Hölgyfutár, 1856. július-december (7. évfolyam, 150-300. szám)

1856-12-03 / 279. szám

Budapest, 7-ik évi folyamat. 279. Szerda, December 3-án, 1856. Megjelenik ünnep- és vasárnapot kivévén.iii­­ n- i e ii n­­a­p délután , d­i­­vatképek-­­ egyéb mű mellékletekkel, is rajzokkal. Szerkesztősen­ szulk­is: IszSág-utca, l-sí ez., 2- dik emelet,hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok , előfizetés , és hirdetések utasítandók.HÖLGYFUTÁR: Közlöny a irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Előfizetési díj : Postán: egész évre . .Ifi frt. félévre . . . . 9­0 évnegyedre . . 5 ., Budapesten: házhozkül­iéssel egész évre . . . . .13 frt. félévre ...............f­­­ét­ negyedre . .* „ Egy hónapra 1 ft. 30 kr. Hirdetések Szerkesztőségi ügyek­ben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1­ óráig. Felelős szerkesztő s kiadd­­. TÓTH KÁLMÁN. •évenkint 3 ezüstkraj­cárért fogadtatnak el, is gyorsan közöltétnek. A KIUJÚLT SEBEK. P. Szath­máry Károlynél (Folytatás.) E komorság magának a királynak is föltűnt és azt nyilván an­nak tulajdonítván, hogy a moldvai hadjáratban kitüntetett hűsége nem jutalmaztatott, másnap reggel a solymosi uradalomról adománylevelet készíttetett s azt saját aláírásával megerősítvén. Vitéznek adta át, hogy azzal a mit sem sejtő gazdát a jelenlevő főurak jelenlétében a királyi elfogadó teremben lepje meg. A király a találkozást kikerülendő, reggelire a házi nőlak­­osztályai felé sietett, hova egy udvarnok által meghivatott. A teríték egy csinosan ékitett terem Dunára néző ablakában, csak egy személyre vala föladva, de a gondos háziaszony magas ven­dégét maga fogadá. — Remélem háborútlanul nyugodott fölséged lakunkban a fáradal­­mas út után ? — kérdé. — Valóban nyugodtan aludtam — szólt egy második széket vonva a kis asztal közelébe és Margitnak helyet mutatva a király. Pedig — folytatá tréfásan — nem lett volna csoda, ha szivünk és vérünk alkal­matlankodott volna. Szerencsére az álom nem volt folytatása a valónak. — Fölséged talányokban beszél. — Nagyon kevéssé hiú kegyed asszonyom, hogy föl ne tegye magáról, miként szépsége az emberek álmát meg ne zavarná, legye­nek azok bár vén özvegy emberek, mint magam. — Királyok számára száz bölcső reng fölséges úr s mindanyiból egy-egy kis király leány mosolyg. Oly hiú, e közös vétkünk nagysága mellett sem lehetek, hogy fölséged tréfáját magamra vehessem. — De aszonyom, kegyed remeteségre kárhoztat engem. Ez asz­talon csak egy téritek van ,• kételkednem kell, ha kettőnk kö­zöl az én, vagy kegyed számára szól-e e reggeli ? — Valóban a fölséged­ ére. Udvarmesterétől hallottam , hogy föl­séged reggeliét mindig magányosan s rendesen a Dunára néző ablakok egyikében szokta Budán elkölteni. — Igaz, szegény Katinka halála óta csak magamra szoktam el­fogyasztani figéimet, miket­­ kedveltetek volt meg velem. De most örömömre szolgál, ha kegyed társaságától meg nem foszt. •— Ha parancsolja fölséged — szólt Bánffyné és egy ajtóban álló csatlósnak intett. — Nem kényszerítésről, ne vádról beszéljünk aszonyom — szólt tréfás komolysággal Mátyát. — Hogyan? — Itt megétetésről lehet szó ,­­ én gyanakszom. — Ám legyen tehát — szólt Bánffyné a csatlóstól ét eszközeit át­­véve, — a gyanút el kell oszlatnom. A reggeli, mely hideg sültek — sütemények, és gyümölcsökből állott — a fekete leves (kávé) s ezzel sok egyéb rész — sokkal később jött divatba. — Hol