Hölgyfutár, 1856. január-június (7. évfolyam, 1-149. szám)

1856-06-03 / 126. szám

Budapest, Mk évi folyamat. _______ISO._________________Kedd, Junius 3-án, 1856. Megjelenik ünnep- és vasárnapot kivévén,m m­i­n­­d­e­n n­a­p délután , di­va­t­k­é­p­e­k­ s egyéb mnümellékletekkel, és rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: Lipót-utca 3-ik sz., 1-ső emelet, hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok , előfizetés , és hirdetések utasítandók. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Előfizetési díj: Postán: egész évre . . 16 frt. félévre .... 9­0 évnegyedre . . 5 „ Budapesten: házhozküldéssel egész évre...............13 frt. félévre ....................7 ., évnegyedre . . 4 ,, Egy hónapra 1 ft. 30 kr. Hirdetések Szerkesztőségi ügyek­ben értekezhetni minden­nap délelőtt 9-től 1­ óráig. Felelős szerkesztő s kiadó :TÓTH KÁLMÁN, soronkint 3 ezüstkraj­cárért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek. Boldog éj. Nézd csak nézd, mily boldog élet! És körültünk menyi fény .... Nem ábránd most a boldogság,­­ édes való a remény. Még a hold is milyen fényes . . . A földön árnyat se vet: Nagy örömünk mintha tudná Vidám arcai ránk nevet. Nézd leszállt hozzánk az égnek Valamennyi csillaga. S meghallik a szív verése Oly csöndes az éjszaka . . . Nyissuk fel az ablakot, — jer Élvezzük e szép időt, S beszélgessünk a jelenről, Átálmodva a jövőt. Szellővé vált már a jég is , Szárnyain hord illatot; Mit a szunyádé virágok Kebeléről ellopott. Érzed é, már itten röpkéd Fürteidnél kedvesem? Hallod­­ , hozzánk beszélget? S azt susogja csöndesen: ,Legyen nekünk még ennél is Fényesebb az éjszaka . . . És örökké ránk ragyogjon Az ég minden csillaga“ ! Nyilas Santa AZ ÉN PALIM. Elbeszélés. Gajzage Salamontól. (Folytatás.) — Ön — Márta anya... e fajankó , higeszüi, kezeit ?! ah, ah, megbódulok! E Petky Tamás, egy ily di­rfce római matróna kéz csók­jait fogadja!? Tudja é ön Márta aszony, akarom mondani — Márta anyám, hogy a lókötő, ki a nagy kallói tömlőéből tízszer szökött meg, — az a Sobri, ki hetvenszer hullott le a bitófáról, becsületesebb egyéniség százszor — ezerszer milliomszor — mint Petky__ — Óh istenem ... istenem ... hüledezett Márta anya ez iszonyato­­ságokra, de hát mi közöm nekem lelkével?.. arról számoljon az isten­nek , nekem pedig csak a ruhák árával... — E fatuskó... ez „asinus in pelle leonis“ Petky, ki örökösen a szamarak padját melegité, kinek gyakorlatait én készítem, — haj­lékonyság , macskatermészete által... utat nyitott magának a hozzá hasonló bigvelejil nagyokhoz , — kérkedik mint egy poletarius spanyol grand, füstöl, mint egy rongyos kémény, megismerni meglátni is szé­­gyel... ah.. ah.. Petky, és Kugelfetter báró ... valóban: nobile par fratrum. .. de ön nem is figyeli szavaimat, — várjon hadd adjam fel­­kosarát — mondja Lizának tisztelem... — Isten áldja Pál úr! legyen kissé több esze... Pál úr egyedül érezvén magát, egy szánakozó tekintetet vetett az öreg nő után, monda pediglen : több esze ! ? Szegény Márta ! Sajnál­lak , hogy ki vagy zárva az isteni múzsák köréből, igen ... jó szived van , de hiába! Kissé eszelős vagy!... íme,egy pár ember,kik közül egyik sem hitt társa józan eszében!.. Kik még­is úgy szerették egymást!.. Csodáljuk­­, ha Márta nem sokat tett föl kimondhatlan becséről azon valaminek, mit az ember tizennyolc évig tanul, s tizennyolc évi tanulmányozás után sem képesíti őt egyéb vagyonra, mint egy rakás adóság, és két durva foszlékony ing! Midőn ellenkezőleg Jóskája — hat évi gyakorlat után — már egy évvel ezelőtt kezdé ellátni kis ház­tartását mind azzal, mi egy egyszerű életet nyugodttá tehet... Más részről nem természetes­­, hogy Pál úr, ki csekélysé életfel­adatul a célt kitűzni, hogy az ember csak ráfot, marokvasat, köszörül­jön, kinél le nem tűntek még az álmok s remények, ki előtt beburkol­­tan, de hoszú láncolatban állottak a csalódások, ki még ifjú leven min­den nélkülözés dacára megtartá életfugékonyságát, nem volt­­ termé­szetes, hogy hősünk tartá eszelősnek az öreg nőt, ki a tanulmányok be­csét nem látszott elegendőleg méltánylani. Pálnak hízelgett azon öntudat, hogy ő komoly ember­ pedig ép­pen azért, mert minden erejét, anyagi előnyeit könyvekre forditá, azok­ban ölte el, — épen ezért nem volt e kényelmü­k napi szükségeiről so­ha nem gondolkodott, — azt hivé, megcáfolhatlan, s betű szerinti igaz rejlik a szo­irás azon szavaiban : az ég ruházza a mezők liliomait, mi­­ként felejtkezhetnék meg az emberről! ? Miután Márta anya eltávozott, nagy gonddal rejtett Pál úr zse­bébe egy néhány ív tiszta papírból öszevart könyvet, kopott kalapját kereste elő, s megelégedetten monda magában: — Most az egyetemi könyvtárba­­ n. Márta anya hogy látogatását az előttünk baljóslatúlag bemuta­tott Petkynél megtevő, kifáradtan tért meg egyszerű laka felé, mely feküdt a Józsefváros egyik igénytelen utcájában. Valahányszor lakához közelgetett, meg nem állható, hogy isten­hez egy hálaadó fohászt ne repítsen azon kegyelméért, hogy házát öreg napjaira úgy tekintheti, mint csendes, szivhez szóló örömei tanyáját. Megszokta mindenünnen haza kivánkozni, — úgy tekinté e sú­lyos lakbérrel ellátott lakot, mint melyet az ég neki paradicsomul te­remtett, honnan kifoly , s hová visza foly minden óhajtása, s reménye, melyen kívül mindig nyitva marad, szive óhajtások után, birván abban egy szerető fiút, s egy kedves leányt. E lak felé közeledett most is­­ egyenkint számlálta a házakat, mik még céljától messze tárták, ily öröm rakodtan nézte ablakait a távolból, mintha kétkednék, ha élvezhetendi e még a percet, mely kis szobája, s gyermekei közé juttatja!__ Oh ti dúsak, kik elé fejér karcsú oszlopok, szellős tornácok, hó fehér épületek intenek ! kiket megérkezvén , szolgák, alattvalók zsi­­bongása rajong körül, — nem éreztetek e zajos meneteknél,... hogy sziveiteknek nincs betöltve minden üre! hogy e fény elvakit, de nem adhat meleget! ha csak a karcsú oszlopokon túl egyszerű de illatos terméből nem közeledik felétek — a szeretet!? Különben kihalt mellettetek az élet! s minden cifraság csak egy aranyos koporsó haszontalan máza! Horn csak Lizát találta a jó anya.

Next