Hölgyfutár, 1852. január-június (3. évfolyam, 1-146. szám)
1852-02-25 / 45. szám
gyűrüzetén sarló alakú finom szegély homálylik. Látcső tábor ostromoltatik. A népség nem is pisszen, hanem szemét köszörüli, és egy darabka hitvány üvegen át rugdossa a csillagok fejedelmét. — Miska sógor, ha kibámultad helyéből nap atyánkfiát, add át részemre látókádat, mert az enyém annyira belebolondult a számtanba, hogy három napnál kevesebbet mutatni egyátalában nem akar, — szól Nyargai exfutár, Sárkefei Misihez, ki szenvedélyesen szorongató a la Napolino pápaszeméből a Herschel féle talentomot. — Majd átveszem én azt a generosus üveget amire, hiszen ha egy helyett hármat mutat, úgy erszényembe illik inkább mint szemedre — jegyzé meg Csombók Peti mérnök bojtár, könyök szuronyával áskálván magát kifelé egy nagymamás cotteriából, melly egyetlen üvegen át, sextettben sanyargató a napfogyatkozást. A világ legszebb csillagának arca azonban mindinkább sötétül. Élesen sivítanak a bércek szellői. A jég hűvösül. Nedvelő nyirok szállong alá. Szokatlan csaknem kétségbe esett hangon rikácsolnak a nyugtalan állatfajok. — Na Herr von Buldok, ugyan jól járt ön hogy végrendeletéről gondoskodók — szóla Skófic ülnök, egy terepélyes pofa termetű napimádóhoz, kinek arcvonalmai egy arányban sötétedtek a csillagóriáséval. — Reményiem hogy a váltóimat nem testálta mind el kegyed. . . azt a temérdek pecsétet hagyja meg kamat fejében magának, fogadom, hogy ha bunda helyett nyakába kavarintja, nem öli agyon a közelgő ítélet, mert végtelen ő rajta a prolongatiok creditor háritója. — E tudva kár volt oily par force gazdagodni. — Uj hitelét és ó aranyait nekem hagyhatná. — Ezüstjeiről a penész szellőztetést én magamra vállalom, — mondák többen a kráglis szegény legények közöl Buldok uzsorásnak, ki a fokonkint növekedő nap crisis miatt komoly trémába jött, s mysticus álmaiban ölelgetni kezdé végkép elhagyandó földi kincseit. A nap már annyira szégyenlő magát temérdek bámulójától , hogy gömbölyeg termetét befátyolozná, nem engedvén egyebet láttatni fényellő homlokánál. A láthatáron aranyzott szegélyű bíbor felhőcskék úszkálnak. Haragos orkán fütyöl elő a völgyek öbleiből. Mocsáros hullámokat korbácsol föl az ősz Duna, mellyeket különbféle vizi szörnyek pikkelyes farkaikkal porhabokká törnek. Violaszin árnyak futkosnak a párádzó föld felett. Szürkületszerü ködhomály libeg a mezők virányain, s az utjából félre tévedett hold árnya, mint végtelen amethis szőnyeg csodás színezettel festé a reszkető tárgyakat. Ha már e szép világ, mellyben önt megismerém romba dől, engedje még egyszer imádhatnom nemes szellemét, melly e hitvány göröngyök közt részemre menynyet alkotott! . . Isten velünk bájos Amália. . . ott fent . . Egy desperat füles bagoly alázuhanván azon odvas bükk tetőrül, melly alatt ez declaratios vázlat született és aplikáltaték: sikoltva bomlik szét az illető hölgyfüzér, a szerelmet fateáló lovag pedig vallomása láthzatául kénytelen a vergődő bagoly körmeivel beelégedni. — Szabad e egy édes, egy olvadó bucsucsókért esedeznem, oh sorsom terno secola . . szépséges Anafeszta! Ol szánj meg engemet angyalok extrázója! — oh nézd a nap sötétül, — szivem lángol.. . a föld pedig alattunk sülyedni kezd. — Veled óh veled repülök oda, hol mérges gyámatyák nincsenek, én egyetlen Rafaelem... addig pedig fogadd e . . . A bucsucsók azonban a vállalkozó Anafeszta méz ajkain csak mint ideál jelentkezik, mert a komoly való Haubock uram izmos tenyeréből mászkál vala elé, hogy gyámleánya csak instánsának olly territóriumán foglaljon helyet, mellyet földi halandóknál a gondviselés két fül közé utalványozott. Mig hold néne a napnak élét kölcsönöz, föld rokonának ide lent világot gyújtogatott. Azt akarja mintegy tudtul adni az illetőknek, hogy ott kell leginkább világítani, hol a sötétség gyakoriabb. Torkig telesziván magát napsugárral, tévesztett útjára visszarezeg, tisztára csókolgatja a csillag király fényarcát, és szokott halvány sárga paripájára pattan azon világ igazsággal, hogy a valódi fény és érdem sokáig el nem homályositható. — Ne nézzen tovább szép nagyság az egek felé, hisz ott úgy is örök csillagvilágok tündökölnek, hanem fordítsa lelkes tekintetét e sivatag föld felé, mellynek