Hölgyfutár, 1857. július-december (8. évfolyam, 147-300. szám)
1857-12-03 / 277. szám
Budapest, 8-dik évi folyamat. 24. Csütörtök. December 3-án. 1857. 11 OLGVFUTÁR Megjelenik ünnep- és vasárnapot kivévén, mindennap délután , divatképek s egyéb mümellékletekkel és rajzokkal. Szerkesztésen szállás: újvilágutca, 1-s. sz., 2-dik emelet , hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok, előfizetés, és hirdetések utasítandók. Szerkesztéségi ügyekben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1 óráig. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő s kiadó: TÓTH KÁLMÁN. KiAfizetési díj: Postán: egész évre . félévre . . . évnegyedre . Budapesten: házhozküldetéssel egész évre . félévre . . . ... 7 . évnegyedre ... 4 . Egy hónapra . 1 frt. 30 kr. Hirdetések soronkint 3 ezüst kr.ért fogadtatnak el, és gyorsan közöltetnek Bús az ég felettem. Bús az ég felettem, A föld is alattam , Sok jajszót ejtettem, Sok könyet hullattam. Főkincse éltemnek : Barátim s kedvesem. — Már mind, mind pihennek A sírban csöndesen. Anyi sirt találok, S mig könyem aláhull: Mellettük ott állok Szomorú fejfául. Miért is élek én , Mit adhat az élet ? Midőn öröm, remény, Minden semmivé lett!... Be szeretném is már Ily árván, hervadtan, Ha a föld egy sírnál Megnyílnék alattam! . «L: [ Losoncy László: SZEGÉNY SZŰCS MAROSA. (Beszély egy régi nótából). Abonyi Lajostól. (Folytatás.) Panni alig birt lélekzetet venni. — Mondtam úgy-é! hogy csak ne csüggedj. — Beszéltem vele!, szólt Panni pihegve. — Ugye, az is csak azt mondja amit én !— Csak azt mondja az is, hogy él. — Nem is tudom , mit mondjak a rosznak, a gonosznak, mert nem halt már meg a semmire való. — Mit csinál az öreg Csutor bácsi. — A kis Marcikával játszik a ház végén, az eszemadta patyolat rajkóval, hanem ha valami dolga lesz az öregnek, hozd ide Pannikám majd, eljátszom én vele, még cigányul is megtanítom a morékámat. — De hisz azt meg ne próbálja kend! szólt játszi fenyegetéssel Panni. Ezzel odament az öreg Csutor bácsihoz , ki már a lépéséről megismerte, s kinek édes mosolyra vonultak ajkai, mikor Panni a vállára tette kezét. Azután leült mellé Panni a földre, elbeszélt mindent a mi történt vele, legkisebb részletekig , még zavarát sem hagyva ki, mely nagyon gyönyörködtette az öreget__Panni nagyon meg volt lepetve, midőn az öreg vele elmenni rögtön késznek nyilatkozott. Jenő úr még alig ért rá reggeli találkozását nőjének elbeszélni, midőn az öreg Csutor bácsi Pannitól vezettetve megérkezett... Jenő úr emberséggel leültette egy fapadra. — Előbb, mielőtt egy kérdést intéznék kegyelmedhez, hallgassa kigyelmed meg beszédemet, mely tudom elég megindító lesz arra nézve, hogy előttem ne titkolózzék... Azt tudja mindenki, hogy egy éjjel egy fölnyergett gazdátlan ló szaladt Almándról Mező-Csákra... s az a hir terjedt utána, hogy Almándy Palit a ló összetörte, meghalt s eltemettetett... az a ló Pali kezeiből szaladt el, midőn fölakart rá ülni, midőn távozni akart s talán épen azért, hogy megszegje azon esküt, melyet beteg, igazabb ha úgy mondom ,— halálos beteg anyjának tett, — a sors nem akarta ezt, s Palinak maradnia kellett, s megtartani azon esküt, mely még pár napi életet adott a szegény beteg anyának. Másnap megtörtént az esküvő, Pali örök frigyre lépett Szentudvary Piroskával, azzal a kedves, szép, áldott jó lélekkel, a kit réges régen gyermekkora óta szeretett , — s egy időre elfeledett, — s boldogtalan lett-e? Oh nem! Az a szerelem a szívben nem kioltva, csak elfojtva volt, s midőn egymást karjaikba zárták, fölforrt az ismét s nagyobb s boldogitóbb lett mint azelőtt. Nem hiszen, hogy volna valaki a világon, ki látott ehhez hasonló egymást igy szerető, igy egymásért élő párt. Jenő úrnak meg kelle állnia, hogy szemeit törülje. — Egy olyan boldogság volt az ő életök, mint az angyaloké, kik az örök ifjúság, az örök öröm tudatával bírnak, kiknek homlokára nem száll ború soha, — kiknek szive a szeretetnek csak édességét érezi, kik nem ismernek vágyakat , mert mindent egymás mosolyában találnak föl. Egy szóval, olyan boldogok voltak, amilyen boldog csak lehet az ember, ha mindent bír, amiért vágyakodott. Gondoljunk arra csak, ha az egyik meghal ily szerető felek közül, lehet-e a világon ennél irtózatosb csapás , hogy szétzúzza, szétmorzsolja ez a szívet, mintha csak vére két kő között facsartatnék ki... és meghal, meghal, midőn életet ad egy kis lénynek, mely még összeforrasztóbb láncot képezne a két szerető szív között, és midőn az anya meghal, ki nem látta még gyermekét, meghal a gyermek is, ki nem gyönyörködhetett anyja mosolyaiban, ... de él . . . még él a szerencsétlen férj ... ki két halottat, két kedves halottat lát egy helyett, ki nem tudja, hogy kétségbeesésében őrült átkokat szórnak ajkai. Ez történt Palival... ez az irtózatos, ez a megölő csapás. Mily borzalmasnak, mily ridegnek tetszhetett neki az élet, midőn látta hogy egyedül, egyes egyedül maradt, keble régi kínzó szemrehányásaival, melyeket átokként hitt magára nehezedni, s eszébe jön a szegény boldogtalan leány, kinek vigasztalására elégnek hitte akkor, ha azt a hirt terjeszti magáról, hogy meghalt, azt hitte, hogy ezzel magának becsületét menti meg, s annak a lemondásban nyugalmát adja vissza. . . Vétkes volt, de nem anyira, mint ti hiszitek, egy haldokló anya iránt nagy a tartozás. Inkább szerette magáról azt mondatni, hogy ő meghalt, mint azt, hogy azt a leányt alávalón elhagyta. Most ott él, messze innen, Zemplén megyei jószágában elvonulva, ifjan megöregedve, ott kínozza magát szemrehányásaival, bánataival, nincs ki vigasztalja, a kik legközelebb álltak hozzá, elhaltak s ott nyugszanak közelében a családi sírboltban. . . Oh! nyomorú