Hölgyfutár, 1852. január-június (3. évfolyam, 1-146. szám)
1852-01-16 / 12. szám
Budapest. 3-ik év 1-ső fele. 12. Péntek, jan. 16-án. 1852. Kiadó hivatal: országút, Kunewalder ház, földszint, hová az előfizetési és hirdetési díjak küldendők.HÖLGYFUTÁR Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő NAGY IGNÁC. Megjelenik, ünnep- s vasárnapot kivévén, mindennap délután, divatképek - s egyéb mai - mellékletekkel. Szerkesztőségi szállás: hatvani utcai Horvát ház, második emelet, hová a kéziratok utasítandók. Előfizetési díj : Postán: egész évre 16 fr. fél évre 8 fr. 30 kr., évnegyedre 4 fr. 30 kr. Budapesten házhozküldéssel: egész évre 13 fr., fél évre 7 fr., évnegyedre 4 fr. Hirdetések soronként 3 ezüst krajcárért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek. November 30-án, 1851. Hó van a vén földön, sötét köd az égen .. . Borult vagyok, fázom, hozz bort feleségem’Hozz bort, hadd ragyogjon fájó lelkem márma — Nevemnek napjára. Csendüljön meg az a pohár a kezedben , Ne csillogjon könyv fekete szemedben . . . Titkolt fájdalmimnak úgy sincs már sok hátra — Legyünk vigan mára. Hallod a zivatar őrjöngő beszéde Hogy ujong, hogy üvölt kinn a vad időbe? Ez az én köszöntőm, ez üdvözöl engem — Én is visszazengem. Kirepül a lelkem, mint egy viharmadár, A szabad elemek zugó harcába száll . . . S visszaköszönti a rontó fergeteget, A haragos eget. — Fergeteg, zivatar, ezek az én társim . . . Hozz bort feleségem, nagyok szomjazásim: Etlena van keblemben, szomjazom egy tengert — Gyűlölöm az embert. Tóth Endre. Pár szó „A hölgyíróság” tárgyában- Egy rég óhajtott cikket véltünk olvashatni a Hölgyfutár 250-ik számában , midőn a rovat homlokán ,,A hölgyírósság“ ritkán , hogy ne mondjam , soha nem tárgyalt címét olvasók. — Nem mintha túlbecsülnék a valóban olly csekély számra terjedő írónőink — ha szabad mondanom — érdemét, s az alig lapokra terjedő műveikről koronkénti említést, vagy épen birálatot igényelnek-----nem. — A mély és messze terjeszthető lélek— műveltség ez egyik bűvösszejének ingatlanakbak gyengéd átültetése, — e magától a szellememelkedés vagy a szent természet, s nem mesterkélt kertész kezek által erőszakolt üvegházi növény ápolása, — hogy bztos, elágazó gyököt hajtson, éber figyelemmel kisért nevelése, s nem az írónők tán hiúságának táplálékot nyújtó vágy az, mi keblünkben ez óhajt fakasztó. Van é egy ember, ki ha gyönyörködik olly lelkek törekvésében, kik közöl egyegy tán nálánál magasztos tulajdonokkal is bir, s ne nézne fájdalommal végig azok nevelési hanyag kezelésén, s ennek folytán még írói emelkedettségükben is hiányos szögletességén ? — de mi hibás, következéses, hogy egyszersmind javíthatlan is? Igaztalanok vagyunk e óhajunkban, ha azt kerekdeddé simitni, annak mintegy uj életet adni, feladatul tekinteni vágynánk, mint a közjóra üdvöst, s a lélek magasb felvilágosulására egy hatalmas előnyt. Egy lélekmagas honfi nem fogja magát soha megalcsonitva érezni, ha egy nő , — dacára egyoldalulag kezelt, vagy épen ferde, elhanyagolt neveltetésének, — a benne szunyadó lélekemelkedettség folytán, azon térre törekszik magát felküzdeni, mellyen legtöbbje az embereknek, mint rendeltetése Ösvényéről önhitten eltérőt kárhoztat, — értem az irodalmi tért. A műveit férfi tudja, — a lélekmagas elismeri, hogy e tért számukra nem a természet — mint a nőknél, szellemerőben túlsulylyal biró, gyors felfogású , értelemben gazdagabbaknak, — hanem egyedül a puszta szokások jelölék, — hogy velük sem tett a természet ugrásokat, hogy mind a két nemben léteznek kivételek , kik értelmiségben nem mérkőzhetnek ismét mások tisztább, gazdagabb képzeleterejével, s így az egyesekre igen, de a két nem között nem tátongott soha a természet e reá tukmált , s e két nemét merőben elkülönöző mélysége. Világos elég egyszerűen igazolja ezt néhány adat, — mit alább elősorolandok, — mellyekből a kivonható következések, lélek és észtani igazságok. Példát kér tán egy némelly kétkedő a nőnemből, mellyésztehetségre