Hölgyfutár, 1853. január-július (4. évfolyam, 1-130. szám)
1853-06-01 / 106. szám
Budapest. 4-ik évi folyamat. Szerda,junius 1-én 1853. 106 • Kiadó-hivatal: aldunasor , kegyesrendieképületében levő nyomdai iroda, hová az előfizetési es hirdeti.«» dijak killder.dők. HÖLGYFUTÁR Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Megjelenik, ünnep- ? vasárnapot kivévén , mindennap délután divat képek- s egyéb műmellékletekkel és rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: újvilágutcai 14 számú ház első emelet, hová a kéziratok utasitandók. Előfizetési díj: Postán: egész évre 16 frt, fél évre 9 évnegyedre 5 ., Budapesten házhozküldéssel: egész évre . . 13 frt, fél évre ... 7 ,, évnegyedre . . 4 ,, Hirdetések soronként 3 ezüst krajcárért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek. Tulajdonos szerkesztő : Nagy Ignác, kiadó: Kozma Vazul. Szemere Pálnak. Boldog vagyok, hogy megtaláltalak ! Hisz' veled földerült egy uj világ — Szép, bájoló, hol lelkem otthonos, Olly otthonos mint völgyben a virág. ugy szállóiig, úgy röpül lelken feléd, Miként madár, melly sejtő szárnyakon Őszkor keres távol vidékeket, Hol a tavasz leng ifjú lombokon. Úgy elmerengek ajkad hangzatán . Olly vágyva várok minden szózatot. Lelkem felszívja szép eszméidet, Mint napsugár a rózsaharmatot. Olly jól esik szemedből egy sugár, Mellyből hozzám szelíd lelked beszél; Mosolygásod, e szép arany rege, Mellyben jó szived dobbanása él. Ted lelkesitél újra engemet Állalszárnyalni ábrándnak honát, S szebben ragyogni láttam általad A költészetnek tündércsillagát. Találtam én ott dalvirágokat, És most kezem neked füzért kötött, Ha nézed, ben’ ha érzetet találsz Elrejtve mélyen zöld levél között. Flóra PUJIATICHEFF (Regényes korrajz, a XVIII-ik századból.) (Folytatás.) — Oh e tulajdonokkal másutt nem, csak nálunk boldogulhatsz leghamarabb. Kezet ide ifjú! az öreg Dimitri szárnyai alatt nagy emberré fogsz nőni. Kezet ide! Tizennégy nap múlva az ukrajnai rengetegbe megyünk, hol főhadi szállásunk van , s hol vezérünk lakik. Derék egy becsületes ember! bemutatlak neki, s szép tulajdonidért pár nap alatt segédtisztjévé lehetsz. Lásd mi nem vagyunk ám olly csekély számmal, mint te gondolod. Hohó! csak a múlt évben ötszáz vitézzel harcolt vezérünk a doni kozákok ellen, s nincs olly nap, mellyben ne szaporodnánk. Hah! ha te meglátnád Ukrajnában a mi földalatti palotánkat, megvakulnál az arany fényétől. Azt hinnéd , emberi kezek nem teremthetnek olly erősséget, mint ama palota, melly a föld gyomrába van épitve ! Arany, ezüst, fejedelmi drágaságok, s szebbnél szebb fegyverekkel megrakva ; és az mind a miénk, s nem is lesz másé soha ! mert még nem született ember , ki az ukrajnai palotát fölfedezhette volna. Az ifjú sötét arccal maga elé bámult, s mint látszék, erősen gondolkozott. Dimitri folytatá. — S ha látnád ama vitéz fiukat, harcban edzett lovagokat, kik ezerszer viták a halállal, s mindannyiszor győzelemmel s babérral tértenek meg! Ah , s te fölvétetnél azok sorába ! minő dicső élet vár reád ! Arany kedved ifjú ? határozz röviden , s aztán légy szilárd határozatodban : mert előre bocsátom, itt megbánni késő ! ki ama palota küszöbét egyszer átlépte, s annak titkába bevezettetett, annak mégis kell azon titkokkal halnia! Szólj, akarod? Az ifjú nehéz küzdelmeket állott ki; arca majd elborult egy gondolatra, majd szemei villámlottak egy másikra , míg végre szünet múlva, szólt. — Ismertessetek meg törvényeitekkel. — Törvényeinkkel? — szólt Dimitri. — A mi törvényeinket eskü formánk foglalja magába. Akarsz esküdni? — Akarok ; — felelt halkan s csak szünet múlva az ifjú, mintha e szó kimondásától maga is visszaborzadt volna. — Elő társak!