld szemetjét szépen elseperném. Vagy ha tenger volnék, nézhetném é nyugton, Hogy a mi legszentebb, koldusbotra jusson? ! Felforrnék dühömben s haragom hulláma Mill­ió életet sodorna magába. Volnék tüzes villám dörgő fellegekben , Hogy maga az isten lenne úr felettem, Minden lesujtásért meg kellene halnom, Szívesen meghalnék, csakhogy más is haljon. Volnék hid­eg vihar, kőszikla vagy tenger, Csak ne bírna szivem forrd érzelemmel, Az élet, vagy halál más világba tenne, Volnék bár akármi, csak — magyar ember ne ! Lévai József: Ártatlan levelek, vili, Bécs, julius 28. Nem estél­­ már kétségbe, kedves barátom, hogy olly sokáig nem írtam? Dehogy nem, csak nem akarod megvallani, én meg olly gyöngéd érzelmű vagyok, hogy nem akarok rád pirítani, úgyis elég véreseknek festenek bennünket! Azóta pedig sok történt, mit megírhattam volna a­nélkül, hogy vagy téged vagy engemet nya­kon csíphetnének, mire egyébiránt olly pró­bált embereknek, mint mi vagyunk, szintúgy mint a halálra, minden órában készen kell lennünk. A legújdonabb újdonság holnapután este lesz kapható Hügel és Manz könyvárus uraknál; ez időben fog t. i. Somssich Pál régen várt röpirata sajtó alól kikerülni. El­olvastam az egész munkát. Mély combináló ész , éles logica, férfias őszinteség tagadhat­­lan érdemei e minden tekintetben, kivált re­ánk magyarokra nézve érdekes iratnak. Lesz­nek , kik a sok idézeteken fönakadni fognak, ezeknek jó volna megfontolni, hogy vannak emberek , kiknek százszor hallott dolgokat százegyed­szer is fejekbe kell kalapácsolni, hogy minél világosabb fogal­muk legyen olly dolgokról és viszonyokról, miknek nemtudását eddig nemcsak színtették, hanem azokat valóságosan nem is tudták. Tudta Somssich , kiknek ir. Lehet, hogy a sógorak e munkáral hosszabb cáfolatot fog­nak írni, mint a­mennyit az egész könyvecs­ke tesz : mesterek ők az illyfélékben , hiszen egyik Landsmann-sok hat vastag kötetet irt azon tintatartóról, mellyet Luther az ördög hátához csapott, s mégis elfelejté a receptet megírni, melly szerint az akkoriban haszon­talanul ellocscsantott tinta készült; azonban mégis kételkedem, hogy a jó urak ha a gun­­tramsdorfi papírgyárt tökéletesen fölemésztik is, Som­ssichnak csak egyetlen állítását ala­posan megcáfolni képesek legyenek. Szerző minden sorban a fenálló törvények világos értelméhez s a történet kétségtelen magyará­zata tényeihez ragaszkodott, ez ellen pedig sem mesterséges sophismák, sem ollyan hű­bele Balázs féle Schuselka pletykák nem hasz­nálnak.­­ — Tegnap este Kálóz­dy zenetársasá­gát hallgattam meg az ,Englander'-nél. Any­­nyi ember volt, hogy a szó legszorosabb ér­telmében egymás nyakán ültünk, mi mégsem volt olly alkalmatlan, mint ez másutt — bár tévesebb helyeken — lenni s­z­o­k­o­tt. Való­ságos patriarchális családot képeztünk mind­nyájan , soha, még a pesti komlókertben sem hallottam annyi sűrű ,éljen'-t és ,ujrá'-t, mint itten. És minő szép hölgyek voltak azok közt, kiknek ajki­ul ez édes hazai hangok lézen­­gének. Tán nem is tudtak e két szónál többet magyarul, hacsak egy ide száműzött bajtárs még egy harmadikra, egy sokkal szebbre és édesebbre, melly igy hangzik­ ,szeretlek/ meg nem tanította őket. Kitelik tőlünk! Mellettem ült egy német művész, sze­retetreméltó leányával, kedves szemekkel hallgattuk