Hölgyfutár, 1857. január-július (8. évfolyam, 1-145. szám)
1857-03-28 / 71. szám
Budapest. 8-dik évi folyamat. 71 Szombat. Március 28-kán. 1857. HÖLGYFUTÁR. Megjelenik ünnep- és vasárnapét kivévén, mindennap délután , divatképek s egyéb mümellékletekkel és rajzokkal. Szerkesztőségi szállás : Ujvilág utca, 1-s. sz., 2-dik emelet , hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok, előfizetés, és hirdetések utasítandók. Szerkesztőségi ügyekben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1 óráig. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből Felelős szerkesztő s kiadó : TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési díj : Postán: egész évre........................16 frt félévre..............................9 „ évnegyedre.........................5 „ Budapesten, házhozküldetéssel egész évre.................................13 frt. félévre . . . . . . 7 „ évnegyedre .... 4 „ Egy hónapra . . 1 frt. 30 kr. Hirdetések soronkint 3 ezüst kr.ért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek. A szerelem, mint vadászfiú. Moore Tamás után , angolból. Ámor vadászfiúcska , Zsákmánya: ifjú szivek. És éjjel és naponta Kéjtérbe ejti őket. Hiába rejtekeznek Mindüzt nyomozza Ámor. Hiába szállnak oly fent: Röptükben is nyilával Tüstént lesújtja Ámor. De kéje még legédesb Ha hajnalon a szépség Ujdon nyomát kutatja, Hajtván a reszketőre. S ha szűz havon keresztül Azt bájnyomában űzi: Mi édes a gyereknek Örömmel észrevenni : Hogy még idáig ottan Nem járt előtte senki! Sárosy Gyula. IRBNIKA. (Elbeszélés, egy vén katona naplójából.) Remellay Gusztávtól. Tábori tüzeink körül virasztva, töltöttük el a kellemes tavaszi éj legnagyobb részét, az édenszerü... i völgyben, mely félig őserdők aljában fekszik, s épen középen hasittatik ketté egy hegyi patak által. Mintegy nyolcszázan voltunk néhány nap előtt, de több ízben megtámadtatván az erdőségekből kikitörő tömegek által, ezen éjig hatszázra apadtunk le. Elkeseredésünk az utósó megtámadás után a legfőbb fokot érte el, mert csellel csalattunk e szűk völgybe, hol száz bajtársunk vérzett el. Vezérünk ekkor esküt jön, hogy irtó hadjáratot kezd a vidék népsége ellen, s amint kimondta a „nincs többé kegyelem“ rettenetes szavait, megesküdtetett bennünket, hogy senkihez, de senkihez sem leszünk irgalmasak. Én borzadva mondtam el ezen esküt, de bajtársaim többnyire vad elkeseredéssel ismétlék minduntalan, hogy rémes vérbosszúit fognak állni, orozva elejtett barátunkért. A vezér jellemét ismerve, tudtam hogy csak a teremtő mindenható akarata változtathatná meg szándékát, búsan töltöttem el tehát az éjt, s elborzadtam, midőn korán reggel felülvén menére, a vezér. „Előre legények ne feledjétek eskütöket — nincs többé kegyelem!“ — szavakkal inditja meg csapatunkat. Átláttam, hogy azok után, a mik történtek, be kellett ennek következni; de vérzett szivem, mert az előttünk fekvő bércvidék lakosai közül csak alig kétszáz férfi vett részt a megtámadásokban. — De bősz elleneink száz meg száz öreget, nőt, s gyermeket öltek meg; — erre hivatkozott a vezér, erre gondoltak bajtársaim! — erre én is, hogy leküzdhessem borzalmamat. Megindultunk, s a szűk hegyi úthoz értünk. — Mintha egyszerre lőfegyverekké változott volna minden galyanyi golyó röpült fölénk a sűrűségből, s szemközt mint ércfal állt egy erős, jól felfegyverzett , s elszántan küzdő tömeg. Egy óráig harcoltunk. Száz bajtársam hullott el, vagy kapott sebet , s egy golyó megsérté a vezér lábát is , de ő nem gondolt ezzel, beköttette, s tovább is vezénylett, küzdött, — mint közvitéz. Egy óra múlva áttörtünk. Az ellent állt tömeg megfutamodott, s erdőben keresett menedéket, csapatunk a határt nem ismerő dühvel kiabálta ismét a „nincs többé kegyelem rémes szavakat. Átmentünk a szűk hegyi úton, s egy leírhatatlan szépségsü völgybe értünk. Valódi éden volt ez. Körös-körül magas bércek emelkedtek, az ős-erdők sötét zöld palástját hordván szirtes vállaikon , míg ori maikat örök hó boritá, melyet arany-csillámokkal ékitenek föl a nap sugarai. A völgyet két patak folyta keresztül, — melyeknek partjain buja növésű vetés, s dús termést igérő tengeri zöldeit. — Vagy négy falu tornyait, s épületeit láttuk, de nem tudtuk , hogy üresen fogjuk találni a házakat, s legfölebb az elhagyott épületeken tölthetjük boszúnkat. — Előre! ha élőlényt leltek, küldjétek irgalom nélkül a másvilágra ! - riadott a vezér, s ha üresek a falvak, gyújtsátok fel a házakat, égjen porrá minden. Áldozzunk e négy falu lángjával elhunyt barátaink lelkeinek. — Előre! előre! emlékezzetek eskütökre, nincs többé kegyelem ! — Előre! előre! nincs többé kegyelem! hangoztatta a csapat, és megindultunk. — Századom a legközelebbi falu felé küldetett a vezér által. Hálát adva az istennek, hogy nem kell ártatlan s védtelen lényeket gyilkolnom, haladtam előre , elérve a faluhoz, — a legénység vadöröm lármával rohant a házak felé, mig én, nehány percig regállítam, s bár mint iparkodtam is leküzdeni érzeményeimet, csak alig tudtam magamat mérsékelni, hogy kegyelemre ne kérjem alárendelteimet. — Ne feledjétek el! hogy emberek vagytok! kiáltottam fel önkénytelenül, midőn egy a falutól kevéssé félreeső kunyhóból harsány sikoltás hallatszott. Oda tekintettem. Embereim közül kettő égő nádcsóvát tartván kezében , fölgyújtani készült a kunyhót, melynek alacsony ajtaja előtt ifjú hölgy térdelt , átkulcsolva a tizedes térdeit, ki durván félre lökte. Erre egy legény átölelte a nő karcsú derekát, s kebléhez akarta szorítani. A leány bámulatos erőt fejtvén ki, öleléséből kibontakozott, s ismét az ajtónál termett. *