Hölgyfutár, 1852. január-június (3. évfolyam, 1-146. szám)

1852-02-21 / 42. szám

Budapest, 3-ik év 1-ső fele. Szombat, febr. 21-én, 1852 43. Megjelenik , ünnep- » vasárnapot kivévén, min­dennap délután, divat­képek- s egyéb m­űi - mellékletekkel. Szerkesztőségi s­­­i­r­­­á­s : hatvani utcai Horvát ház, második eme­let, hová a kéziratok utasitandók. Kiadó hivatal: országút, Kunewalder ház, földszint, hová az előfize­tési és hirdetési dijak kül­dendők. HÖLGYFUTÁR Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő NAGY IGNÁC. Előfizetési díj : Postán: egész évre 16 fr. fél évre 8 fr. 30 kr., évnegyedre 4 fr. 30 kr. Budapesten házhoz­­kü­ldéssel: egész évre 13 fr., fél évre 7 fr., évne­gyedre 4 fr. Hirdetése k soron­ Légvárak és való. VIII. Az üldözés. (Folytatás.) Halványi nagy lélekzetet von ezen biztosítás után, igen örült, hogy ezen szin­te elkerülhetlenül szükséges tárgy meg van. — így hát nincsen semmi baj, mert pénzért az ember mindent kap. Ezen igazságra Eleonóra kisasszony­nak nem volt semmi észrevétele, mert hi­szen nem azon után volt ő maga is, hogy pénzéért férjet kapjon? — Hanem — folytatá Halványi nyá­jasan, miután édes Eleonórám egy kissé fe­ledékeny, s könnyen megtörténhetnék, hogy majd pénzét azon állomáson , hol meg kell halniok, az asztalon, vagy akárhol elfelejti, azért igen jó volna, ha azt nékem átadná. Eleonóra kisasszony szótlan nézett Halványi szemeibe, ki olly esdő kifejezést kölcsönzött arcának, hogy az neki ellent­mondani,nem tudott, s átadá tárcáját. — Legyen, — monda Eleonóra kis­asszony, a tárcát átnyújtva Halvány­inak, — én ezt önnek hűségére bízom. — Önnek édes Eleonórám soha sem lesz oka megbánni azt, hogy olly teljes mér­tékben bírtam bizodalmát. Soha! — erősité Halványi. Ez alatt egy kis mezővárosba értek. A szán a vendégfogadóba betért. A szolga nagy nehezen előjött, hogy az érkezett vendégeket szobáikba vezesse. Eleonóra kisasszony egy szán fogatot látván meg az udvaron, örömmel jegyzi meg Halványinak, hogy nem csak ők járnak ké­ső éjjel. Halványi ugyanekkor gondolá ma­gában : Minden jól megy, a szán készen áll. Ez alatt a szolga gyertyával kezében őket a 6-dik szám alatti szobához vezeté, a kulcsot a zárlyukba alkalmazá, s az ajtót felnyitotta. Eleonóra kisasszony habozott, zava­rodott arccal tekintvén Hal­vány­ira. — Édes Eleonórám semmit sem nyug­talankodjék, én a 8-dik szám alatti szobá­ban leszek. Nyugtatá meg Eleonóra kisasz­­szonyt a lovagias szellemű Halványi.­­ — Tehát ön azon ur, kire ott . . l£­­dé a szolga kérdeni. — Igen én. Vága szavába Halványi, elhallgatást parancsolva annak boszos te­kintetével. — Jó éjszakát édes Eleonórám ! majd reggel korán folytatni fogjuk utunkat. Szó­lott aztán Eleonóra kisasszonyhoz fordulva. — Én azt hittem, hogy . . kockáztató újra a kiváncsi szolga. — Ön azt hiszi, mit én mondok. Szó­lott , s vágott újra a szolga szemei közé Halványi. Jó éjszakát édesem! — Jó éjszakát! rebegő Eleonora kis­asszony is, megszorítván Halványinak oda nyújtott jobbját. Aztán bement szobájába, s ott elzárkózott. Halványi a 8. számú szobába sietett. — Készen van már azon nő, ki rám várakozik ? — kérdezé a szolgától — Igen, felelt a szolga. — A szán az udvaron ugye e­lőre várakozik ? — Igen. — Tehát hozza ön fel rögtön a szá­madást, azonnal tovább megyünk, — mondá Halványi. — Azon asszonyságnak ott azt tet­szett mondani — kockáztat a harmad ízben a még kíváncsibb szolga. — Én annak azt mondtam, mi nekem tetszett, önnek is azt mondom, mi nekem tetszik, — szólott röviden és értelmesen Halványi. A szolga valamit dörmögve fogai kö­zött az eset megfoghatlansága körül, el­ment Halványi kívánságát teljesíteni, ki az a­zonnal