Hölgyfutár, 1857. július-december (8. évfolyam, 147-300. szám)

1857-07-13 / 157. szám

157 Hét írt. Julius 13-án. 1857 Budapest. 8-dfk évi folyamat. HÖLGYFUTÁR. Megjelenik ünnep- és vasárna­pot kivévén, mindennap dél­után , divat képek- s egyéb mümellékletekkelésraj- z o k k a 1. McerkeHEtÓHegi Beállás : Ojvilágutca, l-sö sz., 2-dik eme­let , hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok, előfize­tés, és hirdetések utasitandók. geerkesEtóségi ügyekben értekezhetni minden nap délelőtt 9-töl 1-óráig. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő s kiadó: TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési díj: Postán: egéBz évre ........................16 frt f élévre..............................9 . é vnegyedre.........................5 „ Budapesten: ház hozkiildetéssel egész évre............................13 irt. f élévre........................7 „ évnegyedre .... 4 „ Egy hónapra . . 1 frt. 30 kr. Hirdetések soronkint 3 ezüst kr.ért fogadtat ­nak el, és gyorsan közöltetnek Meleg szív. íme, kis munkaasztala, ma is régi helyén áll, s mellette a meg­ürült szék , 8 rokkáján a kezdett fonál. — Nyílt ablakain, betekin­tenek a kerti virágok, de ö nem mosolyghat többé rájok vissza. — $s ott van a férj is, kit boldogított, ősz fürttí vén ember immár. — Meleg szív de büszke arccal Virasztottál ágyam mellett Már már alig csókolgató Ajakam a véglehellet. Szemeim már becsukódtak S hidegedni kezdett vérem , Minden ember azt gondolta : Hogy az estét meg nem érem. Ekkor reám borultál, mint Szivárvány a felhős égre ; Nem gondoltál a tanúkra Nem a régi büszkeségre. : Megöleltél, felsirattál , S a halál hideg kezének Nem lehetett illetni_azt, Kit angyali kezek védtek. Máték Béla. KARBUNKULUS TORONY. Karpáti monda. Vachott Sándornétól. (Folytatás.) V. Miként a méhnek, nekik is Egy rózsakert még a világ , Édes gyönyört rejt, nyújt nekik Minden bokor , minden virág. s. ti b. Garay. Év, év után mult, s a csendes kis völgyi tanya képe, mit sem változék. A gazdasszony ma is, mint tizenkét év előtt, a vén Sára volt még, 8 a gazda, Gáspár, a volt várnagy, — s a bojtárok, pásztorok és szolgálók, mind meg vannak még, híven szolgálván a tanya urát, s a két szép serdülő gyermeket, — csupán a kert bokrai lőnek dú- sabbak, s fái magasabb és lombosabbak. Zoltán és Zele szépen megnőttek már, a egymást szeretvén, Pernyesi Zsigmond egyedüli örömei lőnek. Jolán férjéből 12 év, kész vén embert faragott, — ősz fürtéi, 8 búbarázdált arca, hatvan év bélyegét nyomák az alig ötven éves férfiú vállaira. De tekintsük meg őt; im amott ül régi kandallója mellett, s szemei a pattogó lángokon merengnek. — Váljon gondolkozik-e, vagy csak üresen néz a légbe, ki mondhatná meg ? Tán ifjúkora balvészes napjaira eszmél, — vagy szelíd Jolán­jára, a kedves, a bü nőre, kinek édes környezete, eltizé a bánatot, s áldást és derűt hinte minden felé. És Jolán ? Csupán ő hibázik. Váljon hol késik Jolán, hogy földeríthesse elkomorodott fér­jét ? Hova tűnt édes kacagása, s nyájas csevegése ? Oh hü emléke zet lágy viszhangja, csak általad zeneg immár, mi egykor a barát­ságos szobát betölté, csupán a te segélyeddel nyílik meg a sírok aj­taja, s visszaadja pillanatra, mit örök éj fedez. Künn a hegyoldalban, Zele, a legszebb báránykák között- ke­zecskéjében virágos galyjal, mint kis pásztorleány, őrzi csengőkkel ékesített kedvenceit. Midőn a kis lány kedves, csevegő ajkai, földeríteni igyekeznek az ősz apát, térdére ülvén az aggastyánnak , Jolán hangján egyeleg, ártatlanéi pajzánkodva, — s Jolán ajkajival csókolja az apa büba- rázdált homlokát. Jolán Zelében újjá születve él; ő és szépsége ifjan sugárzanak 1 a lányka vonásain pedig köriilte a hü férj és cselédek, mind elaggot- I tak már. A kis Zele egy szép, vidám reggelen, oda-oda hagyja csengős báránykáit, s nyugtalanúl tekintget körül, mintha keresne, vagy vár­na valakit, s csalatkozott! remény után, mind anyiszor könyes sze­mekkel tér közéjök vissza. Egyszerre azonban sugár itju jelenik meg a tetőn, virágok- s szalagokkal ékesitve, míg kezében fényes nyíl ragyog, s vállán, ; elejtett áldozat, karcsú zerge csügg. Az éjszerü fiú, s aranyhajú kis lány, pillanat alatt egymás keb­lén teremnek, s a rövid elválás után , elragadtatva élvezi gyermek­szívük, a viszontlátás édes pillanatát. — Hol jártál rósz fiú ? Kezdé szemrehányólag a lányka. Lásd mi ; magasan áll már a nap felettünk, s a kis kerti halom keresztjén még nincs koszorú. Mit mond majd szegény apa, ha észre veszi a hiányt. — Mit elmulasztánk, mind jóvá tehetjük , csak ne nyugtalan­kodjál. — Szólott a nemes arcú, kellemes ifjú nyájasan — s még a mellett uj örömed is lesz, mert im nézd, mit lőttem. — Tegnap midőn Gáspár a szepességi ifjak mai napra kitűzött zerge vadászati ver­senyéről beszélt, azt mondtad, szeretnél zergét látni. Hogy óhajtá­sod teljesüljön — folytatá a kis lány homlokát gyöngéden meg­csókolva — megelőztem a hajnalt, s ijjamat fölragadván, elindul­tam, hogy versenyezhessem. — Hitted volna-é hogy a legkitűnőbb szepességi nyilazók között nem fogok kudarcot vallani ? Hitted volna-é, hogy én leszek a szerencsés, ki a minden ifjútól irigyelt Íjász mellék nevet, s e szép füzérek- és szalagokat, elnyerendem ? Szavai közben leemelé fejéről felcifrázott kucsmáját a tizenöt éves ifjú, s büszkén forgatá azt a lányka előtt. — Nemde, most már tu­dod, mit teszen szeretni! kezemnek óhajtásod szerzé a biztosságot, 8 első kitünésemet, neked köszönhetem. Az egymást szerető gyermekpár, elragadtatva örvende és kaca­gott, jó kedvük — s boldogságuknak, nem vala határa. — Ugyan fiú mi jutott eszedbe, hogy engedelmem nélkül oly

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék