Hölgyfutár, 1851. július-december (2. évfolyam, 149-299. szám)
1851-08-07 / 181. szám
megjelenik , ünnep- vasárnapot kivévén , mindennap délután , divatképek- s egyéb műméssékletekkel. Szerkesztőségi csáírás: hatvani utcai Horváth ház , első udvar , harmadik emelet, hová a kéziratok utasítandók. Kiadó hivatal: országút , Kunewalder ház , földszint, hová az előfizetési és hirdetési díjak küldendők. HÖLGYFUTÁR. Budapest. 2-ik év 2-dik fele. - ---------------------------------------------------Előfizetési díj : Postán : Egész évre 16 fr., fél évre 8 fr. 30 kr. , évnegyedre 4 fr. 30 kr. Budapesten bárhoz küüldéssel : egész évre 13 fr. ,fél évre 7 fr., évnegyedre 4 fr., egy hónapra 1 fr.föbr. Egyes számára egy ezüst garas. Hirdetések soronként egy ezüst krajcárért fogadtatnak el és gyorsan közöltetnek. Csütörtök, aug. 7. 1851. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet, és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő Nagy Ignác Ne legyen lomb életemnek fáján. Ne legyen lomb életemnek fáján, Ha te nem virulhatsz keblemen . . . Száradjon el minden élő ága, Melly számomra életet terem. Ne nyíljon ki rajta egy virág se, Ha szerelmed szép virága nem ; Gondolatim, lelkem pillangói, Haljanak el száraz levelem Ne szálljon rá énekes madárka, Ha dalomat meg nem értheted . . . Legyen csendes, mint a temetőfa, Mellyet elhagy az emlékezet. Ne susogjon enyhe szellő rajta, Hogyha kebled sóhajtása nem! Töredezzék össze vad vihartél Álmaiból fölvert ételem. Hadd legyen a bércek csonka fája Életednek tündér erdején, Rakjon fészket az őr figyelemnek Madara, a bagoly, tetején. . . . És ha jőne ifjú életedre A csapások villámostora: Hadd fogja fel a sújtó villámot Az a szegény száraz csonka fa. S hadd rohanjon üszkeivel messze A barangoló szél . . . fergeteg . . . S legyen ollyan nyugodt egész érted — Mint az enyém azután lehet. ... — Tóth Endre. Parlagi levelek a színházról. VI. Öcsém Vendel! Nemrégiben egy francia asszonyság, Lagrants-nak hallottam nevezni őt, itt a mieink között énekelt vagy háromszor. Mint valami csudálatos képhez a búcsúzok, hallására úgy özönlöttek az emberek. A városnak örege apraja hallani szerette volna őt, sok utolsó garasától megvált, csakhogy egyszer hallhassa dalolását. Magam sem maradtam el. A szokottnál majd egész órával hamarább kell megjelennem, ha kiszorulni nem akartam. Ember hátán ember, a ház egy gőz , szinte fuldoklottunk a hőségtől, mégsem tágított senki helyéről, mintha pénzt szórnának, úgy tört kiki előre, hogy ne csak hallja, de látásában is gyönyörködhessék. Helyemről látást láthattam eleget, a hallásban sem volt fogyatkozásom , csak az a forróság ne lett volna, nem panaszkodhatom a mulatság ellen. — A cifra fal föllebbentéig sok egymás fordult meg fejemben. Ezekről akarok én írni most. Képzelem öcsém, mint zúdulna rám az a sok énekbálványzó, ha kedvem szerint megereszteném a tollat, amúgy kovácslegényesen, mint első leveleimben tettem. Nem is hinnéd, mint fölhúzza sok ember az orrát, ha kissé szabadra eresztjük a tollat, hogy dévajkodjunk. Nekik az a dalos komédia ne bántsdvirág, és a golyhók azt hiszik, bálványuk szentségéből veszt, ha illy magamféle kovácslegény tréfára fakad, s jószát nevet ama kiabálások, ama zsivaj, ama csengés-kongás fölött. Bizony nagy gyerekek ezen jó urak. Még annyit sem akarnak tudni, mennyit én kovácslegény létemre is tudok, hogy épen a legderekabb dolgokat lehet legkönnyebben kifigurázni, s hogy ezt másutt széltiben űzik, s egy lélek meg nem botránkozik ebben. Ugye ők maguk