Hölgyfutár, 1857. január-július (8. évfolyam, 1-145. szám)

1857-01-14 / 10. szám

Párisi életbe­n. Január 9-kén, Párisban vagyok ! Régi vágyaim és álmo­­dozásim e két szóban valósulnak. Azt ígértem, hogy a hatást, mit Páris lá­tása rám gyakorolni fog, megb­andom. Akkor nem tudtam hogy lehetlent ígérek, mert a leí­ráshoz szó kell, pedig elragadtatásomat csak érezni lehet. Első mi meglepett, az a rendkívüli élet és tenger sokaság, mit hogy az ember azon­nal lásson, csak a nagyszerű boulevardokra kell lépnie, hol reggeltől késő éjig a világ minden nemzetéből lehet látni a tolongó so­kaság közt. És mik ezek a boulevardok! ? széles utcán szebbnél-szebb, s drágábbnál­­drágább boltok végtelensége, mi főleg esteli világításnál tündéri látvány. Aztán lehet­­ a földkereken városban szebb pontot képzelni, mint a „place de la Concorde“. Közepén az obelisque , Egyptom ez utósó csodája, és szökőkútai; egyik olda­lon a Tuileries-k kertje tömérdek remek szob­rával ; másikon a felséges champs­elisée, s szemközt a követek háza, hol hatvan év óta anyi hatalmas szó menydörgött. Láttam a Notre-Dame-ot, hol Abelard szónokolt, és hol Hugo Viktor Quasimodója most is méregeti egy sarokban a harangkötél és az élet kurtaságát. A városházát, Pére-lachai­­se-t és a börzét is láttam. Ez a börze egy óriás mássá. Az em­ber ha látja, igazán eszébe jut, nem adnám száz forintért, hogy semmim sincs —• ez ember vásárra. Mily hódító lárma! mily rejtelmes arcok és nyílt kezek mindenütt. — Que fatez vous lá ? hallom kérdeni. — Je millione , — jön a válasz. Valóban Párisban, mint mindenütt, ma nem beszélnek csak milliomokról. Az ember milliót örököl, milliót nyer a börzén, és mil­liót lop, mint mutatja az éjszaki vasútpálya krónikája. Mondjuk Rotschild soha sem sírt, de mi­dőn Carpentier szökését meghalló, kendőt ke­resett zsebében, de battist kendőjét nem ta­lálván , ezres bankókkal törölte le zá­­porként omló könyeit. Tizenkét millió nem tréfa­ megérdemli egy Rotschild könyvit, de vigaszunkra szolgálhat az, hogy azóta már más tizenkét milliót nyert. De hogy belekeveredtem a börzébe, pe­dig ezért nem kellene Párisig fáradni. Nevezetességekről akarok én szólni. Dumast még nem láttam, se Thierst, se Girardint, pedig már három hete hogy Páris­ban vagyok. Hiába, nincs oly szerencsém, mint sok nagy reményű utasnak , kik Párisba ér­kezvén harmadnap már írják, hogy naponkint egy-egy európai nevezetességnél reggelizik, pedig magam is leülnék Dumas pezsgővel ra­kott asztalához ma este, ki megnyert két pe­rének örömére lakomázik. Borzasztó tragikai esemény, mi eddig bi­zonyosan ham­­is lármát ütött, a párisi érse­ké. Ünnep volt, a Szajnán túl egyházi mene­tet tarta az érsek. Minden ajkon ima volt és kiengesztelődés. A pörsölybe hullott az ala­mizsna, az égből áldás. Midőn az érsek orná­­tusában a szentélyt elhagyá, körüljárandó még egyszer az egyházat, oszlop mellől tőr villan és fenyegető hang. Az imádkozó aggastyán e szókkal „Le malheureux ma tité ! kiadá lelkét. Libourtot mint keresztyén szeretettel teljes jóltevőt sajnálja a nép. A gyilkos Verger, plébániájától megfosz­tott fiatal hittanár. Père a cour d’assises előtt foly, minek nincs ügyvéde az istenen kívül. 