Hölgyfutár, 1858. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)
1858-01-26 / 20. szám
Budapest 9-dik évi folyam. 29. Kedd, január 26-án. 1858. HÖLGYFUTÁR Megjelenik ünnep- és vasárnapot kivéve , mindennap délután, évenként 30 — 40 önálló mű melléklettel, műlapok, albumok, arc-, színpadi-, divat-, és genre képekkel, s egyéb rajzokkal. Szerkesztőségi szállás : Ujvilág utca, 1-ső sz., 2-dik emelet , hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok , és előfizetések utasítandók. Napilap az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő, és kiadó: TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési díj : Postán: egész évre..................16 frt félévre .................................9 „ évnegyedre ..... 5 „ Budapesten, házhozküldetéssel egész évre............................13 frt félévre........................7 „ évnegyedre..................4 „ Egy hónapra . . 1 frt. 30 kr. Szomorú leány.» (Románc.) Fehér orcával, hófehér ruhában , Lecsüggedt fővel, szomorún, Gyönyört találva szive bánatában, Mereng egy fehér koszorún ,Fehér angyal, szép kis fehér leánykám ! Ne süsd le fényes szemedet! Ha ajkad vidám mosolyát meglátnám, Megnyílni látnám az eget/ „Ha megnyílik az ég és fénye rám száll, Meglásd hogy milyen vig leszek, Mint a mennyasszony az eskü- oltárnál, Akkor mosolygok én neked ! Akkor mosolygok ... és szállván az égbe Fejemen leng e koszorú . . De az anya szól fájdalomtól égve : ,Leányom ! csak légy szomorú !. / Zalár, CSAK GRÓFNÉ LEGYEN! Kempelen Rita hátrahagyott beszélye. (Vége). — Szívtelen ember! fuldoklá Ernő, helyét elfoglalva, — számot vetettél-e lelkiismereteddel, midőn meggondoltad, hogy nekem leányomban mindenem elveszed! — Lelkiismeretemmel tisztában vagyok grófné, s szitkait csak azon reményben tűröm, hogy félóra elteltével ön is tisztában leend azzal. Épen midőn utánuk becsapódott a kocsi ajtaja, tért haza Vadasné, s midőn Miskával együtt látta leányát eltávozni, rémséges sikoltással igyekezett viszatartani a vágtató kocsit, de mint előbb, a most is hasonló rész sikerrel. __ F°gadós Miska ragyogó lakába szállttá Ernét, hol áldására gyönyörü leánya, s gróf Földes huszár őrnagy vártak. Ha önt nem tehettem boldoggá Erném! engedje meg, hogy bajos leányát azzá tehessem — szólt az őrnagy nehéz, fájdalmak között csókolva meg Erne reszkető kezét, melyre szeméből a szánalom legforróbb könye hullott. Ennél a váratlan öröm egészen elkábitá, s szédelegve borúit leánya keblére. Ha Arankám osztani fogja ön érzelmét — szólt magához térve, — vegye nőül, s én az ő jövőjét nemes szivére bízom; de nekem szent föladatom visszatérni a nyomorban sinlődükhöz,— mert ha nem könyithetem nyomorukat, legalább osztani akarom azt. — Már látom, hogy el nem kerülhetem e lap átadását — szólt Fogadós Miska s aggódva vonta ki zsebéből egyik napilap legutósó számát, hol Emne az újdonsági rovatból a következő sorokat olvasá : „Tegnapelőtt a lánchíd közelében a Dunából egy bullát fogtak ki a helybeli halászok, kiben — a tárcájában lelt iratok nyomán—a vagyonpusztúlt könnyelmű gróf B ... re ismertek. Lakását meg nem tudhatva, tegnap a polgári korodából eltemeték.“ Erre e véletlen hírre eszméletlenül rogyott a talajra; érzékeny lelkét mélyen sebző férjének e váratlan gyászos halála, melyről Arankának csak anyit mondtak meg, hogy tegnap óta atyátlan árva. Erne az utóbbi időben anyja modorától és tetteitől egy iránt irtózott ! Azért egy jelentékeny összeget küldve neki kényelme biztosítására, leányával és az őrnagygyal külföldre utazott. Vadasné életének végén, Aranka annak kezdetén állt, miér kockáztatta volna tehát ez ifjú élet boldogságát azzal, hogy anyja mellett maradjon ? hiszen ez veleszületett nagyravágyásával ez ifjú szivet is megtudta volna rontani. Fogadós Miska eladta minden ingóságát, — s takarékosságának egész gyümölcsét zsebre téve, az elutazás előtti estén érzékenyen könyörgött a grófnak: engedje meg, hogy kísérőjük legyen az életen át, — miután neki senkije sincs. Földes őszintén örült az egyszerű, de becsületes öreg ragaszkodásán, s nem késett neki baráti jobbját nyújtani. A haza véghatárán Miska a harmadik és utósó levelet adá a postára , mit az álnok Zsófihoz különböző idő és körülmények között küldött, azon különbséggel, hogy a két elsőt névtelenül küldé, ez utósónál pedig alájegyzé nevét. A levélben a szentirás e szavai voltak : — „Én is majd nevetek veszedelmeteken, és csúfolódom, a midőn ér titeket, a mitől rettegtek, midőn pusztítás gyanánt hirtelen meglep titeket a rettegés, és viharként nyakatokba szakad a veszély, ha majd ínség, és szorongás környékezend titeket“----Példabeszédek könyvéből.* * * Elutazásuk után az első tavaszt Schweicban töltötték. Földes gróf, mióta Ernő özvegygyé len , több figyelemben és gyöngédségben részesité őt, mint leányát, ki ekkor már viruló hajadonná serdült. — A grófnak Schweicban lakó rokonai s ismerősei a legőszintébb barátság és szeretetben részesiték a magyar grófnőket, mi Arankát egészen boldoggá és vidámmá tévé. — Ernek szólt egy napon a gróf némi tartózkodással az üdülő özvegyhez, kire a nyugodt, elégedett élet, oly jótékonyan hatott, hogy szinte visszanyerte leánykori bájait, s körülbelül egy éve lesz, hogy zaklatott sorsom, s egy jó ember fáradságos utánjárása újólag összehozott önnel. Egyi idő elég volt arra, hogy gyöngédtelenség nélkül tehetek önnek egy ajánlatot, mely özvegysége első pillanata óta szivem egyetlen vágya, agyam egyetlen gondolata. Érném! — folytató régi szerelmének megújúló erejével — a sors már egyszer elválasztott tőlem, most ismét szabad vagy, légy enyém, s ígérem, hogy szivem kárpótolni fogja múltad egész szenvedéseit. A nemes nő szelid — nyugodt pillantást vetett az őrnagyra , a kiszenvedett lélek bánatos mosolyával , s tagadólag rázta bánatos fejét. — Nem Kálmán! nemes lelke nem kívánhatja, hogy boldogtalanná tegyem leányomat és jövője elé lépjek, mint szegény anyám lépett az enyém elé]!.. Úgy , Kálmán, e gyermekes indítvány csak egy lázas s alapnélküli fölhevülés következése volt ? mondá Ernő, leánya miatt fájó aggodalmakat érezve.