Hölgyfutár, 1857. január-július (8. évfolyam, 1-145. szám)
1857-01-14 / 10. szám
Budapest, 8-dik évi folyamat. 10 Szerda, Január 14-kén. 1857. HÖLGYFUTÁR. Megjelenik ünnep- és vasárnap Előfizetési díj : pót kiveven, mindennap del- __ « aa ■ | l ■ r f * ■ _ n f ■ Postani után , divatképek- s egyéb KOZlODV & Z 1 T 0 Q a 1 0 ül , táfSilSClCt, IHllVCSZpt egész évre...................................16 fil. m üme 11 éketekkel és raj- " 11 félévre...................................9„ zokka 1. évnegyedre.....................5 „ *',‘“,14’és l“41!‘, és divat köréből. ^ Uj vilag utca, l-so sz.( 2-d.keme- évre....................................13 frt. let. hova minden a lapot illető fJT cím 7 küldemények, kéziratok, elöfize- \jAKA j) évnegyed’re' ’. '. *. 4„ testes hirdetések utasitandok. . TfjTH ff&I Mi H ^^ Egy hónapra . . 1 frt. 30 kr. Szerkesztőségi ügyekben Felelős szerkesztő s kiadó . TUTn KSLfllAa. Hirdetések értekezhetni minden nap délelőtt soronkint 3 ezüst kv.ért fogadtat-9-től 1 óráig,nak el, és gyorsan közöltetnek. Több felöli tudakozódásra kijelentjük, mikint az előfizetés lapjainkra folyvást nyitva van. Lapjaink elrendelt második kiadása folytán képesek leszünk teljes példányokkal szolgálni. „Mohács“ csataképünket, mely már a közönség kezén forog, szinte biztosítjuk minden beérkező előfizetőnek , különdíj nélkül. Még e hó folytán Barabástól egy gyönyörű nemzeti divatképet, s egy jeles hangszerzeményt küldünk szét, azonfelül, hogy programmunk többi ígéretét is pontosan be fogjuk váltani. Az olvasó közönség részvéte számos szépirodalmi lapjaink között túlnyomólag a „Hölgy futár“-hoz csatlakozott, s így a szerkesztőség képesítve van e nagy részvétel, mind a tartalom, mind a mellékletek emelésével viszonozni. Szerk. Lemondás. :' 1 ■ . 0 l1 .0 0 (! Felejts el engem !. .. mert nekünk már jobb lessz egymástól elválni, S emlékeit a múlt időknek Egy mély , sötét sírba zárni. Nehéz követ tegyünk e sírra. A múlt idők szenvedése Legyen ez a súlyos , nehéz kő . .. Melyre nevünk legyen vésve. De azért más ne tudjon arról Hogy mi szenvedtünk valaha . Hogy lelkünknek ábránd , s valóság Csak rejtett gyötrelem vala. Szerelmünkről ne tudjon senki. . . Mert a világ kinevetne , Hogy oly balgák valánk — és anyit Szenvedtünk egymást szeretve. Gúnyos hangon suttogna rólunk A kétszínű , hazug világ : Szemünkben szánna , mig megettünk Kacagna minden, ha ki lát. Hátunk megett fejünkre dobna Sújtó kövét a rágalom: S kisértene minket nyomunkban A gúny és sértő szánalom ... Ne tudja hát azt senki, senki. . . Hogy te engem úgy szerettél: Elég ha én titokban olykor Leborulok majd nevednél! De azért csak felejtsük egymást, Tépjünk szét minden kötelet. . . Oh hidd el, hogy „a lemondásban van valami nagy szeretet!“ Nyilas S. CSOKONAI CSÓKJA. Beszély. Vadnai Károlytól. (Folytatás). Az öreg szolga igen durcás képpel teljesité e kivánatot, s Csokonaival együtt a szobában maradt. — Sokáig szokott kinn maradni ? kérdé a költő. — Isten tudja... Nagyon különös ember, senki se tudja, hol jár, mit csinál? !A vendégek is mind kipusztultak már házunktól. Semmi sem megy a maga rendjén. Ez az ember nagyon szeret beszélni — gondolá Csokonai, — mint az öreg szolgák rendesen, kik szeretik mutogatni, hogy urak ügyeibe be vannak avatva. Hátha egyet mást meg lehetne tudni tőle ? — Hát aztán mindig ilyen különös ember volt ? kérdé kíváncsian. — Dehogy volt uram, dehogy volt. Két vármegyében sem akadt ezelőtt a mi urunknak párja. Mindennap vigasság volt a mi házunknál , s a cselédeknek is oly jól folyt a soruk, hogy a paradicsomban sem igen kívánkoztunk. Hanem hát egyszer eszébe jutott, hogy megházasodik. Innen a szomszédból akarta elvenni Szegő Pál uram lányát, és soha a világon nem volt vidámabb ember, mint ekkor a mi urunk volt. Hanem hogy történt, hogy nem, ennek a házasságnak vége lett, s azóta a mi urunknak mintha csak vérét vették volna! Nagyon barátságtalan ember kezdett lenni, s vége lett a falazásnak. Szobájába zárkózva egész heteket töltött, s olvasgatott, vagy pedig unalmában a legyeket pisztolyozta a falakon. Azóta egy jó szavát se hallottuk. Néha midőn szobájába léptem, egy szép koszorút tartott kezében, s úgy sírt fölötte, mint a gyerek. Alkalmasint azt a koszorút szánta menyasszonyának. Csokonai nem bánta meg, hogy a bőszavú szolgával beszédbe eredt. — Tehát ez ember mégsem csábító — gondolá magában, — itt valami titoknak kell lappangani. Mig Csokonai gondolataiba mélyedt, a folyosón, közeledő lépteket lehetett hallani. — Bizonyosan urunk érkezett meg! — szólt az öreg szolga , s azzal a szobából kisietett. Csokonai magára maradt, s oly különös helyzetben volt, hogy nem tudta, a jövő percben mit tegyen. E habozása azonban nem sokáig tartott, mert az ajtó fölnyilt, s a szobába fiatal barna ember lépett be. E fiatal ember szemében s egész arcán búskomolyság volt észrevehető , s ízletes ruhái dacára is, oly hanyagul volt öltözve, hogy első pillanatban szembetűnt, mikép ez ember nem sokat gondol sem magával, sem másokkal. — Kegyed beszélni kívánt velem ? kérdé, miután hidegen üdvözölték egymást. — Ezért kerestem fel önt! — viszont a szárazon Csokonai. — Szabad nevét tudnom? — Nevem nem oly fontos és érdekes, mint az ügy, mely miatt önhöz jövök.