Hölgyfutár, 1853. január-július (4. évfolyam, 1-130. szám)

1853-06-01 / 106. szám

Budapest. 4-ik évi folyamat. Szerda,junius 1-én 1853. 106 • Kiadó-hivatal: aldunasor , kegyesrendiek­­épületében levő nyomdai iroda, hová az előfizetési es hirdeti.«» dijak killder.dők. HÖLGYFUTÁR Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Megjelenik, ünnep- ? vasárnapot kivévén , min­dennap délután divat ké­pek- s egyéb műmellék­letekkel és rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: újvilágutcai 14 számú ház első emelet, hová a kéziratok utasitandók. Előfizetési díj: Postán: egész évre 16 frt, fél évre 9­­ évnegyedre 5 ., Budapesten házhozküldés­­sel: egész évre . . 13 frt, fél évre ... 7 ,, évnegyedre . . 4 ,, Hirdetések soronként 3 ezüst krajcárért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek. Tulajdonos szerkesztő : Nagy Ignác, kiadó: Kozma Vazul. Szemere Pálnak. Boldog vagyok, hogy megtaláltalak ! Hisz' veled földerült egy uj világ — Szép, bájoló, hol lelkem otthonos, Olly otthonos mint völgyben a virág. u­gy szállóiig, úgy röpül lelken­ feléd, Miként madár, melly sejtő szárnyakon Őszkor keres távol vidékeket, Hol a tavasz leng ifjú lombokon. Úgy elmerengek ajkad hangzatán . Olly vágyva várok minden szózatot. Lelkem felszívja szép eszméidet, Mint napsugár a rózsaharmatot. Olly jól esik szemedből egy sugár, Mellyből hozzám szelíd lelked beszél; Mosolygásod, e szép arany rege, Mellyben jó szived dobbanása él. Ted lelkesitél újra engemet Állalszárnyalni ábrándnak honát, S szebben ragyogni láttam általad A költészetnek tü­ndércsillagát. Találtam én ott dalvirágokat, És most kezem neked füzért kötött, Ha nézed, ben’ ha érzetet találsz Elrejtve mélyen zöld levél között. Flóra PUJIATICHEFF (Regényes korrajz, a XVIII-ik századból.) (Folytatás.) — Oh e tulajdonokkal másutt nem, csak nálunk boldogulhatsz leghamarabb. Kezet ide ifjú! az öreg Dimitri szárnyai alatt nagy em­berré fogsz nőni. Kezet ide! Tizennégy nap múlva az ukrajnai rengetegbe megyünk, hol főhadi szállásunk van , s hol vezérünk lakik. Derék egy becsületes ember! bemutatlak neki, s szép tulajdonidért pár nap alatt segédtiszt­jévé lehetsz. Lásd mi nem vagyunk ám olly csekély számmal, mint te gondolod. Hohó! csak a múlt évben ötszáz vitézzel harcolt ve­zérünk a doni kozákok ellen, s nincs olly nap, mellyben ne szaporodnánk. Hah! ha te meglátnád Ukrajnában a mi földalatti palotán­kat, megvakulnál az arany fényétől. Azt hin­néd , emberi kezek nem teremthetnek olly erősséget, mint ama palota, melly a föld gyom­rába van épitve ! Arany, ezüst, fejedelmi drá­gaságok, s szebbnél szebb fegyverekkel meg­rakva ; és az mind a miénk, s nem is lesz másé soha ! mert még nem született ember , ki az ukrajnai palotát fölfedezhette volna. Az ifjú sötét arccal maga elé bámult, s mint látszék, erősen gondolkozott. Dimitri folytatá. — S ha látnád ama vitéz fiukat, harcban edzett lovagokat, kik ezerszer viták a halállal, s mindannyiszor győzelemmel s babérral tér­tenek meg! Ah , s te fölvétetnél azok sorába ! minő dicső élet vár reád ! Aran­y kedved ifjú ? határozz röviden , s aztán légy szilárd hatá­rozatodban : mert előre bocsátom, itt megbánni késő ! ki ama palota küszöbét egyszer átlépte, s annak titkába bevezettetett, annak mégis kell azon titkokkal halnia! Szólj, akarod­­? Az ifjú nehéz küzdelmeket állott ki; ar­ca majd elborult egy gondolatra, majd szemei villámlottak egy másikra , m­íg végre szünet múlva, szólt. — Ismertessetek meg törvényeitekkel. — Törvényeinkkel? — szólt Dimitri. — A mi törvényeinket eskü formánk foglalja ma­gába. Akarsz esküdni? — Akarok ; — felelt halkan s csak szü­net múlva az ifjú, mintha e szó kimondásától maga is visszaborzadt volna. — Elő társak!