Hölgyfutár, 1851. július-december (2. évfolyam, 149-299. szám)

1851-08-02 / 177. szám

lódásoknak jó móddal elintézésére Nápulyba utazandik. ’) / Jun. 8. (1343.) indult el Erzsébet Visegrádiból Gilet Miklós nádor, és több más főur, püspök és hölgy kíséretében. A kincs mit ekkor Erzsébet magával vitt, roppant vala. Vert pénzt vitt magával közel egy félköböl aranyat, ezenkívül tömérdek apró ezüst pénzt. Arany és ezüst ércet pedig nyolc millió, hatvannégy ezer ezüst forint értékárut. Miután Erzsébet Dalmátországon és az adriai tengeren keresztül Apuliába érkezett, elejébe ment azonnal fia András nejével, a szintést remekül értő Johannával együtt, kik is Erzsébetet fényes pompával fogadván, Nápoly városába kisérék. Nápolyba érkezvén Erzsébet, innen Gilet Miklós nádort, Pál országbírót, Veres Tamást, Vasvári Vitus nyitrai püspököt, és más urakat Avignonba küldé a pápához azon kérelemmel, miszerint az Robert törvénytelen végrendeletét megsemmisítvén, és az ifjú királyi párt nagykorúnak nyilvánítván, Andrást Nápoly királyává koronáztassa. De az olasz párt meghiusitá e folyamodás sikerét. Mert VI. Kelemen pápa érvényteleníté ugyan a végrendeletet, de Endre herceget mellőzvén, az országot mint pápai babért 8000 uncia ezüstért Johannának adta, és csak őt engedte egy év múlva megkoronáztatni. Erzsébet értesülvén a pápa körében is működő fondorlatokról, hogy egyúttal addig is, míg követei visszaérkeznének, utazási célja másik részének, Róma látogatásának is eleget tegyen, vallásos érzelmeivel Roma felé utazott. Útjában mindenütt tódult a bámuló nép a fényes kíséretű magyar királynő látására. Roma szinte egész kíváncsiságával várta nagy vendégét , és kitűnő tisztelettel fogadta őt. Mint a felzajlott tenger, hullámzott a roppant néptömeg az érkező királyi hölgy előtt, és rivalgó „éljen a magyar királynő!“ örömkiáltozással csoportosultak díszkocsija körül az ifjak, és véneknek ezrei. A bíbornokok a szent Péter termplománál várták Erzsébetet, és ott elfogadva, egész díszünnepélylyel vezették a világhirü egyházba, mellynek ezuttal Erzsébet sok drága kelyhet, és egyéb drágaságot ajándékozott.) Ezután a többi egyházat és kolostort látogató meg Erzsébet, mindenütt vallásos adakozásának gazdag zálogait hagyván hátra. A bibornokok, hogy a nagy királynő adományai iránt hálájukat bebizonyíthassák, egy napot rendelének, mellyen Romában évenként Erzsébetért imák mondattak. Miután azonban az Avignonba küldött követek megérkezének, Erzsébet is Rómából Nápolyba visszatért, hol — mint emlitők — értesülvén a sikertelen működésekről és belátván menyének Johannának vastag álarc alatt is szineskedéseit, nehogy ennyi cselszövény között fia András elbukjék, elhatárzá, hogy azt magával Magyarországra haza hozandja; de részint a magyar pártnak jóindulatú rábeszélései, részint az illy, lépés következményeit rettegő Johanna, s pártja álnokságától és ígéreteitől rábiratva, szándékától elálloit, és 1344- dik évben Mátyás napján hazaindulván, Visegrádra épen egy évi utazása után megérkezett. Erzsébetnek Nápolyból történt elmenetele után a magyar követek végre a pápától leeszközlék , miszerint Andrásnak megkoronáztatása megengedtetett. Ez engedetem azonban 44000 ezüst girán vásároltatott meg, és csak olly feltétel mellett, miszerint ha Johanna férjénél előbb meghalna, ez a koronát Mária hercegnének tartozzék átengedni. Mindezek mellett András megkoronáztatása még nem történt. A buja gonosz hölgy Johanna gaz pártjával együtt férjét a szelíd Andrást a kormányból kizárta, a koronáztatást pedig mindaddig halogatá, míg végre Aversában 1345. auguszt havában éjjel tudta, és beleegyezése szerint András megfojtatott, a mint ez események Johanna életrajzában körülményesen előadatnak. A fájdalmat, melly Erzsébetet fiának Andrásnak illy gyászos kivégzése miatt érte, követé 1361-ben egy esemény, melly a magyar özvegy királynénak jellemét sérté meg. Ugyanis ez évben Lajos király a határszéleken bizonyos magyar és cseh alattvalók közt támadt viszályok elintézésére Károly császárhoz követeket küldött Prágába. A fölhevült