Hölgyfutár, 1852. január-június (3. évfolyam, 1-146. szám)

1852-02-23 / 43. szám

Budapest 3-ik év 1-ső fele. 43 Hétfő, febr. 23-án, 1852 Megjelenik, ünnep- s visárnapot kivévén, mindennap délután, divatképek- s egyéb mümellékletekkel. Szerkesztőségi szállás: hatvaniutcai horvát ház, második emelet, hová a kéziratok utasitandók. Ifj Kiadó hivatal: országút, Kunewalder ház, földszint, hová az előfizetési és hirdetési díjak küldendők. HÖLGYFUTÁR • v ' C ’ Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Előfizetési díj : Postán: egész évre 16 fr. fél évre 8 fr. 30 kr., évnegyedre 4 fr. 30 kr. Budapesten házhozküldéssel: egész évre 13 fr., fél évre 7 fr., évnegyedre 4 fr. Az elvesztett paradicsom. Hol a paradicsom gyönyörűségével, Oh vájjon hová lett régi szépségével! Kegyes elmélkedés. Az elégületlenség vagy a múltban, vagy a jövőben keres enyhületet. A múltban, ha reményének csillaga örökre leáldozott ; a jövőben, ha elég erőt érez biztosítékul önmagában, mellyből az élet legszebb tündére a mosolygó remény, ismét feltámadhat s zálogul szétragyogtatja sugárait. Örömeitől,vágyaitól,reményeitől megfosztott lélek, az emlékezet enyhítő karjain visszatér a múltba, hogy ott elmerengvén, feledni tudja jelenben elkietlenült napjait. Sokszor a gazdag lélekerő is, melly cselekvényei által a halhatlanság osztályrészesenl mutatkozott, leszáll a köznapiság poros útjára, elvesztvén minden hatályát, minden magasra törő szenvedélyét s küzd a lelkiszegények szolgacsoportjával, küzd a kedvezőtlen sors csapásaival. — De mégis időnkint mi nyújt enyhületet? A vágyó lélek hol talál menhelyet, hogy — ha csak kevés időre is elégült legyen ? A múltban,vagy a jövőben,vagy mind a kettőben. Az időnek e kettő olly nagy tengere, hogy vágyaink, céljaink pontjai bennek, mint kis virító szigetek alig lelhetők fel! És még is milly jól esik vissza vagy előre pillantanunk! És még is milly jól esik itt vagy amott fellelni nyugalmunk horgonyát,felzaklatott lelkünk enyhadő vázát! És még is milly jól esik azt mondhatnunk : ,,én is éltem egykor olly szép napokat, vagy, remélem , hogy én is megérem azt, miután vágyaim olly forrón szállanak!“ Én a jövőt mindig úgy tekintem mint egy csába szép kéj hölgyet, ki, hogy minél ingerlőbb legyen, tündér szépségeit fátyol alá rejti, s igy mi, meglevő bájait lángoló képzetünkkel még sokasitván , őrjöngő hevünkben rabjaivá leszünk. S ekkor kényekedve szerint bánik velünk. S nem mi, hanem ő fordítja gyengeségünket kielégítő gyönyöréül. Nekünk a fájdalom marad, mellyet a csalatás még inkább tenyészteni fog. Igen jó az elővigyázat, a biztos számitás... A múlt, egy kiszolgált vén katona , mellynek egész valóján a leélt idők küzdelmes napjai látszanak, melly a sokszoros tapasztalat után bátran elmondja merre és miként jobb az út: jobbra é vagy balra? . előre é vagy hátra ? . . kanyarogva é vagy egyenest? . . bátran é vagy félve? . . alattomosan é vagy nyílt sisakkal? . . számítással é vagy vakon rohanva ? . . . Nem mintha tán kedves édes szép, égtek elégületlenek volnánk , vagy mintha tán enmagam untam volna meg éltem napjait, oh nem azért akarok én a jelenből olly messze visszatérni a múltba , hanem mert igen sok esemény van, melly a múltban találja okszerű magyarázatát, — mert igen sok történt egész következetességgel a múltban, mellynek úgy és nem másként kellett történni, s mellyek a nem épen helyes magyarázatok által meseszerüvé váltak s e késő századok vagy teljes unokái közöl sokan boszus agálylyal mondják ki a történtek felett nem helyeslésüket. Illyen esemény mindjárt az idők elején az elvesztett paradicsomi állapot, mellyet — mint rendesen mondani szokás —az ősszülepár hozott bünhödésül saját fejére és fejünkre azért, mert a tilalmat megszegték, ettek a tiltott gyümölcsből, a jó és gonosz tudása fájáról. Milly gyöngy élet volna, ha most is a paradicsomban lehetnénk, — nem kellene semmi után