a Hunyady- és Klapkaindulót. Egyszerre fölugrik szomszédom, nyakamba borul s elragadtatva mondja: ,Nein, wein, eine Nation, die ihre Gefühle so himmlisch schön auszudrücken versteht, kann und wird nicht untergeh’n!' És azután tele torokkal el­­kiáltá magát­ ,éljen a magyar !' s az egész terem leírhatatlan lelkesedéssel viszhangoz­­tatá e buzdító felkiáltást. — Ha kinevetsz, Náci barátom, hogy ekkor sírtam, mint gyer­mek, s szorult kebellel kifutottam a kertbe s a nedves fűben térdre omolva imádkoztam szerencsétlen nemzetemért, akkor-------de nem, nem, valamint rólad, úgy egyik m­a­­g­y­a­r­r­a­­ sem teszem föl, hogy e mindnyá­junknak közös szent érzelmek előtte nevetség tárgyául szolgálandjanak. E napokban művészhazánkfiai az ud­varnál hallatták magukat. A nevezetes tisz­­teletdíjon kívül Kálózdy még húsz aranyat kapott. Az itteni vendéglők és nyilvános mu­latóhelyek bérlői szinte ostromállapotban tart­ják őket; nincs este, hol ide vagy amoda meghíva ne volnának. Gazdag aratásuk van, mert mindenütt, a­hol játszanak, számos kö­zönség csődül össze. Holnap a badeni szín­házban fognak föllépni, s még e héten ugyan­ott gróf Pálffy Ferencnél hivatalosak. Múlt héten báró N­ a y n a u táborszer­nagyot láttam Badenban. Egyszerű polgári öltözetben ült Schimmer kávéháza előtt fé­nyes katonai kiséretteel környezve. Ugyanaz nap hosszú audiencián volt, mi az itteni uj­­ságszopóknak már különféle combinátiókra adott alkalmat. Ugyan neki estek ám ezek a gyönyörűséges lapok, pedig hogy magasztal­ták és allelujázták őt előbb !-----­Bizony nem szép tőled, hogy nem tu­dósítottál azon irtó háborúról, mellyet a pes­ti német lapokban egy álarcos béres suhane ellenem inditott. Tán attól féltél, hogy leté­pem álorcáját ? Minek ? úgysem ismerné sen­ki a vendégfogadáson kivül, kinél ebédelni szokott azon bizonyos ,lelkes­ honleány kon­tójára, kit én rósz hazafiságáért és magyar művészen elkövetett embertelenségéért nyíl­tan , és nem haraszti zsivány módra, megtá­madtam. Ugyan miért nem közölted olvasóid­dal e tizgarasos ebédért vásárolt cikket ? hisz, az illyesmi reám nézve nagy kitüntetés, mit egy olly jó barátnak, minő te vagy, említet­­lenül hagyni nem szabadna. Vagy azt gon­doltad, hogy majd hosszú vitába ereszkedem az illy hizlalóban tartott uszály vitézzel ? Ments isten, sokkal jobban becsültedi téged és olvasóidat, hogysem lapjaidat illy piszkos tárgyal beszennyezzem. S azután, megvallom, kissé malitiosus is vagyok s a fickónak meg akarom szorítani keresetmódját, ámbár ez ál­tal mind neki, mind maecenásnéjának csak szolgálatot teszek; az elsőnek azért, mert ha kevesebbet zabál, nem kapja meg a kolerát, a másik pedig sok haszontalan költséget meg­kímél , a mi,facér" állapotában csak üdvére lehet!------­Ennyit ez ügyről és nem többet. *) Van­nak egyének a firkálok csordája közt, kik­hez, mint már egyszer említem, csak b­o­t­­nyi távolságra lehet közelíteni, s kiket ra­­koncátlankodásukért csak keztyüs kézzel le­het­­ felfricskázni. — Frankenburg Adolf. Il-ik félév. Népdal. Huszárok, huszárok, Utánatok járok. Szégyen vagy gyalázat Lesz a magyarázat, Én veletek járok. ") Bizony megemlíteni is kár volt, mert az illy ur­­fiakat és kisasszonyokat legérzékenyebben sújtja az, ha mély hallgatással bűntetteinek. Szerk.

Next