41­ 6 - _JL. Az új év elmúlt, elvivén magával tömér­dek szerencsekivánatot és számos facturet. Soha anyi embert nem láttam együtt, mint ez ünnep alatt, a boulevartdokon, hol minden lépten egy-egy tündérsátor emelkedett, meg­állítván csecsebecséjükkel a jámbor polgáro­kat, kik egész nap és egész éjjel­en famille sétáltak fel- s alá, kalickát vagy más uj évi ajándékot hordva kezeikben. Boldog hagyo­mányok ! Degré Alajos. N­­érhara­n­g. Budapest. f R­i­s­t­o­r­i­ról akarunk szólani, nem a fö­­lülmúlhatlan művésznőrül, ki most szülőhoná­­ban, a szép művészetek örök honában aratja diadalait , hanem Ristoriról az emelkedett hölgyről, kinek szivét a legköltőibb érzelmek, szeretet, hála, kegyelet és gyöngédség neme­sítik. Múlt napokban az ünnepelt nő, florenci roppant diadalai között megemlékezett azon jeles férfiúról, Hoffman K. orvos tudorról, ki gyermekét fővárosunkban veszélyes betegség­től menté meg, s hozzá a következő levelet irá : Kedves orvostudor! P 1 o r e n c , j a n. 3. 1857. Ön nekem , az anyának visszaadd gyermekét, s midőn óránkinti, percenkinti ápolása által e csodát véghezvitte, szükség­e mondanom , menyi bámuló elismeréssel, menyi hálával és áldással tartozom ön­nek. Az elismerés e sorai, — melyeket önhöz inté­zek — igen gyöngék volnának, ha nem lennének szí­vem emlékei közé vésve. Legyen ön meggyőződve, és higgye el, hogy bennem oly barátnőre talált, ki fel tudja fogni, mire képes a tudomány, ha az bölcs ta­pasztalattal és észlelettel párosul. George-om — ki folyvást javul, s ki vallásos buzgalommal teljesíti ön rendelvényeit, — nagyon kér, mondjam el önnek , hogy teljes szivéből szereti önt. És férjem ? Ő szeretetet és tiszteletet fogadott önnek. Ön engem a legboldogabb nővé ten, s büszke va­gyok, midőn saját magam és családom érzelmeit ki­fejezhetem. Iuistori deli Grillo Adél. Hetediken Nápolyba indulok. E néhány egyszerű keresetlen sor, a leg­szebben jellemzi Ristorit, ki a dicsőség tető­pontján sem feledkezett meg a szív csöndesebb érzelmeiről, s oly nő maradt, ki csodálatunk tárgya a művészvilágban, s egyszersmind buz­dító példánykép a közéletben. *Vadnai Károly ismert dolgozótár­sunk beszélyeinek második kötete megjelent. E kötetben három novella van, egy vig (Ilye­nek a nők !), egy komoly társadalmi (Ade­line), és egy hosszú történeti novella, (Or­szág Ilona). Tartalmára nézve szolgáljon ajánlatul azon érdekes beszély, melyet „Cso­konai csókja“ cint alatt jelenleg közlünk. A második kötet kiállítása is igen csinos, s boltidra csak­­negy­ven ezüst krajcár. Meg­rendeléseket e könyvre Friebeisz I. (servita tér 3 szám alatt) még folyvást elfogad. Azon részvét melyet Vadnai Károly e két kötet beszélye iránt a közönség tanúsított, valószínűvé teszi, hogy e beszélykötetek mi­előbb folytattatni fognak.