Hölgyfutár, 1859. január-június (10. évfolyam, 1-77. szám)

1859-03-10 / 29. szám

gyönyörködött Lipcsébeni tartózkodása alatt a vallásos szemléletekben , annál biztosabban hathatták meg az egykori gyermek-barátné fölújitott ájtatos — mystikus nézetei. — De mind e szeretet nem boldogito­tt, s hogy atyja erőszakos követeléseinek eleget tegyen, Stras­­burgot kereste föl, törvénytanulását befejezen­dő , hol rövid idő múlva elnyerte a törvény­­tudori oklevelet. Ezenkívül foglalkozott a vegy­­tudomány és orvostan tanulásával. Ekkor már sokaknak föltűnt Göthe, külö­nösen pedig Herder kereste barátságát. E je­les embernek a művészetről tett megjegyzései­ben osztozott az ifjú , miért is a francia költé­szet iránti előszeretetétől megszabadult, és Shakspearet és a népköltészetet kedvelte meg, így túlterhelve teendőivel, egykor egy kis szórakozás végett kéjutazást tett Strasburg környékén. Egy kis faluba érvén meglátogatta annak protestáns lelkészét, (mindenki tudja, hogy Göthe protestáns volt,a­ki a nagy reményű ifjút a legnagyobb vendégszeretettel fogadta. A papház éke egy gyönyörű ifjú leány volt: Friderika. A színlelni nem tudó igazi bi­zalom, a gyermekes naivság és a karcsú ter­met anyira megbíívölték Göthét, hogy még az­nap­­ midőn a lelkész hivatalos foglalkozásai miatt távozott, szerelmet vallott. Legnagyobb szerencsétlensége volt a költőnek — kiről be­szélünk — hogy nem tudott önmagán ural­kodni; legalább nem tett volna ártatlan szive ket boldogtalanokká, ha parancsolni tud ön­magának ! Gyakran járt azután Friderikához, kivel a falom kert virágai között, az öreg hari ár­nyában , szép pásztori órákat élt. Egy délután mosolygó arccal nyit be a lelkész házába, de most a­helyett, hogy egy szép leány nyújtaná forró kezecskéjét — az atya fogadta. Rövid beszélgetés után a költő kedvese után kérdezősködött, s hogyan meg­lephették az atyának komoly szavai? — Az óra eljött, hogy véleményemet ki­mondjam , s ezért leányomat elküldtem hazul­ról. Irigyye el fiatal ember, leányom,és én soha boldogok nem lehetnek.Egy falusi leány és egy nagy reményekre jogosító költő!... Gyerme­kem szereti önt a­nélkül, hogy szeretne való­di­­­a­t. Gyakran beszélgetek vele szívének érzelmeiről, melyeket csak most kezd ismerni egész fenségükben, beleszövöm önt is társal­gásunkba, de ő csak a sima fürtökbe és a szép külsőbe szerelmes. Friderika boldog fog lenni talán egy hozzám hasonló emberrel, de Göthé­­vel soha sem!... Sok lelket meggyógyítottam már pályakezdésem óta, ismerem a lelket, miként sokan nem , és így Friderika számára is találok itt, orvosságot. A gyermeknek is be­teljesülnek álmai karácsony éjjel, de az aján­dékot később elvesztve, boldogtalan marad­t egész éven át ?.. . — Igaz, igaz — sóhajtó Göthe — kö­szönöm. Folytak mind­két részről a könyük, de hiszen a könyük hamar fölszáradnak. . . E viszonyra már csak kevesen emlékeznek , pe­dig az élből származott költemények oly szé­pek, meghatók... Friderika szerencsés neje lett egy protestáns lelkésznek; Göthe pedig a mily rögtön tudott szeretni, oly könnyen tu­dott felejteni is! (Vége követk.) Budapesti hirharang. f A farsang elmúlt, de a­helyett, hogy fejünkre hamvat hintenénk eltávozása miatt, inkább örülünk, mint midőn oly látoga­­­tótól szabadulunk , ki sokáig ü­lt nyakunkon, de nem mulattatott. Utósó említésre méltó szép táncestélye, a ,,Tigris“ termében tartott máso­dik részvényes bál volt, melyben jó kedvvel mulattak, és igen sok szép hölgy és díszes öl­tözék volt látható. A farsang utósó napja ellen­ben az előkelőbb világra nézve igen csöndesen folyt le, s most már benn vagyunk a böjtben, mely talán hangversenyeivel fogja kipótolni az elegáns úibálok farsangi hiányát.