Hölgyfutár, 1857. január-július (8. évfolyam, 1-145. szám)

1857-01-14 / 10. szám

40 — Tehát szolgálatára állok. — Ön ezelőtt, mintegy nyolc-kilenc hóval vőlegény volt ? — Ne emlékeztessen kegyed reá — vágott az ifjú szavába Csokonainak — ez a viszony az én akhill-sarkam, melyen legérzékenyebben sebezhető vagyok. — Nem kerülhetem ki — viszonzá Csokonai, — miután ép e viszonyáról akarok szólani. — Hagyja el ön, mert ez mély és igaz fájdalmakat okoz nekem. — Nem tehetem hiram ! Én épen önnek egykori menyasszonyától jövök, a ki jelenleg halálosan beteg... — Lehetlen! — S ön ne tudná ? ,•*' * 1 — Uram, én nyolc hó óta a világról nem tudok semmit. — S ennek oka ? — Egy nagy csalódás, mely minden reményem tönkre tette. Az ifjú szemei e szavakra könyükkel teltek meg, s egész arcán a szenvedésnek oly megható kifejezése látszott, mely inkább szánalmat gerjesztett, mint haragot. — Engedje meg a bizalmat, hogy megkérdhessem : ön szenved, nemde ? — Nem örömest árulom el titkaim. — Ez férfias jellemre mutat... s ezzel Csokonai megrázta az ifjú jobbját. — Ön Erzsikétől jött, a mint mondá, — kérdé az ifjú leplezhetlen kiváncsisággal. — Igen uram, ki nem tudja feledni ön szivtelenségét... ne vágjon ön szavamba... üljön le... és hallgasson meg nyugodtan... Én sejtem, hogy önök szive közé egy átkos féreértés vonhatott válaszfalat ... Rágalom, gyanú , vagy egyébb pokoli indulat... S azért jöttem most, hogy ön előtt igazságot szolgáltassak egy fiatal lány angyali szivének. Csokonai e szavakat a szivnemesség azon fönségével mondá, mely az ifjút legmélyebb tiszteletre inditá. — Oh beszéljen ön uram! kérő az ifjú, megfogva az ismeretlen kezét. — Ön visszaküldte Erzsike jegygyűrűjét? — Igen! — Pedig ha nem csalódom, — még most is szereti őt ? — És soha az életben mást nem fogok többé szeretni. — Tehát mi oka volt e szigorú lépésre ? — Ez az , mely török titkom lesz. (Vége következik). PÁRISI ÉS LONDONI UTAMBÓL Feleki Miklóstól (Folytatás.) Fix k. a. szini képezde növendéke, — vígjátékokban első — tragoediákban másod dijjal. Ezek jelenleg a Francais színháznak kitűnőbb férfi és nőtagjai. Ezeken kívül van nyugdíjképes férfi tagja 13, nőtagja is, összesen 24. A színházakról és a francia előadási modorról a színházak végén fogok átalánosan szólani. Második színház : az Odeon. Az Odeon nevezetes nagyrészben arról, hogy a Moliere-féle színműveket legtökéletesebben adja, és ez okból majd minden este adnak egy kis Moliere-féle vígjátékot. Én Ponsard nagy zajt ütött „La bourse“ (börze) című színművét láttam. E műben csaknem azon egyéniségek működnek, mint a „Pénz, becsület“-jében, csupán más viszonyok közt. Azért nem anyira a mű, mint az előadás lepett meg, — s az előadók közt Laferiere és Tisserant. Laferiere mintha nem is francia éghajlat alatt született volna, — előadásában nyugodtabb, méltóságosabb társainál, az indulatok kitöréseiben soha sem túloz, és szerepe szenvedélyesebb helyeit is úgy színezi, hogy azon bizonyos művészi nyugalom, higgadtság észrevehető, szóval biztos öntudattal kezeli szerepét. Ezt azért említem, mert a francia színészek nagyobb részében igen megvan a „par force“ hatni akarás. Tisserant gondolkozó jellemszínész, — ő a börzében a Pénzbecsület Rodolfója, ki ingatag barátját jó útra téríti. S