­­ Munkácsi Flóra kisasszonyról hi­básan volt közölve , hogy Székes-Fehérvárott fog föllépni. A tisztelt színésznő jan. 16-én Ko­lozsvárra indul, hol tizenkétszer fog föllépni , s ottani jutalomjátékául „Fox és Pitt“ vígjá­tékot választ­. Jövő márciusban pedig Győrben fog vendégszerepelni. f Kempelen Ritat. novellairónőnk beszélyeinek ötödik és hatodik kötetét Burger Zs. szegedi könyvárus jelentékeny tiszteletdi­­ján megvevé, s azt közelebb sajtó alá adja. f A férfi szobák egyik legszebb dí­szítményei okvetlenül az arcképek, mik kivált nagy gyűjteményben ritka helyütt találhatók. Mi, azonban tudunk egy gyűjteményt, mely kétszáz aranyrámás képből áll, s hol a po­zsonyi országgyűlés előkelő bajnokainak, a­­magyar és világirodalom, továbbá a művész­világ minden kitűnő tagjának pompás arcké­pével , s továbbá igen sok jelmezképpel talál­kozunk. E ritka gyűjtemény jelenleg igen mérsékelt áron megvehető , mi végett lapunk kiadóhivatala bővebb utasítást adhat. Figyel­meztetjük e körülményre olvasóinkat, és a szer­kesztőségeket , kik közönségükkel bizonyosan tudatni fogják e kedvező alkalmat.­­ Azon pompás zongora, melyet Be­regszászi — Liszt Ferenc számára készített, jelenleg a Beregszázi — teremben megtekint­hető !­­ Egymást éri a sok új találmány, mint a bál. A megtört szíveket ugyan még mai napig sem tudják megorvosolni, hanem az eltörött porcelánokat mostanában egy új ragasszal a legtökéletesebben össze tudják forrasztani. A hideg enyvet — melylyel e for­rasztási eszközük — Nadler J. és Ader Adal­bert díszmüvesek (kigyóutca 16 sz. a. bolt­ban) találták föl. Figyelmeztetjük e körül­ményre szép ovasónőinket, kiken szinte meg­esketik az a kis baj , hogy egy kedves üveg vagy porcellán edényük eltörik.­­A budai kasinó­ban három pique­­nique fog rendeztetni. Az első Marasztoni- bál pedig a festészakadémiában jan. 24-én fog meg­tartatni. E nagy bálsaisonban figyelmeztetünk kell szép hölgyeinket, a király utcai Benekert­­re, hol temérdek tulipánt, azalea, játdint s egyéb virágokon kivü­l hétezer rózsató a hőség szar­vából fogja szolgáltatni virágáldásait.­­ A fővárosban három utca van csak, melyek főranguak nevéről neveztetnek. Ezek Szécsényi, Őrei és Podmanicki-utcák. Pedig nem lenne épen illetlen dolog, — ha a külföldet ebben is utánozni akarva, — ut­cáinkat s tőreinket jeleslejeink nevével ér­­dekesitenék. Vidék, Kolozsvár, jan. 8. Az ó év bevégezte folyamát. Adott jót is, rosszat is. Közönyös volt, mint a világ. Értünk már ennél jobbat is rosszabbat is. Illetlen lenne, rá panaszkodni. Ha valami nem úgy történt, mint kellett volna, kevés ki­vétellel meglehet mi voltunk okai. A sok előfizetés is elfogyott az ó évvel. Most már az eredményekre várunk. És valóban az új év beköszöntésén senki sem örült anyira, mint azok, kiket az iroda­lom érdekel. Pedig kit ne érdekelne a jó és szép? Hogy jók lesznek e új lapjaink , azt a követ­kezés mutatja meg. — Hogy szépek-e ? . . azt előre is tudhatni — főleg azokról — melyek­nek keresztnevük: „Szépirodalmi.“ A sok ostromló fölhívás nálunk is köz­kézen forog; egyik egyikre akar fizetni, a másik csak a réginél marad, — (meglehet a lap is, mint a bor és magyar nóta mennél ré­gibb, annál jobb), a harmadik a legolcsóbbra fizet. Ki teheti, fizessen mindegyikre, — de ha jutányosan akar fizetni — fizessen a leg­

Next