sötété fénysugárokat szükséges. Ám előtte gyászol egy sötét planéta, mellynek borongása akkor szünend meg, ha nagyság lélek és szemsugáritól nyerheti éltető világát. E magasztos égi tünemény varázs késeit üvegcsém által én valók szerencsés kegyeddel élveztetni .S oh legyen nagylelkű s viszonzásul engedje meg, hogy bájos szemei előtt csekélységem örök fogyatkozás maradhasson. — Köszönöm édes Kokettim, hogy részemre kettős fogyatkozási örömet szerzett : az égit már élveztem, a földit ezentúl használandom. Koketti Brúnó és özvegy Csipke Julia rövid időn nem csak a regényes béres oltárok, hanem a budai vérkápolna által is egyesitteték. Egyik fogyatkozás gyakran igy segít a másikon. Bernát Gáspár: 178 Légvárak és való. IX. Hazajövetel. (Folytatás.) E dal következtében a nők sértve érzék magokat. Egyik Jancsinak ajkaitól a poharát kapá el, midőn az azt épen kiüríteni akará. A másik bajuszát ránta meg. A harmadik fülét csipte meg. Negyedik pedig haját húzta meg. Jancsi nagy türelemmel engedé magán e csínyeket elkövetni, majd egyik, majd meg a másik nőt ölelve át. — Borbála asszony, midőn látná, hogy a játék annyira komolyan folytattatik, miszerint már többen férfi vendégei közöl féltékenyek kezdenek lenni Jancsira, az asztalt elviteté és Simon urfit köré, hogy játszék. Simon urfi szorgalmasan hegedült, míg ismét Borbála asszonynak , ki minden vendégnek kedvében akart járni, eszébe nem jutott, hogy jó volna a táncot abba hagyni, és egy ollyan játékot játszani, mellyben Simon urfi is részt vehet. Csöndet kért tehát, és ezen nézetét előterjeszte, melly udvarias vendégei részéről a legnagyobb helyesléssel fogadtatott. Simon urfi kinyilatkoztató, hogy igen megtisztelve érezi magát Borbála aszszonynak ezen jószívűséget eláruló figyelme által, de ő elég boldognak érezi magát, ha csupán a társaság mulattatásához járulhat, mert rá nézve az is elegendő mulatság. Mindez semmit sem használt. Simon urfinak játszani kellett. A leányok és férfiak egymással értekezvén, elhatározók, hogy vánkusos játékot fognak játszani. A legszebbik leány azonnal odafutott Simon urfihoz, a hegedűt kivevő kezeiből, és a körhöz vezeté, melly már megalakult, s mellynek közepén immár egy másik szép leány vánkussal kezében állott. A kör elkezdett fordulni a szép leány körül, ki, miután körülötte az többször megfordult volna, a vánkust Simon urfi lábaihoz veté, és rá térdelt. Simon urfi legkevésbé sem idegenkedett attól, hogy őt megcsókolja s hogy vele egyet keringjen. A játék szabálya szerint most ő állott a körbe, mellyel is kezdett körülötte fordulni. De e pillanatban az ebédlő terem ajtaja felnyilt s annak küszöbén Váry Pálé nagysága türelmetlenül köhécselve és Eleonora kisasszony elbámulva voltak láthatók téli utazó ruháikban. Az egész kör egyszerre felbomlott, s mindenki futott, merre futhatott, csak Simon urfi maradt meg helyén. Midőn Eleonora kisasszonyt meglátta, a villám gyorsaságával gondola el, hogy mennyit szenvedett értte, hogy ideje volna immár egyszer szenvedéseinek véget vetni, s azok előtt, kik megalázták, jövendő boldogságának hosszú sorát megkezdeni. Mire hónapok előtt nem tudott bátorságot venni, arra most bátorságot érezett magában. Ezen bátorságot a jó borok nem kis részben segítették elő. — Lelkesült léptekkel, mellyek csaknem bájt kölcsönzenek neki e pillanatban, ment Eleonora kisasszonyhoz, a vánkost annak lábai elé veté s rátérdelvén rég megirt verseit szavalá: Szeretlek téged dicső hölgy, Magas vagy, mint a legszebb tölgy. Ajkad édes mikép a méz, Elégek, ha szemed rám néz. Szeress, hisz’ egymásért születtünk, Szerelem teszi édessé életünk! — Ön — mondá Pál ő nagysága boszosan — vagy elszédült, vagy lerészegedett. Nézze csak meg, hogy ki előtt térdel, s kivel beszél. — Ha körülöttem mind forogtak is, én állottam, s én azért nem szédültem el, részeg sem vagyok. Jól tudom, hogy ki előtt térdelek. Ugye ért engemet nagysád? — szólt büszkén Simon urfi még mindig térdepelve és várva, hogy Eleonora kisasszony hozzája hajoljon s őt megcsókolja. — Az istenért, mi találta önt ? kiáltott Eleonora kisasszony megijedve Simon urfitól, ki rája egy szerelmes nyájasságával mosolygott. — Borbála asszony , mondá dorgáló és parancsoló hangon Pál ő nagysága, ha