­­ A kertész-egylet teljesen meg­­alakulván, a „kertészeti kiállítás“ napjait már is kitűző. A kiállítás a múzeum termeiben leend május 6—7 és 8-dik napjain. Szépeinket kétségkívül nagyon lekötelezné a kertészeti egylet, ha később Flórának, a virá­gok tündérének is áldozna egy pár napot, s egy szép világkiállítást is rendezne. Úgy hisszük, ez könnyen kivihető, sőt célszerű rendezéssel jövedelmes is lenne.­­ A­k­i a könyvárus boltokat látogatja, s a külföldi köny­vészetet figyelemmel kíséri, szo­morún fogja tapasztalni, hogy a mi irodalmunk még mindig menyire ismeretlen a külföld előtt. Azon vállalatokban, melyek „minden idők és népek jeles íróit“ ismertetik, a mi irodalmunk­nak se hite, se hamva. Vörösmarty, Petőfi, Arany — bár­menyire megérdemelnék is — még mindig nélkülözik a világhírt, míg a len­gyel, orosz és svéd költők hire naponkint ter­jed. Azt hisszük, hogy ha már egyes tudósok, kik sok összeköttetéssel bírnak, nem segítnek e szomorú bajon, legalább az akadémia tehetne valamit e nagy íróink érdekében.­­ T­é­r­e­y Pál, ki közelebb a gazdasági egylet ajánló leveleivel ellátva, kilenc hónapot angol földön töltött, közelebb a fővárosba visz­­szaérkezett, s mint halljuk, a gazdászat köré­ben szerzett tapasztalatait nyomtatásban is ki fogja adni. Helyesen teszi, mert minden szel­lemi képesség csak akkor jelentékeny tőke, ha az másoknak is kamatoz.­­ Új évkor reményünk volt a „Re­ményihez , t. i. V­a­h­o­t Sándorné ily cimü emlékkönyvéhez, mely azonban még mind ez ideig meg nem jelent. Sajnálnék, ha később sem jelennék meg, anyival inkább, mert ez emlékkönyvben kellett volna megjelenni a ko­rán elhúnyt kitűnő tehetségű B­o­z­z­a­i Pál hátrahagyott költeményeinek. " A V. U­j­s­á­g legközelebbi száma Nagy Ignácnak, a „Hölgyfutár“ nagy érdemű alapítójának arcképét közli, életrajzzal együtt. Illő is, hogy az utódok időnkint kegye­lettel emlékezzenek meg azon jelesekről, kik előttük az utat törék. Nagy Ignác mindig fe­­ledhetlen marad, mint sok jeles önálló elmél­eti, és a magyar újdondászat teremtője.­­ 1856-ban elhalt természettudósunk P­e­­t­é­n­y­i Salamon sírját e napokban egyszerű emlékkővel ékesiték, mely alkalommal Szé­kács József, a jeles lelkész, az elhúnyt érde­meiről emlékbeszédet tartott. Egy másik em­­lék,mely Petényi nevét a feledéstől megóvja, azon „irodalmi hagyomány“ leend, melyet kö­zelebb Petényi hátrahagyott irataiból K­u­b­i­­n­y­i Ferenc akadémiai tag rendez sajtó alá.­­ Egy szép jövőjű alt-énekesnő­­­­C­s­e­­­k­ó Irma k. a. mulat most itt rokonai körében, s jövő szombaton (f. hó 12-én délben) a dalárda termében hangversenyt ad, melyben a nemz. színház több tagja veend részt. A fiatal énekesnőt egy főrangú úrhölgy képezteté Bécsben Marchesinél, s igen szép mély hanggal és képzettséggel bír. Sokan saj­nálják, hogy a fiatal magyar hölgy nem a nem­zeti színpadon kezdi meg pályáját, hanem — mint hallatszik — Bécsbe megy. Szombati hangversenyén tapasztalni fogjuk, hogy e saj­nálkozásra menyi okunk lehet. . . Azt írj­ák Új-Becséről, hogy ott febr­ utósó estéjén, hét órakor egy igen pompás égi tünemény volt látható. Egy kis nap tűnt föl hir­telen az égen, mely minden tárgyat megvilágo­­sított, s kékes lángot hintve sebesen a felhők közé haladt, s minden zaj nélkül eltűnt. Az em­berek bámulták és töprenkedtek rajta, de rég megmondta Shakspeare, hogy „sok dolog van, miről a mi iskolás bölcsességünk nem is ál­modik.