Hölgyfutár, 1853. január-július (4. évfolyam, 1-130. szám)
1853-04-20 / 73. szám
gített magán, hogy eleresztvén karomat, a fasor mellett elvonuló virágágyakból szép tarka bokrétát szedett össze, s azt kellemteljes mosolylyal gomblyukamba tűzte. Megcsókoltam volna értte, ha el nem szökik. Pajtásaim irigyelték tőlem a szép bokrétát, s pár csípős észrevételt sem kíméltek — rendkívüli szerencsém miatt. Midőn estefelé hazajöttem, Tercsi kisasszony a pitvarban ült. A hazatérő teheneket várta s egyúttal a fülemile dalából is profilírozott. — Ali, milly szép bokrétája van önnek, — szólt a legnyájasabb képpel, mit vágni tudott. Engem pedig nem tudom minő rész lélek bántott, midőn azt feleltem, hogy a bokrétát neki szántam. Olly mohón kapott utána, hogy kabátom előrészét is majdnem lerántotta, s teheneket, fül misét felejtve a szobába futott, s az ajtót bezárta. — Mintegy félóra múlva belépett a szobába, hol bátyja a pamlagon, én a karszékben ülve, közönyös dolgokról beszélgettünk. Lassú kimért léptekkel, mint valami tragikus hősnő a színpadon, közelített bátyja felé, s azon percben lábaihoz borulván testvéri áldását kérte a kettőnk között, t. i. már mint én és Tercsi kisasszony közt kötött szerelmi frigyre. Bátyja száját, én pedig szememet számat meresztettem e mennyköntés gyanánt meglepő jelenet fölött, melly még tréfának sem járta meg. Tercsi térdelve maradt, s várta az áldást. Midőn valahára szóhoz jutottam, a leggyüngédebb módon iparkodtam értésére adni, hogy nagyszerű tévedésnek kell lenni a dologban. Ekkor a negyvenöt éves szűz komoly pathoszszal fölemelkedik a földről, s a bokrétát orrom alá lökvén, lankadt, elhaló hangon ,rebegő: — Tévedés ? lehetlen! Nem mondja , ez a liliom ,a szerelem lángja ég keblemben ; ez a kankalin: ,szivem örökre a tied4; ez a szegfű: ,lehet é reménylenem, hogy kívánságom teljesedni fog?‘ s ez a hársvirág: ,ha értettél, ne késsél engemet boldoggá tenni! ?‘ Oda voltam , minden világos jön előttem. A serföző angyal bokrétája egész szerelmi vallomást foglalt magában, s Tercsi kisasszony értvén a virágnyelvet —hiszen magam tanítottam reá — az illatos virágokba takart édes szavakat tökéletesen maga részére magyarázta. Képzelhetni, vagyis, dehogy képzelhetni, ha érettkorú szüzekkel még nem volt valakinek dolga, mennyi másféle édes szavakat kellett elvesztegetnem, mig rögtönzött kedvesemnek a keserű valót tudtára adtam ! ? Nyolc napig nem ettünk egyebet, mint bablevest és főtt salátát; leginkább mégis az bántott, hogy másnap már egész városkában hire futott a tragikomikus esetnek, s a sörföző angyalt nem birtam többé megengesztelni ajándékának olly könnyelmű módon történt elfecsérlése miatt. Különös megnyugtatásomra szolgált egyébiránt, hogy Tercsi kisasszony huszonkét évvel a történtek után nem tört szív miatt, hanem öregségből halt meg 1 Frankenburg Adolf. 1 1 L 1 A. (Folytatás.) Most léptek zaja hangzik, az ajtó megnyílik s azon ezüst-fehér hajú agg lép be, — elszáradt, nyomortól hajlott termettel, halál— sárga beesett arccal és szemekkel,kopasz homlokát sűrű redők borítják . . . alig ismerünk benne a pár évvel ezelőtt erőteljes Fárayra. S mégis, vonásain, kihalt fényű szemeiben bizonyos örömérzet halványságára terjedt el, midőn leányát megpillantó, a menés fáradalmaitól reszkető léptekkel közeledett leányához s gyöngéden szoktá keblére. — Jó estét, édes jó atyám, — üdvözlő Vilma, gyermeki enyelgéssel simogatva az agg tüskés állát, — épen vártalak, — aztán két keze közé szorítva az agg jéghideg kezét ajkához emelé. — Jer, jer, milly hideg kezed , ülj ide a kemencéhez, enyhítsd föl tagjaidat, mindjárt kész lesz az estebéd. Az agg nem szólhatott, de arc- és tagjátéka, élénk szembeszéde által, mellyel Vilma tökéletesen értett, következőt mondá : — Szegény Vilmám,------ne hidd hogy fázom, meleg szobából jövök, irtam — és hoztam neked pénzt. . . . Legalább pár napig kipihenheted magadat azon terhes munkálatoktól, mellyekkel éreztem naponta kínzód magadat. ... Te szorgalmas kis méh! S az agg átengedve elgyöngült elméjét az atyai szeretet hatalmának . . . mosolygott s átadá leányának a pár forintot. A leányka átgondolá, milly erőmegfeszítéssel szerzé erőtlen atyja e pénzt, kebléből kínos sóhaj emelkedett, kezét szemére tapasztó, ujjai közt fájdalom könye pergeti alá; de gyorsan elnyomd a sóhajt, eltitkold könyeit, hogy atyja pillanatra elfeledett bánatát föl ne ébressze és ... . mosolygott, s átvevé a pénzt, atyja pár napi munkálatának sovány gyümölcsét, mellyel — nem mint leányának megnyugtatásáért kifejezd— meleg szobában, hanem hideg raktárban naphosszat írva és számolva szerzett. Kevés