— kiálla hangosan, s örömmel Dimitri; — s aztán le a süvegekkel! — A fölkiáltásra még vagy heten jöttek ki a rozzant házikóból, s azonnal süvegvetve kö­rülfogták az ifjút. — Te pedig fiatal ember — folytatá az üveg, l’ugatscheffhez fordulva : — tedd két ujjadat kardodra, s mondd mit elődbe mondandók. Az ifjú úgy jön, s Dimitri­e kitép kezdé. — Esküszöm, társaimnak sírig tartó hűséget, mellyel ha akár szóval, akár csele­kedettel megszegek, hogy abból azokra ve­szély vagy épen halál háramlik, kárhozzam el, foganzzék meg rajtam az átok, legyek nyomorulttá, ne legyen maradásom a földön, vigasztalásom a halálban ; utáljam meg az é­­letet s legyek annak bujdosója, mint sötét er­dőknek üldözött vadai. — Esküszöm, hogy régi barátimat, rokonimat, szüleimet elmém­ből kivetem , hogy többé vissza ne vágyjam hozzájok! — Esküszöm, hogy a­mint lehet, szivemet meg fogom őrizni a szerelemből, s hogy semmiféle nöszemélynek házasságot nem ígérek, úgy sem titkon, sem nyilvánosan, há­zasságra nem is lépek! — Hurrah ! hurrah! éljen az uj tag! — kiáltanak egyszerre a társak, az eskü elhang­zása után , s vállaikra emelve Pugatscheffet, ujongatva vivék be az erdei lakba. II. 1754. július 26-kán, egy hóval utána, midőn beszélyü­nk kezdetét vette, Astrah­án­­ban fényes előkészületek történtek az uj fő­nök beiktatására. Délután négy órára kelle megérkeznie kíséretével. Fényes küldöttség ment elébe egész a város végéig, hol diadal­­kapu vala felállítva. Fehérbe öltözött lányok, virágkoszorukkal fejükön a diadal iv alatt várták a főnököt; kevéssel messzebb, künn a szabadban, sült húst és bort osztogattak ki a népnek, melly ének s zene mellett láncolá kö­rül a hordókat. Az ácsorgó nép türelmetlen­sége, a mint a négy órát elü­tő, percről percre kezde növekedni. —Hol késhetik illy soká? mi lehet oka elmaradásának, hogy a határidőre meg nem érkezek ? — suttogva kérdezé egy­mástól a nép. Elmúlt öt óra, a főnök még­sem érkezek. Hat órakor futárok indultattak elébe. Elmúlt hét óra, még csak hire sem volt a várt vendégnek. Nyolc órakor a küldöttség egy része kocsira ült, s maga ment a főnök elébe. Tíz óra felé viszsza érkezik a tisz­telgő küldöttség, a nélkül, hogy a főnököt is magával hozta volna, mellyre a nép türel­metlenül kezde oszolni, az utcákon az ácsor­gók gyérültek. Éjfél felé már csak maga ma­radt a küldöttség, s azon nehányak még, kik kötelességből várakozának; a lakosság pedig nyugalomba tette magát. Másnap a beszédtárgy mindenütt csak az uj főnök elmaradása kö­rül forgott. Harmadnapra futárok küldettek Pé­­tervárába, tudatni a kormánynyal, hogy az új főnököt bizonyosan a földnek kelle elnyel­nie, mert miként a főnök futárai pár nap­pal ezelőtt Astrachanba hírül hozák, a fő­nök egész kíséretével kiindult régi lakhe­lyéből. Általános nyugtalanság s zavar állott be. Astrachanból fegyveres csapatok indíttat­tak útra többféle irányban, a netán veszély­ben forgó főnök segélyére. Azonban min­den siker nélkül. Az udvarnak ideiglenes főnököt kelle kineveznie, mig amaz előke­­rülend. Míg ezek Astrah­anban történtek, ne­künk egy gyors helyváltozást kell tennünk, ha a főnök elmaradása okát hamarább meg akarjuk tudni, mint az astrah­aniak. A Volga jobb partján egy csapat lovas­ság húzódik Carica felé. Lehetnek mintegy harmincan é vad, szilaj fiuk. Elöl egy éltes em­ber lovagol, rezes szerszámú alacson orosz lovon, mezítelen rövid nyakát szüntelen elő­retolja, mintha lesködnék valakire; bozontos hu­ját, ujdon ul astrab­an süveg födi, oldaláról könnyű lovagkard csügg, nyeregkápája pe­dig meg van rakva, rezes nyelű nehéz pisz­tolyokkal. Utána mindjárt egy szálas legény üget, hosszú lábai szinte a földet érik alacson­­termetü lováról. — Hé, Dimitri, szólt óvatos lassú han­gon ez utóbbi: — bizonyos vagy ő benne, hogy a főnök keresztül megy Caricán ? — Ej ej, Skorondone, minő kérdés ez ? felelt szinte lassú hangon s fontos arccal a kérdezett. — Az öreg Dimitri ne tudná a mit mond ! Az öreg Dimitri, ki tudja, mit végezett ellenünk a caricai kormányszék, tudja mik tör­ténnek Asztrah­anban, Cernogorban, Pétervá­­rában! Az öreg Dimitri vén róka! neki kémei vannak, a­hol maga ott nem lehet! — Pszt­ neszt hallok a caricai útról! szólt hirtelen elő­re hajtva fejét, s tenyerét tartva füle mögé hogy jobban halljon, azután vissza­fordult a legénységhez, s lassú intő hangon mondá: —

Next