nem nevettek eleget Blumaner versein, mellyekben ő egy római poétának leggyönyörűbb munkáját öltözteti német hacukába, hogy nevessenek annak furcsaságán ? És miért ne szabadna ez a magyar kovácslegénynek, hogy operabálványaikat falusi szemmel nézvén, falusi füllel hallgatván, az együgyűség hangján írhassa le rokonainak ? Vagy úgy majd feledtem , az itt a főbaj, a botránkoztatás köve, mivel mindezt olly újságba tették, melly csak finom kisasszonyok számára iratik : tehát szerintük ebben más nem állhat, mint ollyan, ami csupa illat, merő finomság, betanult mosoly, avagy gyönge ájuldozás, szívolvasztó pityergés. Ezek persze nem kovács műhelyből kerülnek ki. Az ehhez már tetőtől talpig divatlap után szabott öltözékbe burkolt urfi kívántatik: urfi, ki fehér keztyüvel fogja tollát, mellyel badarságait lekörmöli a pézsmaszagu papirosra. Azok a gyönyörű, finom gondolatkák csak olly fejből szikráznak elé, mellyet a fodrász napszámban kent be száz virágról gyűjtött illatok s marhacsontvelő keverékeivel, és borzolt fölsütő vasa, meg békateknőből esztergázott fésűje segítségével, hogy szinte fut az ember tőle, vagy orrát fogja be, ha nem annak a módis világnak gyermeke. Ha ez a helyes, úgy tágulnom kell, de velem együtt minden még ép magyarnak. És ugyanígy kelle lenni annak ? Vajmi sokan azt hiszik. Én másként gondolkozom, ime kizárom, hányják meg a még józanan maradtak. Nem sok, amit mondani szándékozom: meggyőzi az is, ki olvasni csak néha szokott. Tehát az a bökkenő, mint haragjukból hozzávethetek, hogy hölgyeknek (értsd: úri dámáknak, vagy mi?) szánt lapban finomtalan kéz nyersen ír : mi lesz a világból, ha így megfeledkeznek az udvariasságról? sikált padozatra patkós csizmájú kovácslegényt eresztenek? Tudódó öcsém, mi az az udvariasság, és am a rettenetes követelt finomság. Lásd öcsém, ami magyar , az durva, nyers, betyáros, pórias, tehát te nem tudhatod, mert az édes magunkon kívül alig ismersz mást, miről megtanulhatnád, hogy mi az az udvariasság, mi az a finomság ? Példákban szólok, hogy megértsed. Ha te valamelly dámás házba lépnél, tisztán tartott ünnepi ruhádban, emelt fővel, keztyűtlenül, és egyenes álltodban azt mondanád: ,,jó reggelt“ mint közönségesen, — hát a dámák végig néznének, és aztán elfordultokban szájpityesztve azt mondanák : milly durva! milly ostoba paraszt ez! De te nem tágitnál, hanem józan eszed szerint értelmesen elmondanád, mi járatban vagy, hogy kölcsönödet fel akarod venni, mert itt az ideje, és te fordítani akarsz pénzeden, meg aztán épen egy szegény háznépet kell felsegítened, hogy újra módhoz jussanak, mivel különben gyermekeikből nem nevelhetnek embert, ha te így szólnál, azt mondanák, műveletlen, goromba vagy, ki engedelem nélkül benyitottál, és neveletlenül kéred vissza kölcsönödet, hogy piszkos nyerészkedésre fordíthassad a pénzt. Te mindezen sértő szavakat, mivel gyönge asszonyokkal van dolgod, füled mellett eleresztenéd, s míg arról gondolkoznál, mi tevő légy ? benyitna egy cifra inas jelenteni, hogy Pipőci úr kíván udvarolni e nagyságuknak. Na, most vigyázz! (ezeket öcsém a komédiaházban tanultam) Pipőcy úr az inas által kitárt ajtón tetőtől talpig kitéglázottan beszökdécsel, jobbra balra hajlongva, mosolygó képpel, egyik kezében kalap, másikban bot. „Alázatos szolgájuk drága nagyságtoknak“ mond, és már a másik pillanatban melléjök szökik, hogy kezet csókoljon, s valami hízelgőset papoljon a nagyságának. Ezután csak hamar lerakja kalapját, botját, vagy épen az inasnak nyijtja, maga pedig folytonost csevegve, széket