idő múlva fölhozá Vilma a kis asztalra az estebédet s a két szerencsétlen lény látszólag vidáman költé el azt. Estebéd után Vilma elkészítő atyjának nyughelyét, az aggot levetkőzni segíté, ki miután lefeküdt még egyszer következő néma beszédet intézett hozzá. — Vilmám , miután pénzünk van , nem szabad újból az éj nagy részét munkában teltened,feküdjél le s nyugtasd meg fáradt tagjaidat. — Lenyugszom, atyám, de lám kabátod varrása szétnyílt, ezt előbb kijavítom, aztán, ígérem neked , ma többet nem dolgozom. . . . Jó éjt atyuskám, jól aludjál. Megcsókold az agg arcát, kezébe véve a gyertyát és saját szobájába távozott. — Előszobaszerü kisded zug volt ez, benne szalmaágy, egy szék s a falon fogas, mellyen Vilma nehány öltönydarabja függött, volt minden bútor. A gyertyát a székre helyzé, leült a nyugágyra s atyja kabátját javítani kezdé. Kevés idő múlva készen volt munkájával , most hallgatózni kezdett s miután meggyőződött atyja lélegzéséből, hogy álomba merült — fölkelt, a fogasról kalapot vett le, földtévé fejére, válla köré köpenykét takart s eloltva a gyertyát elhagyd a szobát Judit asszonyhoz menendő. Általa értesült, hogy Hankay a ma estén tartandó álarcos vigalomban jelen leen, s egy szent érzelemtől ösztönöztetve, elhatárza az anyai szeretet egész hatalmával meglepni őt s kérni, hogy adjon becsületes nevet gyermekének. Judit asszony segítségével csinos álruhát bérelt, kivel együtt felkészülve a vigalomba távozott. VII. A fényesen világitólredoute-teremben változatos alakok csoportja hullámzott fel s alá : a zajos, kellemetlen társalgási hangzavart koronként megkezdett gyönyörű zene élénkíté. De keressük fel beszélyünk egyénest: Két rózsaszín dominos hölgymaszk lép be, magas , karcsú termetű egyik, kisded rózsaszín szalaggal állóhoz szorított bársony gyermekkalapja alól gazdag fürtökben tűnik elő a felséges gesztenyeszinhaj, álarca alól csillagszempár tündöklik, minden olly szabályosan szép, olly megragadó rajta. Társnője egyszerű női maszk — Judit asszony, a ki elővéve komorna korában betanult társalgási ügyességét, csakhamar akadt olly széptevőre, ki másnap dicsekedve említő, milly jól mulatott egy angyallal sat. Kisérjük figyelemmel Vilmát. Megjelenése átalános érdeket ébresztett a férfi seregben. Többen társalgást kezdtek vele, de rövid, büszke feleletei csakhamar elriaszták e szellemtelen szépelgőket. Most feltímnőleg szép, kifejezésteli arcú férfi alak hajlik feléje s megszólítja : — Hallom, igen kegyetlenül bánsz azokkal, kiket bűveröd közeledbe csal, szép maszk. A leányka percig nem válaszolt, olly szive mélyéig ható volt e hang, annyi vesztett boldogság, fájdalom csatlakozott e képhez, melly évek óta először olly hirtelen szeme elébe tűnt, hogy erős elhatározottsága dacára emlékébe kelle erőszakosan idézni a szent célt, melly lépteit vezeté. Mindez csak perc müve volt, aztán a társalgás álhangjával viszonzá. — Kegyetlenül? Nem, csak mint érdemlik. Lásd, pedig ők mind jobbak náladnál. — Nálamnál ? No igen, megengedem , mert e szónak „rosz“ nők ajkáról férfihoz intézve, gyakran igen hízelgő jelentése van. — Vedd leglesujtóbb jelentését, s igy nevezlek rosznak, bűnösnek. — Oh ! ha bűnös vagyok, úgy légy istennőm ! s engedd előtted leimádkoznom bűnömet , bocsáss meg a tévelygőnek s miután megjavitál, szállj le a földre és őrködjél fölöttem. — De hisz ha a földre szállok, belőlem is bűnös ember lesz, hogyan őrködjem én fölötted, akkor inkább neked kellene azt tenni. — Nem, te akkor is félistenné leszsz, s megengeded nekem ha mindennap vétkezem azért, hogy minden nap előtted könyörögjem le bűneimet. — Kálmán, Kálmán ne káromolj!.... elég bűn nyomja már lelkedet. — Nevemen szólító!, tehát ismersz; de mondd el bűnömet, mert ha volt is,én elfeledtem. — Jer velem, ha bátorságod van s bűntettedet magad látni fogod, aztán ha javulni akarsz, bocsánatot találsz nálam . . . Remegsz talán? No jer, jer. Percnyi gondolkodás után Hankay olly érdekesnek találta e kalandot, miszerint nem késett a szép maszk kivonatának eleget tenni. Kevéssel később a két rózsaszín dominós maszkot s Hankayt bérkocsi ragadta tova, melly a hölgyek intésére egy külvárosi lak előtt megállt. Egyszerű szobába léptek. A kisebbik hölgy eltűnt. Hankay egyedül maradt szép ismeretlen nőjével, kinek arcát még mind álarc fedé. — Miért e titkolózás, engedd megpillantanom a szép istennőt, kitől üdvösségemet várom, aztán beszéld el a bűnömtöli mesét. — Nem, előbb elmondom mesémet, aztán meg fogod látni arcomat . . . Foglalt helyet kérlek, itt, velem szemben. E természetes hangon ejtett szavakra megütközött Hankay, úgy tetszett neki, mintha 302