“ A Petőfi mondá, hogy az álom ablak, melyen által lelkünk szeme jövönkbe néz. Va­lóban néha az álmok csodálatosan beteljesül­ 24- nek. Közelebb is egy gőzfürdői szolga hat éves fia, álmában négy számot mondott, kétszer is ismételve azt, s kérve atyját, hogy tegye lutriba. A számokat leírták, hármat helyesen, egyet azonban eltévesztve, és a három helyesen leírt szám csakugyan kijött, s közel 300 pftos tor­­nához juttatá a három fü­rdőszolgát, kik e szá­mokat együtt tevék föl.­­ Hétfőn éjjel két órakor az égen nagy vörös fény látszott. Ez azonban — fájda­lom — nem égi tünemény volt, hanem földi csapás. A szomszéd Soroksáron égett le 414 ház. A nagy szélvész minden segélyt meghiú­sított, bármint iparkodtak is a pesti vízfecs­­kendőkkel a tűzvész rombolását meggátolni.­­ Egy vidéki úrhölgy e napokban a nemzeti színházban egy drága karperecét el­vesztett, s azt egy ifjú tanuló megtalálta, s azon­nal átadta a titkári hivatalnak. A derék ifjú örült, hogy visszaadhatta.­­ A „szép juhásznét“ ajánljuk a szép nem figyelmébe. Nem a budai hegyek közti „szép j­uhász­nőt“ azonban, melynek idő­szaka még csak egy pár hó múlva jön el, ha­nem az ugyan ily nevű kereskedést, a kígyó utca szegletén, mely előtt Than M­ó­r szép címfestvénye látható. E jó hitelű kereskedés most új firmát (W­e­t­z e­r et K­u­n­z) alá jutott, s igen jó és jutányos cikkekkel látja el a közönséget.­­ A „fehér Othellók“ nem vesznek ki. Folyó ki 8-án reggel is mutatkozott egy, valamelyik budai táncteremben, egy szerelem­­féltő espészlegény alakjában. Ez kedvesét, — egy jámbor szolgáló leányt — késsel veszé­lyesen megsebesíté, mivel fúítelennek gondola. A leány azonban élve maradt, s a fehér Othello is él és ül — a b­ö­r­t­ö­n­b­e­n. * Semmi baj a színháznál; a tegnapi P. Napló megvigasztal bennünket Szigeti, Egressi és Réthi eltávozása tárgyá­ban, mert mint szétszedett nagy betűkkel tu­datja, ezeknek „igazi kárpótlásául“ szerződtetett — Priell Kornélia. Ez nem tréfa; ezt az állítást akárki elolvashatja a P. Napló legközelebbi számában. Tehát ne búsul­junk az eltávozó János bácsi, Lear király és a Vén bakancsos miatt, kitelik minden az „i­g­a­z kárpótlással.“ Szerencsét kívánunk a P. Naplónak ezen szép fölfedezésért; már most nyugodtak vagyunk, csak minél több ilyen „igaz kárpótlást.“ * H­a­n­e­m azt nem engedhetjük meg v a P. Naplónak, hogy azt állítsa, miszerint a drámai színészektől kért egy födij mellett a többiek is lényeges díjemelést kívántak. Sőt határozottan tudjuk, hogy miután az igazgató­­­ság, a különösen Egressi és Szigeti által sür­getett födijt nem akarta megadni, Egressi — csakhogy egy ily dij valakinek megadassák — a neki megajánlott díjból késznek nyi­latkozott anyit elengedni, menyi az általuk indítványzott, s a dráma morális hely­zetének emelésére történő födij kiegészítésére megkivántatik. Hanem az igazgatóság ezen nemes ajánlatot el nem fogadta, sőt Egressit — ennek helyzetét Szigeti távollétében fölhasz­nálva — egyenesen a szerződés megtagadá­sára kényszerité. Mi ily tényekkel szemben nem birjuk azon hideg nyugalmat, melyet a P. Napló drámánk legszükségesebb három emberének távozása fölött érez, s azon biztatásának sem tudunk örvendeni, melyben azt veti oda, hogy hiszen majd egy év múlva visszajöhetnek. Mi történik majd ezen egy év alatt,­­midőn — le­vonva azt, hogy jelenleg Egressit, Szigetit s Réthit senki sem kárpótolhatja - e sűrűn fog­lalkozó három egyén távozása miatt legalább 50—60 darabot kell újra próbálni, betanulni, sat. Mi lesz akkor, ha majd egyszer az opera szokásos elrekedése mellett a dráma is meg­akad? Látunk-e majd új darabot? fogják-e a drámaírók a Szigeti és Egressi számára írt szerepek átruházásával új műveik sikerét koc­­ i

Next