mérkőzhetnék e vagy ama lángelmi íróval. Meglehet, hogy e példák adásában igen igen szegények vagyunk; de a mi hibánké , hogy nőinknél a tehetségek kikémlése helyett , azt tán magátóli fejlésében , csak azon hibás, s általuk műveltségnek gúnyolt szűk térre vonják, mellyen elég felvilágosodott azt átlátni, hogy lehetett volna neki mérkőznie irodalmunk bármellyik bajnokával. •— A mi hibánké : ha a gyermeklánykával ott fejezik be kiképzését, hol a fiúgyermekkel kezdék ! ? — értem a folyóirás , s olvasást, — mert azon szeglet földleírás, s pár régiebb család névszerinti elősorolása, s egy két csatából álló történettant, s az ikesekig sem terjedő anyanyelvtan, mit lánykáinkkal felületesen átolvastatnak, nem nevezhető tanulmánynak, — s mig a nőknél e csak gúnynéven nevezhető tanulmányokat , egyedül a magasb rangú, vagyonos kivételeknek van alkalmuk sajátukká tenni, addig a fiuknál a tanulmányok leggazdagabb forrása ép akként van zárva az elhagyott tótdiák számára, mint a főurak legdúsabb örökösének. — Igen egyszerű tehát, ha azon hölgy , a ki a fenn elősorolt tant befejezve, kizárólag konyha, éléskamra, gúzsai, s hímző vagy kötőtűk (különben annak idején igen hasznos sőt szükséges) titkaik örökös fejtegetéséhez, mint nemének legszebb erényét föltételező kellékhez erőszakolva kárhoztatik, s ha ritka esetben ettől körülményei napokra fel is mentik , s nem csatolhatja magasztos képzeletének csapongását olly tárgyakhoz , mellyek történet, s mélyebb tudományokon alapulnak, mellyeknek egyes ismertető adatait is csak olvasmányul, női munkáitól (mellyeket azonban egy darabos konyhaszolgáló ép úgy, sőt tán mint szakértő jobban elvégezhetne) megrablott időben használhatja. S ki fogja szem elől téveszteni, midőn a női tehetséget elitéli, azon tért s korlátot, mellyen az egyik nemét ápolják, s a másikét szoritva megdöntik, a tért nyitnak s ápolják a fiúnál, midőn a szülei buzdítás, s minden oldalróli felszólítás nyomán olvasottságot gyűjt, tanulmányoz, s végre az irodalmi előterembe lép, azt hallja dicsérve az emberek, elégülve a szülőktől: „szorgalmas, ritka fiú, ő büszkeségünk !“ — a legnevetségesb, de napirenden levő korlátokba szorítják, — s megdöntik azt, ha egy hölgy csupán természeti ösztönből ugyanazt óhajtja tenni, rejtve egy egy meggazdálkodott percében, s ha megtudják az illetők, azt hallja roszalva az emberek, kárhoztatva a szülőktől: „henyeségből erőlködik túl egy nő feladatán, ő rest, időtolvaj ! ?“ Már most szabad é állítani, hogy a nők azért nem otthonosak a tudományos művekben , mert azok „természetiségüket meg nem közelítik“ — lehet é otthonosság a kiképzés illy kezelése között, és szabad é azt természeti hibául felróni?? midőn a lerontó akadályok özöne közöl is mutathatunk fel kivételes példákat, a tudományos művek hibátlan s érdekes kiállításában; — erről alább szólvi el nem mulasztjuk. A mi hibánké, hogy mig a fiúgyermeknél a legegyszerűbb szülők is kémlik, s mérlegelik a véralkat s érzelem kitöréseket, melly megismerteti velök a fiú természeti hajlamát, szoktatják már a gondolatban a pályához, melly azt leginkább megközelíti, — ha ruganyos, élénk véralkattal bir, a katonai, — ha szelíd , vallásos a papi, — ha olvasmányért rajongó az írói, s igy tovább le a kézműves, s annak minőségéig, s akkor határzódik meg a pálya, mellyen haladva , ha nem hanyag, egy — legalább egyoldalulag elégült éltet élend át. Mi szomorú ellentét a lánykánál az apróságok minden nemeiben nyer oktatást, s hogy az is alapos é, az nem lényeges, hisz csak leány, s kell ő annak alapos, kimerített tudomány?? Ha a leánykának a véletlen egy a köznapi, elavult, hibás szokásokhoz ragaszkodó lények közöl kimerülő oktatót vezet, kifejtve a gyermek tehetségeit s hajlamát, s csak nem olthatlan vágyat, a művészet bármelly nemére , tegyük lesteszet, ének, zene, vagy ép az irodalomban , a történet s egyéb tanok mélyebb, áthatóbb kémlésének szenvedélyét, részt vev örömmel figyelmezteti reá a szülőket,s a