belépett a szobába. A kis szobában Sidonia köpenyben jól f­elburkolva ült a kályha közelében és szu­­nyadozott. A zajra, mellyet Halványi idéze elő, ülőhelyéből fölugrott. *— Te vagy Arthur ? látod, hogy vár­talak. — Ne veszítsünk időt édesem, men­jünk azonnal tovább. Menj édesem, ülj föl addig, mig én a számadást kiűzetem. Szó­lott Halványi Sidoniának. Sidonia engedelmeskedett, s mihelyt távozott, a szolga azonnal megjelent a szá­madással. . Halványi egy futó pillantást vetvén a számadásra, egy zöld bársony tárcából pa­pirt nyújtott át a szolgának. — Ez legalább is, ha nem csalatko­zom, százas — mondá, midőn a papirt áta­dás­a nélkül, hogy azt megnézné. — Ön csalatkozik, — szólott a szolga fejét csóválva, ez egy szerelmi levél. — A mennyköbe! Adja hát vissza, majd egy másikat adok — mondá, s a tár­cából egy más papírt szintúgy, mint előbb, nyujta át a szolgának. — Úgy látszik — szólott a szolga fe­jét mindinkább csóválva, hogy önnek min­den értéke szerelmi levelekből áll, azokért pedig mi jó szót sem adunk. — A mennykőbe­­ kiált Halványi erő­sebben, mint előbb, nyugtalan mozdulatot téve. — Az furcsa volna,ha minden pén­zem szerelmi levéllé változott volna át. A tárcát elkezdé kutatni, és roppant hahotá­ban nyitott utat meglepetésének. — Fiú én azt hittem, hogy ez három ezer forint, pedig csak mind szerelmi levél. Hahaha! — Hahaha! - - nevetett a szolga is, s miután Halványi öt tulajdon pénzéből nagy nehezen kifizette. — Tegye ide csak azt a gyertyát az asztal közepére, adjon egy irónt. — Szólott Halványi a szolgának, az asztal mellé ül­vén, hol aztán az egyik levélkének tiszta hátára irt. — Ezen tárcát ezen levélkével együtt — mondá a szolgának, miután az asztal mellül felkelt, a 6. sz. alatti nőnek holnap reggel át fogod adni. — Igenis — szólott nevetve a szolga. — Itt egy kis borra való, de hiba ne legyen ám, — kéré aztán azt Halványi el­hagyva a szobát. — Bizhatik bennem nagyság, — fe­leli a szolga Halványit a szánhoz kisérve. — No ez roszul ütött ki, de Sidonia jelen van, s többé a bajon segíteni nem le­het, — gondolta magában Halványi, mialatt a szánra fölült. A kocsis egyet durrantott ostorával, s a lovak tovaragadtak a szánt. Eleonora kisasszonynak álma igen nyugtalan volt. Félig álomban, félig ébren azon eszmével volt elfoglalva, hogy ő szö­kevény, hogy a világ ítélete egész szigorú­ságával fogja sújtani, hogy­­talán magának Halványinak véleményében is sülyedett, miután annak kívánságát olly könnyen tel­jesítette. Majd bátyját látta megjelenni, s őt azért pirongatni, hogy elhagyta, majd meg magát látta annak lábaihoz vetni, s bocsánatot kérni attól, mintegy tévútra ve­­zetett, s bűneit megbánt bűnös. E gondo­latok majd egy, majd más alakban üldözők őt. Végre úgy tetszett neki, mintha csenge­­tyük zörgését hallotta volna, melly rögtön­ként 3 ezüst krajcárért fogadtatnak el, és gyor­san közöltétnek. Egy szinésznőhez. Sokat beszél felőled a világ, Sokat beszél felőled szivem is; Világ beszéde hányatott hajó, Szivem szava a­min elindulok, — Hisz’ érzemények tengerén evez, S itt a halál is sokkal édesebb! Leírnám képed, ah de hasztalan ! Vaknak beszélnék a nap fényiről, — Ismerni kell, érezni tégedet! Te nap vagy a hölgy! a kebel világa Sugáraidból szí­­zebb életet. Művészetednek titkát nincs ki tudná, Az ihletésnek jőnek percei, Honnan, miként ? nem tudja senk sem. De érez a szív és az ajk beszél. S az érzet, a hang sziveinkbe száll: Ha sírni fogsz, sírunk mi is veled, S ha ajkidon szelid mosoly lebeg, Keblünkre vonnánk széles e világot! Sokat beszél felőled a világ — Sokat beszél felőled szivem is ! Világ beszéde hányatott hajó, Szivem szava— megmentő csolnakod. Berec K.

Next