Hölgyfutár, 1857. július-december (8. évfolyam, 147-300. szám)
1857-07-13 / 157. szám
157 Hét írt. Julius 13-án. 1857 Budapest. 8-dik évi folyamat. HÖLGYFUTÁR. Megjelenik ünnep- és vasárnapot kivévén, mindennap délután , divat képek s egyéb mümellékletekkel és rajzokkal. Meerke HEtŐ Hegi Beállás : Új világ utca, 1-ső sz., 2-dik emelet , hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok, előfizetés, és hirdetések utasítandók. Szerkesztőségi ügyekben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1 óráig. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő s kiadó: TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési díj: Postán: egész évre........................16 frt félévre..............................9 . évnegyedre.........................5 „ Budapesten, házhozküldetéssel egész évre............................13 frt. félévre........................7 . évnegyedre .... 4 „ Egy hónapra . . 1 frt. 30 kr. Hirdetések soronkint 3 ezüst kr.ért fogadtatnak el, és gyorsan közöltetnek Meleg szív. Meleg szív de büszke arccal Virasztottál ágyam mellett Már már alig csókolgató Ajakam a véglehellet. Szemeim már becsukódtak S hidegedni kezdett vérem , Minden ember azt gondolta : Hogy az estét meg nem érem. Ekkor reám borultál, mint Szivárvány a felhős égre . Nem gondoltál a tanúkra Nem a régi büszkeségre. Megöleltél, felsirattál , S a halál hideg kezének Nem lehetett illetni_azt, Kit angyali kezek védtek. Máték Béla: KARBUNKULUS TORONY. Kárpáti monda. Vachott Sándornétól. (Folytatás.) V. Miként a méhnek, nekik is Egy rózsakert még a világ , Édes gyönyört rejt, nyújt nekik Minden bokor , minden virág. s. uib. Garay. Év, év után mult, s a csendes kis völgyi tanya képe, mit sem változék. A gazdasszony ma is, mint tizenkét év előtt, a vén Sára volt még, a gazda, Gáspár, a volt várnagy, — s a bojtárok, pásztorok és szolgálók, mind meg vannak még, híven szolgálván a tanya urát, s a két szép serdülő gyermeket, — csupán a kert bokrai lőnek dúsabbak, s fái magasabb és lombosabbak. Zoltán és Zele szépen megnőttek már, a egymást szeretvén, Pernyesi Zsigmond egyedüli örömei lőnek. Jolán férjéből 12 év, kész vén embert faragott, k ősz fürtös, 8 búbarázdált arca, hatvan év bélyegét nyomák az alig ötven éves férfiú vállaira. De tekintsük meg őt, im amott ül régi kandallója mellett, s szemei a pattogó lángokon merengnek. — Váljon gondolkozik-e, vagy csak üresen néz a légbe, ki mondhatná meg ? Tán ifjúkora balvészes napjaira eszmél, — vagy szelíd Jolánjára, a kedves, a bünőre, kinek édes környezete, elűzé a bánatot, s áldást és derűt hinte minden felé. íme, kis munkaasztala, ma is régi helyén áll, s mellette a megürült szék , a rokkáján a kezdeti fonál. — Nyílt ablakain, betekintenek a kerti virágok, de ő nem mosolyghat többé rájuk vissza. — És ott van a férj is, kit boldogított, ősz fürttí vén ember immár. — És Jolán ? Csupán ő hibázik. Váljon hol késik Jolán, hogy földeríthesse elkomorodott férjét ? Hova tűnt édes kacagása, s nyájas csevegése ? Oh hű emlékezet lágy viszhangja, csak általad zeneg immár, mi egykor a barátságos szobát betölté, csupán a te segélyeddel nyílik meg a sírok ajtaja, s visszaadja pillanatra, mit örök és fedez. Künn a hegyoldalban, Zele, a legszebb báránykák között- kezecskéjében virágos galyjal, mint kis pásztorleány, őrzi csengőkkel ékesített kedvenceit. Midőn a kislány kedves, csevegő ajkai, földeríteni igyekeznek az ősz apát, térdére ülvén az aggastyánnak , Jolán hangján egyeleg, ártatlan és pajzánkodva, és Jolán ajkajival csókolja az apa babarázdált homlokát. Jolán Zelében újjá születve él, ő és szépsége ifjan sugárzanak , a lányka vonásain pedig körülte a hit férj és cselédek, mind elaggot- ttak már. A kis Zele egy szép, vidám reggelen, oda-oda hagyja csengős báránykáit, s nyugtalanul tekintget körül, mintha keresne, vagy várna valakit, s csalatkozott remény után, mind anyiszor kényes szemekkel tér közéjök vissza. Egyszerre azonban sugár uja jelenik meg a tetőn, virágok s szalagokkal ékesitve, míg kezében fényes nyíl ragyog, s vállán, elejtett áldozat, karcsú zerge csügg. Az éjszerü fiú, s aranyhajú kislány, pillanat alatt egymás keblén teremnek, s a rövid elválás után , elragadtatva élvezi gyermekszívük, a viszontlátás édes pillanatát. — Hol jártál rosz fiú ? Kezdé szemrehányólag a lányka. Lásd mi , magasan áll már a nap felettünk, s a kis kerti halom keresztjén még nincs koszorú. Mit mond majd szegény apa, ha észre veszi a hiányt. — Mit elmulasztunk, mind jóvá tehetjük , csak ne nyugtalankodjál. — Szólott a nemes arcú, kellemes ifjú nyájasan — s még a mellett uj örömed is lesz, mert im nézd, mit lőttem. — Tegnap midőn Gáspár a szepességi ifjak mai napra kitűzött zerge vadászati versenyéről beszélt, azt mondtad, szeretnél zergét látni. Hogy óhajtásod teljesüljön — folytatá a kislány homlokát gyöngéden megcsókolva — megelőztem a hajnalt, s ifjamat fölragadván, elindultam, hogy versenyezhessem. — Hitted volna-é hogy a legkitűnőbb szepességi nyilazók között nem fogok kudarcot vallani ? Hitted volna-é, hogy én leszek a szerencsés, ki a minden ifjútól irigyelt Íjász melléknevet, s e szép füzérek és szalagokat, elnyerendem ? Szavai közben leemelé fejéről felcifrázott kucsmáját a tizenöt éves ifjú, s büszkén forgatá azt a lányka előtt. — Nemde, most már tudod, mit teszen szeretni! kezemnek óhajtásod szerzé a biztosságot, első kitünésemet, neked köszönhetem. Az egymást szerető gyermekpár, elragadtatva örvendő és kacagott, jó kedvük —s boldogságuknak, nem való határa. — Ugyan fiú mi jutott eszedbe, hogy engedelmem nélkül oly