Hölgyfutár, 1856. január-június (7. évfolyam, 1-149. szám)
1856-01-14 / 11. szám
Budapest, 1-ik évi folyamat. 11. Hétfő. Január 14-kén. 1856. Megjelenik ünnepésvasárnapot kivévén, KM g ■ jm m ^g^ m au mg m m hh mb g^^» »ív/UI.VII. 18nI AVFNT A D -■“-1'"'1' Hilft li I r II I ifi l lVblI I I w I MI la Lipót-utca 3-dik sí., - , kéziratok utasilandék. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Kiadóhivatal: egyetem-utca 2-ik sz., Emich Gusztáv nyomdai irodája. Felelős szerkesztő s kiadó : BEREŐ KÁROLY. Előfizetési díj: Postán: egész évre . . 16 frt. félévre .... 9 ., évnegyedre . . 5 ., Budapesten: házhozküldéssel egész évre ... 13 frt. félévre ... 7 ., évnegyedre . . 4 ,, Egy hónapra 1 ft.30kr. Hirdetések soronkint 3 ezüstkrajcárért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek. ORSZÁG ILON (Történeti beszély Vadnai Károlytól. (Folytatás.) X. Percnyi megérkezett. Diadallal vonult várába, büszkén tekintgetve győzelmes katonáira, kiknek Tokaj bevételében oly dicsőséges szerep jutott. Az ékes csillogó trophaeumokat ott vitték hadserege előtt. Ilona szorongó lélekkel állt az ótorony ablakában, szomorún nézte a bevonuló hadi népet, fényes diadaljeleket, az ellentől nyert lobogókat, de legszomorúbban a főkapitány büszke arculatát, ki egyetlen föltekintéssel sem árulta el, hogy a sárkánytoronyban valaki érdekli. A parancsok ki voltak adva, az ágyuk a bástyákon elrendeztettek, a zsoldosok laktanyáikba tértek, és újra minden csendes és néma jön. Az alkony egyik órájában két alak közeledett a sárkány torony felé. Egyik délceg termetű, másik meghajlott s csak nem törpe. Perényi és Balsaráti. — Tehát nyugodtan viselé sorsát s nem zúgolódott — mondá kegyelmed. — Igen — kegyelmes uram. A két alak eltűnt a torony vaskapujában. Hona most is ott merengett szobája ablakában, nézve a szép vidéket, melynek látkörét emelé a nézpont magassága; — a nap letűnő sugarai megaranyozták a távol sötétlő erdőket, a kanyargó Tisza föl föl csillámló ezüst szalagját, s a vár alatt lassú mélasággal haladó folyam tükrét; — és ő saját boldogtalanságáról gondolkodott. A természetben minden levélke ragyog legalább néha néha a vidámság verőfényében, csak az ő szive marad örökké sötét, örökké szomorú. E pillanatban érzé, mily erős a rokonszenv, mely az ifjú lovaghoz köté — midőn többé látni sem volt reménye. Midőn így gondolkodott, férje komor, mogorva arccal nyita be ajtaját. Ilona ahelyett, hogy a meglepetés mosolyával, örömtül kitárult karokkal fogadta volna, ijedten rohant ágyához, melyen egy gyöngyökkel boglározott férfi övbevert. Azon öv volt ez, melyet az ifjú lovag utósó boldog estéjén itt feledt, s melyen az ifjú nő azóta oly sokszor merengett. Ilona magán kivül volt, s a bogláros övét ijedten dobá az ágyfüggönyzet mögé, s férjére reszketeg, félénk tekintetet vetett. — Aszonyom — kezdé gúnyos hidegséggel Perényi — tán valami szép álmában háborítom most is, hogy úgy megijedt tőlem. — Gábor — Gábor, hát mindegyre ily hideg, gúnyolódó, kegyetlen vagy. — S lehet e másképen, isten belát szivembe, s tudja menyire szeretlek, mig te e szerelmet megúnva, más után vágyódd; neked e házasélet már megúnt rabság, te lihegve várod az én halálom közelgését. — Hitvány gyanúsítás — de megbocsátok, mert véredben van, s nem tehetsz róla, hogy ily szerencsétlennek születtél. — S nincs e okom efféléket hinni; nem igazolja e gyanúmat e mostani találkozás is. Mint megsápadtál beléptemre, arcod reszketett s ágyadhoz rohantál, hogy valószínűleg valami szerelmi emléket elrejthess szemeim elöl. Ilona reszketve hallgatott, mig a néma Balsaráti homlokáról az ijedtség verejtéke nagy gyöngyökben hullott. — Mi ez ? — kiáltott föl Perényi a függönyzet mögül a gyöngyös boglárt kiemelve — mi ez ? csalódtam e ? vétkeztem e midőn szerelmedben egy szikrát sem birtam ? mi ez Balsaráti Vitus János uram ? kegyelmed viszaélt az én kegyemmel s bizalmammal ; önnek tudnia kell, hogyan került e férfi- öv ide ? A dühödtség vadállati hangja, a vérben forgó szemek, az arcon kidagadt vérerek, sütésre emelt vaskarok úgy megijeszték a gyönge idegzetű öreg embert, hogy minden lélekjelenlétét elveszité. — Én mit sem tudok imám — hebegé Balsaráti térdre hullva— Hazudság — orditá Perényi — kegyelmed aljas kerítő, ki a bünhödés celláját két hölgyek tanyájává változtatá egy ingatag nő kedvéért, a kulcs kegyelmednél volt s ezért számolni tartozik és ha kegyemmel viszaélt, a lakolás iszonyatos leend. A kétségbeejtő helyzet visza adta Hona lelki erejét, s miután a tébolyodottá vált Balsaráti kinait látta, a dühödt férj elé lépett, s erős hangon, melyben legkisebb reszketegség sem volt — kezdett beszélni. — Uram ön igaztalanságot tesz, midőn helyettem e tehetlen öreget vonja számadóra. — Hogyan— e vakmerőség tigrissé tesz; kedvem volna e pillanatban széttépni önt, de ez kevés büntetés lenne, a házasságtörésért, a hűtlenségért. — Tán kegyelmed saját bűneit sorolta elő ? kérdé a nő keserű mosollyal. — Aszonyom — folytatá Perényi — elmésségeivel nem talál bűvé ajtót. Hazugságokkal engem elámizni nem foghat... e disznöv mint került ide ?... Ilonának arcába szökött minden vér, érezte lelke fenségét, s kedve jött szembeszállani. — Hazudni soha sem volt szokásom ... nézze meg ön a dísztöv belsejét... — Valóban szép, egy országbíró is elhordhatná. — Nem a szépséget értem, egy skofiummal hímzett név van rajta. — Semsei István — olvasó remegve, elhalványodva a névre akadt férj — tehát ő feledte itt — folytatá egy kis szünet után — tehát itt volt ? — Igen, felelt a nő rettenthetlen nyugalommal. — Balsaráti Vitus János uram, tehát csakugyan kijátszott engemet — hebegé az országbíró a reszkető öreghez fordulva.