— kiálla hangosan, s örömmel Dimitri; — s aztán le a süvegekkel! — A fölkiáltásra még vagy heten jöttek ki a rozzant házikóból, s azonnal süvegvetve körülfogták az ifjút. — Te pedig fiatal ember — folytatá az üveg, l’ugatscheffhez fordulva : — tedd két ujjadat kardodra, s mondd mit elődbe mondandók. Az ifjú úgy jön, s Dimitrie kitép kezdé. — Esküszöm, társaimnak sírig tartó hűséget, mellyel ha akár szóval, akár cselekedettel megszegek, hogy abból azokra veszély vagy épen halál háramlik, kárhozzam el, foganzzék meg rajtam az átok, legyek nyomorulttá, ne legyen maradásom a földön, vigasztalásom a halálban ; utáljam meg az életet s legyek annak bujdosója, mint sötét erdőknek üldözött vadai. — Esküszöm, hogy régi barátimat, rokonimat, szüleimet elmémből kivetem , hogy többé vissza ne vágyjam hozzájok! — Esküszöm, hogy amint lehet, szivemet meg fogom őrizni a szerelemből, s hogy semmiféle nöszemélynek házasságot nem ígérek, úgy sem titkon, sem nyilvánosan, házasságra nem is lépek! — Hurrah ! hurrah! éljen az uj tag! — kiáltanak egyszerre a társak, az eskü elhangzása után , s vállaikra emelve Pugatscheffet, ujongatva vivék be az erdei lakba. II. 1754. július 26-kán, egy hóval utána, midőn beszélyünk kezdetét vette, Astrahánban fényes előkészületek történtek az uj főnök beiktatására. Délután négy órára kelle megérkeznie kíséretével. Fényes küldöttség ment elébe egész a város végéig, hol diadalkapu vala felállítva. Fehérbe öltözött lányok, virágkoszorukkal fejükön a diadal iv alatt várták a főnököt; kevéssel messzebb, künn a szabadban, sült húst és bort osztogattak ki a népnek, melly ének s zene mellett láncolá körül a hordókat. Az ácsorgó nép türelmetlensége, a mint a négy órát elütő, percről percre kezde növekedni. —Hol késhetik illy soká? mi lehet oka elmaradásának, hogy a határidőre meg nem érkezek ? — suttogva kérdezé egymástól a nép. Elmúlt öt óra, a főnök mégsem érkezek. Hat órakor futárok indultattak elébe. Elmúlt hét óra, még csak hire sem volt a várt vendégnek. Nyolc órakor a küldöttség egy része kocsira ült, s maga ment a főnök elébe. Tíz óra felé viszsza érkezik a tisztelgő küldöttség, a nélkül, hogy a főnököt is magával hozta volna, mellyre a nép türelmetlenül kezde oszolni, az utcákon az ácsorgók gyérültek. Éjfél felé már csak maga maradt a küldöttség, s azon nehányak még, kik kötelességből várakozának; a lakosság pedig nyugalomba tette magát. Másnap a beszédtárgy mindenütt csak az uj főnök elmaradása körül forgott. Harmadnapra futárok küldettek Pétervárába, tudatni a kormánynyal, hogy az új főnököt bizonyosan a földnek kelle elnyelnie, mert miként a főnök futárai pár nappal ezelőtt Astrachanba hírül hozák, a főnök egész kíséretével kiindult régi lakhelyéből. Általános nyugtalanság s zavar állott be. Astrachanból fegyveres csapatok indíttattak útra többféle irányban, a netán veszélyben forgó főnök segélyére. Azonban minden siker nélkül. Az udvarnak ideiglenes főnököt kelle kineveznie, mig amaz előkerülend. Míg ezek Astrahanban történtek, nekünk egy gyors helyváltozást kell tennünk, ha a főnök elmaradása okát hamarább meg akarjuk tudni, mint az astrahaniak. A Volga jobb partján egy csapat lovasság húzódik Carica felé. Lehetnek mintegy harmincan é vad, szilaj fiuk. Elöl egy éltes ember lovagol, rezes szerszámú alacson orosz lovon, mezítelen rövid nyakát szüntelen előretolja, mintha lesködnék valakire; bozontos huját, ujdon ul astraban süveg födi, oldaláról könnyű lovagkard csügg, nyeregkápája pedig meg van rakva, rezes nyelű nehéz pisztolyokkal. Utána mindjárt egy szálas legény üget, hosszú lábai szinte a földet érik alacsontermetü lováról. — Hé, Dimitri, szólt óvatos lassú hangon ez utóbbi: — bizonyos vagy ő benne, hogy a főnök keresztül megy Caricán ? — Ej ej, Skorondone, minő kérdés ez ? felelt szinte lassú hangon s fontos arccal a kérdezett. — Az öreg Dimitri ne tudná a mit mond ! Az öreg Dimitri, ki tudja, mit végezett ellenünk a caricai kormányszék, tudja mik történnek Asztrahanban, Cernogorban, Pétervárában! Az öreg Dimitri vén róka! neki kémei vannak, ahol maga ott nem lehet! — Pszt neszt hallok a caricai útról! szólt hirtelen előre hajtva fejét, s tenyerét tartva füle mögé hogy jobban halljon, azután visszafordult a legénységhez, s lassú intő hangon mondá: —