Hölgyfutár, 1859. július-december (10. évfolyam, 78-156. szám)
1859-12-03 / 144. szám
1172 engedje; a három tanító, kiknek la Grenadierebe szabad járásuk vala, tiszteletteljes csodálkozással szólott azon megindító képről, mit a gyermekek, s ezen nő bizalmas viszonya alkotott. Mindkét gyermek egyaránt sok érdeket gerjesztő a szemlélőben, s az anyák nem tekinthetőnek rájok a nélkül, hogy látásukra benső gyönyört ne éreztek volna. Mindkettő madame Willemsenshez hasonlita, ki valóban édes anyjuk volt. Az egyik épen úgy, mint a másik, élénk arcszinnel birt, szemeik egyenlőn mosolygók és fénylők valának, s azon leirhatlan kedvesség, mely csupán a nevető gyermeki szépség tulajdona, mindkettőnek alakját ugyanazon mértékben különböztette meg. Az idősebb, Lajos Gaston, feketebaju volt, és bátor magaviseletű. A leginkább szilárd egészség által tűnt kis széles domború homloka erélyes jellemre mutatott. Minden mozdulatában ügyes, könnyű és fesztelen volt, nem csodálkozott, nem riadt vissza semmitől, ellenben komolyan elmélkedek mindig, valahányszor újabb, ismeretlen tárgyak erre alkalmat nyújtottak. A másik, Mária Gaston, szőke volt, bár fürtéi valamenyire sötétedni kezdenek, s lassanként anyja hajának szinét vevék föl. Termete karcsú volt, s gyöngéd modora ugyanazon finomság és szendeséget egyesítő magában, mi madame Willemsenst oly bájossá tévé. E gyermek azonban erőtlen, s beteges természetűnek is látszék lenni, bágyadt tüzű szemei rendszerint méla merengéssel függtek a tárgyakon, s általában egész lényén olyas valami ömlött el, mi nála csaknem nőies élelmességet hagyott sejtetni. Anyja fodrosgalléru izletetes kis zubbonyt s göndör fürtöket hordatott vele, melyek ez utóbbinak ugyan leirhatlan kellemet kölcsönözhetének, de egyszersmind némi hiú, asszonyias piperét is árultak el, melyben az anya szintúgy, mint talán maga a gyermek, kedvét találá. E részben a gyermekek különböztek is egymástól, mert bár az idősb fivér ugyan ily szinü kabátot viselt, erre azonban már csak egyszerű sima inggallér volt kihajtva. Nadrágjuk és topánjaik egyébiránt teljesen egyenlő szinűek voltak, s már magában ezen körülmény is föltűnően jelző testvérségeket. Őket látva, lehetlen volt észre nem venni azon gondoskodást, melylyel Lajos az ifjabb iránt viseltetett, modorában némi atyai gyöngédség volt, melyek ellenében a másik, dacára bátyja fiatal korának , mindenkor hálát s engedelmességet iparkodott mutatni. E két gyönge virágot, melyek közös törzs által alig valának egymástól elkülönítve , ugyanegy fuvalom lengető, s ugyanazon napsugár színező ki az egyiket, mely fényt kölcsönze a másiknak. Anyjuk egyetlen szava, egy hangja vagy tekintete elég volt rá, hogy figyelmük rögtön fölébredjen, hogy fejüket megfordítsák, megértsenek egy parancsot, kérelmet vagy tanácsot, és engedelmeskedjenek. Madame Willemsens úgy meg tudá velők akaratát s kivánatait értetni, mintha egy gondolatuk volt volna. Midőn séta közben előtte játszadoztak, vagy virágbokrétával, s néha valamely rovar felől kérdezősködve hozzá fordulának, oly mély megindulással tekinte reájok, hogy a legközönyösebb szemlélő is kétségkívül illetődve állott volna meg, gyönyörködni a gyermekekben, s hálás elismerő pillantással üdvözölni az anyát. S ki ne csudálta volna öltözetük feddketlen tisztaságát, s könnyű mozdulataikat, a kedves hangot, a boldog arckifejezést, s azon ösztönszerű nemes ízlést, mely a bölcsőtől kezdve gondos nevelést árult el! E gyermekek, úgy látszék, nem sírtak, s nem visítottak soha. Anyjuk villanyos sejtelemmel birva vágyaik és rettegéseikről, nem szűnt meg azokat teljesítni, vagy csillapítani, tőlük egyetlen panasz jobban nyugtalanította volna őt, mint azon gondolat, melylyel örökös száműzetését kellett viselnie. Gyermekei voltak legnagyobb dicsérete, s e hármasélet képe, mely ugyanazon egy életnek látszék, fogalmat nyujthata a képzeletnek ama boldogságáról, mely, mint álmainkban hiszszük, csupán egy jobb világban föltalálható. E három összhangzó lény benső élete tökéletesen megfelelt azon érzelemnek, mely látásukra a szemlélőben támadt s a rend, szabályosság és egyszerűség élete volt az, minő a gyermekek neveléséhez kívántatik. Midőn megvirradt, mindketten egyszerre keltek föl, elmondván előbb anyjuk ágyánál egy rövid s tiszta szívből jövő imát, mely mindig csókok közt kezdeték és fejezteték be. Aztán megszokva azon apró foglalkozásokat, melyek a