háládatos szerepét mindvégig szépen játsza. Ponsard maga is jelen volt az előadáson. Talbot, a Rachel társulatából ismert Thiron, Kimé, Gichard és a veterán Saint Leon, még a jelesebb tagok. Nők között Berangere k. a. a sziniképezde növendéke, Felix k. a. Rachel testvére — Grange és Darty kisasszonyok. Harmadik a Gymnase dramatique — leginkább társalgási vígjátékok színhelye.. Jelesebb tagjai: Berton, Dupuis, Geoffroi, Lessueur nők, Cheri Róza és Viktóriák,a. E színház az, mely Párisban legkevésbé elégített ki, tán mert igen nagy reménynyel léptem bele. Láttam az ifjú Dumas „Demi monde“-ját, de koránt sem találtam fel az előadásban azt a finom elegantiát, amit magyar kritikusaink ephrasissal szoktak kitenni. „Faubourg St. g Germaini paloták szőnyegének taposása“, sőt maga Cheri Róza is Susanne szerepében oly egykedvűleg, mondhatni lanyhán játszott, hogy szerepének minden aprólékos nuance-ai összemosódva érthetetlenné váltak. Egyetlen jelenete sikerült az ö-dik felvonásban, midőn kényszerűségében — mint vízbefutó a segédkart, — a szerelem leghőbb kifejezésével ragadja meg Olivért. Cheri Rózának egyébiránt a szende, ártatlan szerepek sokkal inkább szoktak sikerülni, mint az ilyen Susanne forma jellemek. Negyedik a vaudeville színház, a börze átellenében. E színház szemefénye Doche asszony. Ki a Kaméliás hölgyben Margit szerepében látja, nem fogja tőle a „művésznő“ nevet megtagadni. Doche asszony darab ideig közönséges színésznőnek tartatott. Megszületett a „Kaméliás hölgy“, és vele született meg Doche asszony művészi hírneve. A francia eleganciát, gyöngédséggel párosult bensőséget, Páris egyik színésznőjében sem találtam fel oly mértékben, mint Doche aszszonynál.Nagy művészete diadalául álljon itt, hogy 145-ikszer is telt ház előtt játszza a Kaméliás hölgyet. Doche asszony e szerepbeni működése különös bűbájjal hat a nézőre, ő zsarnok, ki visszaél a közönség jószivével. Mindenki sajnálja a gyöngéd Margitot, hogy oly körbe sodortatott, melyben él, és önkénytelenül megszereti. Mindenki irigyli tiszta szerelmét Armánd iránt. Mindenki megszánja nemes feláldozását kedveséért. — Mindhiába ! végül mindenki sajnálatát, szerelmét, irigységét és szánalmát, magával viszi a sírba. Mellette e műben méltóan áll Chambéry asszony „Prudence“ szerepében, aki e Margit testi és szellemi javain élősködő gourmande alakot oly sok apró művészies fényponttal v árasztja el, hogy a néző keblében egész új világot tár föl, az ily fiatal leányok könnyelműségével sáfárkodó tante-ok életéből. A Vaudville színház, a Kaméliás hölgy vonzerejét, e jeles két művésznőnek köszönheti. Ötödik Porte St Martin. Népszínház, látványos előadások színhelye. Itt a darabok sorsa a kék klousosok kezében van, kik inkább látni, mint hallani akarnak. Négy hó óta szüntelen „Le trs de la nuit“ (és gyermeke) című rémdrámát kínozzák benne. Főbb tagjai Fechter hős szerelmes , Gyón, Laurent asszonyok és Page k. a. Fechter úgy látszik, eltért az újabbkori francia iskolától, és azon kevesek táborához szegődött, kik kézzel lábbal hatni akarnak. Én ennek okát a színház jellemében keresem, mert többnyire az élettől eltérő mysteriosus alakokat kénytelen játszani, melyek sem dráma, sem tragoedia hősökül színpadon meg nem állhatnak. (Vége következik).