Hölgyfutár, 1852. január-június (3. évfolyam, 1-146. szám)
1852-05-28 / 121. szám
Budapest. 3-ik év 1-ső fele. Péntek, május 28-án, 1852. Megjelenik, ünnep é s vasárnapot kivévén, mindennap délután, divatképek s egyéb mai mellékletekkel. Szerkesztőségi szállás ,országut Huszár ház, első emetet, hová a kéziratok utasitandók. HÖLGYFUTÁR. Kiadó hivatal: országút, Kunewalder ház, földszint, hová az előfizetési és hirdetési díjak küldendők. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő NAGY IGNÁC. Előfizetési dij : Postán: egész évre 16 fr. fél évre 8 fr. 30 kr. évnegyedre 4 fr. 30 kr. Budapesten házhozküldéssel: egész évre 13 fr., fél évre 7 fr., évnegyedre 4 fr. Hirdetések soron ként 3 ezüst krajcárért fogadtatnak el, és gyorsan közültetnek. mozgó képek. I. Monda pedig Berec Károly, menjünk vidékre! és mi menénk. íróink többjei, kik a napi irodalom által Pesthez nem kötték, elhagyák a fővárost. Maga az én pestimádó cimborám is, Lisznyai Kálmán, falun ir valami szent nótákat, hihetőleg a Palóc dalok penitenciájául. Ha már mind mentek, megyek én is, gondolom, s búcsút véve a halvány Juliétól, a piros Veronká- tól, a szőke Laurától, a barna Maritól, a harmat kacsán Emmitől, az ábrándos Justintól, az édes valót annyira imádó vérmes Clairetól, s egyéb szépséges leánykáktól, útra keltem, anélkül, hogy jószívű hitelezőim fölkeresésére időm maradt volna, kik bizonyára búcsú nélkül is meg fognak siratni. — Megígértem t. barátomnak, e lapok szerkesztőjének, hogy mint Romeo hűségű dolgozótársa, bele bele fogok bárhonnét is kacsintani kedves Júliáinak, előfizetőnőinek szemébe, s hogy ezt minél előbb tehessem, két napi utazásom után azonnal meginditom mozgó képeimet, melylyek akkor is fognak mozogni, ha én nem mozgok. — Igen! cikkeim címére vonatkozólag előre is elég őszinte vagyok megjegyezni, miszerint hasonlítani fognak azon szüleményekhez, kik nagyobb részint másoknak látszatnak, mint a mik, értem a nyájas embereket. Lesznek a mozgó képekben ollyanok is, mik az azt mozgatótól kissé messzebb, Nyitrában, Alzáciában, Ikáriában, vagy épen a holdvilágban történtek, azonban ez mit sem tesz, Shakspeare sem felelt meg mindig drámai címének, sőt még Szilágyi Sándor barátom is követett el egyszer illy csekélységet, nimigy kezdvén meg egy pesti hölgyhez irt levelét: Tisztelt szerkesztő! — Különben én is fogok mozogni, s hihetőleg a harkányi fürdőket is meglátogatandom, ha az anyagiak gátolni nem fognak. *) Annyit mindenesetre már csak szokásból is ígérek, hogy képeim érdekes állapotúak lesznek. Ezen érdekesség ugyan hol kisebb, hol nagyobb leend, de azért az egyik a másikat kárpótolni fogja, mint a tervezett pesti íveket a ,Remény. Elindulunk. Hányszor csengettek a gőzösön, s mint veri a hullámokat, ezt már leírta majd minden szó; én csak azon sajátságos érzelmet festem, mellyet érzek, midőn néhány negyed alatt sem a fővárost, sem a budai hegyek ormait nem láttam. — Valami édes, nyugalmat adó bágyadtság futott végig, s regényesen elvetve magamat egy a gőzhajó fedezetén lévő pamlagon, sóhajtva éneklém e dalt: Szent magány, hegyláncaid tetőinet nem látnak ők, Rémséges arcú üldözőim A hitelezők! Ábrándos gondolkozásomból csak a gőzös morajának elhalásáébresztett föl. Furcsa ! gondolják sokan, hogy valakit merengéséből a csend rázhat fel, pedig úgy van, reám a lárma és zaj tud leginkább hatni, s innét következtetem, hogy mielőbb fel fogom venni a zajdús hetedik szentséget, mert igen szeretem, ha valami hat reám. Ercsi előtt álltunk. Mellettem két gyönyörű nő ült, egyik szőke, másik barna, régebben kezdhetett társalgás közt vevem őket észre, annyit azonban kivehettem beszédjükből, miszerint a szőke X, a barna pedig Y. megyéből volt, s mint jó régi barátnők véletlenül találkozának. A nem épen leglassabb hangon