Bánffy? — kérdé a király. Tegnap igen komolynak találtam. — Valóban előttem is megfoghatlanul komoly. — Oh a kegyelmed nyájas tekintete az­óta elűzte homlokredőit. Tudja-e kegyed, hogy házi életét illetőleg, ő általunk igen irigylendő férfiú ? — Felséged ma kifogyhatlan a bókokból. . . . De hogy az elébb tett kérdésre feleljek. Férjemről felségednek többet kell tudnia, miu­tán az esztergomi érsek épen felséged nevében szólittatá az elfoga­dási terembe. — Az tudom már — egy kis meglepetést rendeztem számára, emlékül a moldvai hadjára részeiért, hol többszörösen menté meg életemet. — Halottam, hogy felséged védői dacára is több sebet kapott. — Egy nagyobbat vállamon, hol mai napig egy betört dárdahe­gyet viselek. És egy kis karcolást itt jobb kezem fején. Margit szemei önkénytelenül a király szabályos jobbjára estek, de egyszerre ijedten kiáltott föl: — Az istenért fölséged keze e percben is vérzik! — Ne ijedjen meg kegyed aszonyom. Valóban észrevétlenül föl­pattant. Hiúságunkban átallottuk bevallani, hogy egy idő óta udvar­mesterünk aprít tányérunkra. A hegedett sebnek e kis öröködésünk ártott meg, — de mit sem tesz. — Megálljon fölséged. Szabadjon e hazáért kiomlott vért fölfog­nom — mondá Margit s az akkorri nőknek ily körülmények közötti otthoniasságával, lehajolt finoman kivarrt zsebkendőjével a vérző se­beket bekötni. — Hasztalan fáradság, de miért tagadjuk kedves érzés — mondá e közben a király — higyje el kegyed, mit én hihetőnek tartok — hogy sokszor csak azért elfogadnánk ily sebet, hogy hasonló kezek által kö­tessék az be. — Felségedet mi sem teszi komollyá — válaszolt a szép nő s be­­végzett munkája után, fejét a hozzá hajolt királytól hirtelen fölemelé. E pillanatban elfojtott szisszenés volt hallható s az ajtószárny között Bánffy alakja jelent meg, egy irattal, mely a jövő percben több­felé hullott kezei között. — Köszönetemet jöttem mondani fölséges úr a kegyes adomány­ért, — mondá reszketve a fölindulástól — de látom ezt már más tette meg helyzettem. A király előtt a lovag lelkiállapota talányos volt, s épen fölvilá­­gosítást akart kérni, midőn Derzs szomorú arccal Bánffy mellé lépett, s tiszteletteljes főhajtás után jelenté , hogy az útra minden készen áll. Mátyás szívélyes búcsút von a házinőtől, s a faggatózást méltósá­gán alulinak tartván , kilépett a teremből. — E csókért még keserű emlékei lesznek kegyelmednek asszo­nyom — sziszegő nejéhez Bánffy s fenyegtezve a király után rohant. Margit egy karszékbe fogózva, és e megalázó bánásmód miatt sáppadt szoborként tekintett ki az ablakon, honnan a királyi csapatokat és férjét elvonulni látó. * * * Bármily nagy volt a fölindulás, mellyel Bánffy Pozsonyt oda hagyta, volt egy szív, mely még fölzaklatottabban, még erősebb dobo­gással távozott onnan. Megvalljuk-e, hogy e szív az előttünk már némi érdekkel biró Derzs-é­s mi azt rendkívüli lázas állapotba hozá, az a kalandos körül­mények közben kifejlett első szerelem lángja vala. A­helyett, hogy a pletyka hit szárnyaira biznak, elmondjuk rö­viden az egész eseményt. A pozsonyi várba érkeztük estéjén, Derzs, mint királyi testőrve­zér a palotábani őröket állitá ki. Ebben még semmi kalandos és nevezetes sincs, miután ez örök rendesen ki szoktak állíttatni, bár hova ment legyen a királyi udvar. De midőn kevéssel éjfél előtt az éber Derzs az állomásokat újra megtekintené, egy távolabbi toronyszoba ajtaján, mely ablakaival a

Next