császár a követek előadására adott feleletében annyira elragadtatott, miszerint Erzsébetet Lajosnak anyját szemtelen hölgynek nevezé. ") A követek erre kijelenték, hogy csak vér moshatja le a királyné becsületén ejtett foltot, miért is a császárt harcra szólitván, Prágát elhagyák. Lajos, ki anyját szereté , és az iránt fiúi tisztelettel viseltetett, teljesen helyeslette a követek tetteit, s a következő 1362. Morvaország szélén pusztítással kezdete a háborút. Ekkor a pápa veté közbe magát, kérvén Lajost, hogy egy gondatlanul kiejtett szóért annyi vért ne ontson. Lajos hajlott a békességre , mellynek következtében 1366-ban Brünben a császár , Lajos király , és az osztrák herceg személyesen találkozván , a súrlódások állandó békekötéssel végződtek. Ez alkalommal a fejedelmek örökösödése is megállapitatott a kép , hogy Cseh- és Morvaország a luxenburgi ház kihalta után az osztrák házra szálljon , ennek előbb történhető kihalása esetén pedig az osztrák tartományok elébb a magyar királyra, ennek magva szakadtával pedig a luxenburgi családra háromoljanak. 2) ig.V e szerződés, mellyre Erzsébet becsületének megsértése szolgáltatott okot, alapitá meg az anjou és luxenburgi család kihaltával az osztrákénak hatalmát. 1370-ben Erzsébetet ismét gyász érte. Testvére Kázmér lengyel király meghalálozott. Egy szerződés szerint Kázmér halála után a lengyel korona Lajos királyt illette. Ez okból a lengyelek Lajost a trónra meghivák. Lajos eleinte mentegeté magát, de végre mégis a koronát elfogadá. Krakóba utazván tehát a nagy magyar király, miután ott magát nov. 17-én megkoronáztatá, nov 19-én Kázmért is fényes pompával eltemetteté. Azonban Lajos kormánygondjait sem megosztani, sem Magyarországtól elvonni nem akarván, Lengyelhon kormányát Erzsébetnek átadá, remélvén egyszersmind , hogy a lengyelek egy honjukbeli hölgynek kormányával megelégedendnek.") De e remény nem valósult. Erzsébet uralmát honfiai hamar megunták. Erzsébetnek népszerűtlenségét növelte még egész a közelégületlenségig Lajosnak egy rendelete is, melly szerint a Kázmér által eltörült telekadót szedetni rendelé. Hogy Lajos az ingerültséget csillapítsa, és egyszersmind az örökösödést, — minthogy írörököse még nem vala , — leányaira is kiterjeszthesse, 1374. a lengyel rendeknek Kassára országgyűlést hirdetett, és itt miután a trónörökösödés leányára nézve is elfogadtatott , az említett adót egy harmadra leszállította.2) Azonban ezzel az ország nyugalma még helyre nem állott, mert a következő 1375-ben Ulászló Kázmérnak a kujavi és siradi fejedelemnek fia, ki még Kázmér király életében lemondván hercegségéről, Avignonban szerzetessé lett, tettét megbánván Lengyelországba visszatért, és az elégületleneket maga körül összegyüjtvén, több várat elfoglalt. Mind e kellemetlen zavarokat Erzsébet megunván, Magyarországba visszatért. Lajos, hogy Ulászlót, a kellemetlen rokont eltávolítsa , és Lengyelországot csendre hozza, a szerzetes Ulászlótól jogait 10.000 forinton, és egy magyar —hihetőleg sz.mártoni — apátság jövedelmein megvette. Ekép fordulván a körülmények, Erzsébet ismét kedvet kapott az országláshoz, és Lengyelországba kívánkozott. Lajos, ki tudá, hogy anyja ott nem kedveltetik, nem akará őt visszabocsátani. Szitkokra fakadt Erzsébet ekkor haragjában fia ellen , mellynek következtében az anyját szerető Lajos többé nem ellenkezett.3) Sandetznál fogadták a lengyelek az ismét visszatérő Erzsébetet, ki a kormányt nyugodtan ismét nem folytathatta. Mert alig véve által az ország igazgatását, a lithvánok gyöngeségét hasznokra forditani akarván. Szandomir tartományt indultak pusztítani. Erre nézve a szandomiri urak előterjesztek Erzsébetnek a veszélyt, melly őket a lithvánok részéről fenyegeti, kik, hacsak biztos intézkedések nem létetnek, nem sokára tartományukba beillendnek. — Legkevésbé se tartsatok, —biztató őket Erzsébet — az én fiam, Lajos király olly erős , és hatalmas, hogy nem csak ’ János küküllői esp. IV. fej. s) u. ott. ') Pray II. 101. 3) Pray II. 107. 2) Pray II. 118 s. köv. 2) U. ott. 126. 3) Horváth Mih. II. 61 702