folytatott társalgást, miután minden lehetett, csak titkolódzás nem, az illedelem megsértése nélkül hittem hallgathatni, s helyemet nem változtatom, különben is szerfölött gyönyörködöm a titoktalan női hangban is, —• mellynek csengéséhez képest, részemről, a csalogánydal is verébcsiriplés. — Különben pedig mivel mulattok, édes Ilonkám, kérdé az X. megyei barna szépség. — Egyebek közt szindarabokat játszunk , összejön az egész kis város, s egymást mulatjuk. — Többször játszottak már? — Igen. S mi tetszett leginkább ? — Az ,Orvosok Vahot Imrétől. — Én nem tudom, hogy Vahottól illy című színdarab fordult volna meg a pesti színpadon. — Valóban nem is, mert mint francia színmű fordult elő, miután szerző, hogy a magyar vígjátékok nyersesége iránti előítéleteket lerontsa, mint fordítást nyújtá be az illető bírálóknak, s elfogadtatván, természetesen Vahot nélkül, mint francia mű került színre, később kisülvén az ártatlan, de mégis igen jellemző tréfa, mint magyar szinmű, máig sem látható a pesti magyar színpadon. — Ez nagyon furcsa! — Bizony furcsa, édes Gizellám! pedig mi ismételve adtuk elő, miután igen tetszett, sőt fivérem azt állítja, miszerint több vidéki valóságos színtársaság azonnal kész örömmel játszaná, ha nem félnék a szerző jogait megsérteni, kár, hogy Vahot ez iránt nem nyilatkozik. — De hát honnét ismerétek meg ezen színművet? — A ,Losonci Phőnix harmadik kötetéből. —• Hát megvetettek ti ezt is ? Lásd, édes Ilonkám, mi csak kettőt vettünk, miután a harmadikat némelly magyar lapok annyira leszóltak. — Szerencse, hogy mi e magyar lapokat nem olvastuk, minket tökéletesen kiségitett, s mindannyian örülünk, hogy mig a könyv nekünk érvet nyújtott, mi is ujo-I nan nyújtottunk egy kis segélyt a szeren- I csétleneknek. — No hiszen — felelt szellemi bánkódással az előbbi hölgy — majd megmondom otthon, hogy ne hallgassanak . . Többet fájdalom, nem hallék a gőzös zúgása miatt, melly Ercsiből tova indult. Szivarra gyűjték, s alig vártam a következő állomást. Végre elérek Adonyt. — Hát a Hölgyfutárt sokan járatják e megyétekben ? — hallám kérdezni a Phőnixet annyira sajnáló barna Gizellától. — Talán tizen. — Oh lásd, ez a mi megyénkben sokkal nagyobb keletnek örvend. Vagyunk előfizetők vagy negyenen. — Hm, gondolom, nagy különbség! — Lakik e megyétekben hó? kérdé később a szőke, ki csak tíz előfizetőről szólt. — Nem, válaszolt a negyven előfizetőt emlegető, hát nálatok lakik ? — Igen, egy. — Dolgozik a Hölgyfutárba ? — Nem dolgozik, hanem azon nagyon dolgozik, hogy a Hölgyfutárnak bármilly módon . . . Dum, dum, dum zúgott ismét az induló hajó, s én egy érdekes felfedezést szalasztok el, miáltal ha nem is új világnak, de az emberek (!) egy uj fajának jutottunk volna birtokába. A két gyönyörű társalgótól ismeretlenül elszakadtam, miután ők utjukat folytatok, én pedig a közelebbi állomáson,Kalocsán kiszálltam egyik legkedvesebb barátomat meglátogatandó- Mit írjak erről a szent városkáról? Nincs itt semmi, csak paprika, jó dohány, meg egy nagy kéttornyú templom. Ah, de még ez is újság! Ép az előbb hittak vetélnek egy derék fiú lakodalmára , ki holnapután vezeti oltárhoz kedves barátnőim egyikét B. . . Mancit. — Hanem igaz, ez sem újság : a kedves menyasszony egyik buzgó előfizetőnője a Hölgyfutárnak, a ki pedig a Hölgyfzárnak buzgó előfizetőnője, annak okvetlenül derék férjet kell kapni, miként ezt jósló ihlettel a ,hirharang is elkongta vala! — Különben . . de harangoznak! nyolc óra van, tehát eldugom az első képet. Vidéken a jóérzelmű polgár esti nyolc órakor fülére húzza háló sipkáját, imádkozik a megholtakért és ellenségeiért, aztán falhoz fordul, s megmutatja, miszerint az alvó szentek histori- ) Kérem szerkesztő barátomat, ne tessék megjegyezni, miszerint az anyagiak alatt közönséges nyelven — pénz érteik.