fáradoznunk! — nem kellene semmiért aggódnunk! — milly vagy kielégítő perceket élvezhetnénk a virító füge fák árnyaiban! — s többféle elégületlenséget eláruló panaszos zúgolódásokat hallhatni a hibásan felfogott, hibásan magyarázott, hibásan megtanult ,,eset“-ről. Sajátsága a képzeletnek — kivált ha nemtudáson, nem megfontoláson alapszik — hogy túlszárnyalja a valót, s mind a kellemest mind a kellemetlent nagyítja, fénylő vagy zivataros színben látja. Leginkább a múlt azon eseményeivel szokott igy lenni a képzelet, mellyek olly messze vannak ez időben, hogy még az emlékezet is meg-megpihen mig oda visszaér. Hallhatták már kedves édes szépségnek többször elmesélni mint valamelly tündérregét e paradicsomi állapotot is, a mellyet szorul szóra úgy elhinni, nem is egyéb tündérregénél. A minek pedig csak pusztán hit az alapja,s nem pedig meggyőződés, nem tiszta tudás , az megrendíthető , az összeomladozik az ész világánál. Kutassuk röviden, de ésszerűleg a dolgot, váljon hát az a bűvös-bájos paradicsomi ártatlanság állapota, miben állott s mi lett következménye az onnani száműzetésnek ? . . Én olly hosszan szeretnék társalogni, én olly sokat szeretnék mondani szépségteknek ez érdekes tárgyakról, mert olly szépek, olly gyönyörük, hogy a művelt lélek édesörömest eléldeleg velők : csak e becses lap köre nyújthatna elég tért számomra e tekintetben! Azt mondja a hitrege: a teremtés utolsó cikke az első emberpár volt. Milly egyszerűn szép magyarázata van ennek! Az ember minden teremtett lények közt legnemesebb minden tekintetben, tehát csak akkor léphetett elő, mikor már minden megvolt. Azt mondja a hitrege : Ádámra a teremtő mély álmát bocsátott, s ez alatt kivette oldal bordáját s formálta belőle Évát. Mit tesz ez? A férfi minden sajátságait — szabad legyen mondani — gyarlóságait bírja a nő, még több gyengeségekkel, finomságokkal. Azt mondja a hitrege : azért teremté pedig isten Évát, Ádám mellé, mert nem jó az embernek egyedül lenni, kell neki segítő. Milly gyönyörű értelme van ennek is! Férfi és nő külön külön céltalan lények, együtt egyetértve tölthetik be hivatásukat, felelhetnek meg a teremtés akaratának. És mégis vannak egyének kik a teremtés nagy napjaiban kiadott isteni törvényt megnyirbálják s négy fal közé zárkózva tengetik magányban éltüket. — Balga ábránd ! . . Az ember szabad akarat szerint cselekszik, a természet örök törvények utján áll boszul. Azt mondja a hitrege : helyezve jön az első emberpár egy igen gyönyörű kertbe, hol az újvilág minden teremtett szépségei ifjú pompában díszelegtek. — A fris virágok harmatgyöngyös bokrait a még járatlan szellő tévelyegve lengette s illatjaikat az édes izü gyümölcsök zamatjaihoz szállitá társul, — az állatok fürge kanyarulatokban száguldanak s fajaikkal versenyjátékot űztek, — a forrás vizek — mint a tiszta keblű édes lyánykák szemei — a boldogság képzelt világát a mennyországot, fénysugáros egével tükrözék vissza, s az elümlő patakcsa hullámaiban a kis parti virágok bepillantottak, ha a zaklató szellő elsuhant felettük, épen úgy mint az ifju lyányka, ha tükre előtt áll, s közelgő szerelmesére vár. A nap tiszta fényben derengett a kert minden lényei felett s minden sugarában, ezer élet látszott keletkezőben, — a hold csillag társaival szelíden virasztott az újvilág első éjszakáiban. Szóval az Tulajdonos szerkesztő NAGY IGNÁC. Hirdetések soronként 3 ezüst krajcárért fogadtatnak el, és gyorsan közöltetnek. Csillagos ég . . . Csillagos ég, fényes sugár. . . Álomhozó csendes éjjel! Beszélj nekem szellő hangon S andalíts el lágy beszéddel. Ajkam édes dalra olvad. . . Szivem érez — s mintha volna Ingó bingó tó hulláma Suttogó panasz kel róla. Égő sugár a sötétben Csillaga a szerelemnek! Reszkető fénnyel jelensz meg A bolyongó képzeletnek. Ragy°gb ragyogj • • és világíts A jövendő éjjelébe — S mint tündöklő úti lámpa Életemnek légy vezére. — Nyilas Samu.