test megedzése, s a lélek tisztántartására oly szükségesek, öltözködéshez láttak, s e föladatnak oly szigorú pontossággal felelének meg, hogy az bármely delnőnek dicséretére vált volna. Hiányt semmiben sem szenvedvén, anyira tartottak egymás kölcsönös szemrehányásától, miként anyjuk őket a reggelinél megölelve, gyakran vetélyeket jellemzőleg kérdé: várjon mivel piszkolhatták be körmeiket ily korán ? Erre mindketten a kertbe siettek, hol, míg a szobaasszony a közös termet föltakartta, szabadon futoshattak reggeli harmatban. Aztán könyveiket verék elő és tanultak, mígnem anyjuk fölkelt. Ez időpontra azonban mindig nagy nyugtalansággal látszanak várakozni, mert anyjuk csak oly órában bocsátá őket szobájába, midőn azt az illem nem ellenezte. Mindazáltal e szabály legtöbbször figyelembe sem véteték, s a gyermekek reggeli berohanásai ezekre szintúgy, valamint madame Willemsensre nézve mindig kedves jelenet valának. Marie gyorsan az ágyba, bálványa mellé fúrta be magát, mialatt Lajos a vánkos elé térdepelt, s anyja kezét áhitatszerű gyöngédséggel szokta kebléhez. Ekkor , mint midőn két szerelmes egymást föltalálja , a türelmetlen kérdezősködéseknek egész serege , csapongó , szenvedélyes és tiszta édelgés, hallgató ékesszólás, csevegés s gyermeki történetek elbeszélése következett, melyek csókok által megszakasztva, ritkán fejeztettek ugyan be , de azért figyelmes hallgatásban részesülének mindenkor. „Elvégeztétek teendőiteket?“ kérdé az anya nyájas barátságos hangon, miközben szemes könybe lábadtak. Mert tudta, hogy gyermekei égnek a vágytól, neki megelégedést szerezni, s ezek nem kevésbé bírtak annak tudatával, miként anyjuk egyedül csak ő érettük él, a szeretet okosságával vezérli őket az élet utáin, s minden gondolata, minden perce csupán érték van. Egy csudás érzet, mely nem az ész szava és nem önzés még, mely talán az eredeti ártatlan őszinteség érzete, meg tudja értetni a gyermekekkel, ha váljon tárgyai-e valóban egy kizárólagos gondnak, vagy foglalkozik-e valaki örömest velük. Ha szeretitek őket, e kedves teremtések csudálatraméltókép hálásak tudnak lenni, szeretnek szenvedéllyel és féltékenyen , bírnak a legfinomabb érzelmekkel, hatalmukban a legédesebb szavak, bizalmasok hozzátok és hisznek mindenben. Rész gyermek talán nem is lehet rész anya nélkül, mert tudva van, hogy az ébredező hajlamokra mindig nagy befolyást gyakorol az első gyermeki tapasztalat, az első gond, mely annak lelkében támad, s az első szó, melyet hall, s az első tekintet, melyben szeretetet keres. Mindez vonzó vagy visszalökő erővel bir. És ezen anya s gyermekei szivében semmi sem hiányzott azon ezerszeres kötelékből, mely arra szolgált, hogy őket elválaszthatlanul csatolja egymáshoz. Egyedül lévén a földön, ugyanazon egy életet élték s megértették egymást tökéletesen. Midőn reggelenként madame Willemsens szemeit gyönyörrel pihentető rajtuk, Lajos és Mária előtte enyelegtek, eltalálva gondolatát, melytől sohasem tértek el. De egy napon az idősb fiút nehéz, csüggesztő kétely szállta meg, lassanként egyedüli kincsével, a puszta egészséggel elégületlen leve, s anyja bánatos arcát — melynek naponta élénkebb lázas pirossága, s a kék gyűrűkkel körzött, bágyadttüzü szemekben közelgő veszélyt látott — komor nyugtalansággal kezdé tanulmányozni. E fájó előérzet nem ritkán kedvtöltései közt is meglepő, s ilyenkor kimerültséget színlelve, fáradtan mondá mit sem gyanító hugának: — Jer Marie, menjünk reggelizni, én éhes vagyok. De az ajtónál ismét megfordult, hogy anyja bánatos arcát láthassa , kinek még mindig volt mosolya számára, s kinek szemei azonnal könyeivel teltek meg, mihelyt aggodalmait fia egy mozdulat vagy tekintet által elárulá. Azon időt, mely a gyermekek első reggelijére és játékára volt szabva, madame Willemsens saját piperéjére forditá, mert ő kicsinyei iránt némileg hiú vala, s nekik mindenben tetszeni s kedves és vonzó lenni óhajtott, mint egy édes illat által. Leckéjük ismétlésén jelen lenni sohasem mulasztó el, az előadások tíz órától háromig tartottak, aztán a második reggeli következett , melyet közösen élveznek a kerti pavillonban. Étkezés után egy órai szünidő engedteték, s ezalatt a boldog anya és szegény nő a pavilion valamely kerevetén pihent, gyönyörködve a bájos Touraine vidékben, melynek szépségei teljes mértékben tárultak föl szemei előtt. A gyermekek a veteményes ágyak közt futottak vagy fölmásztak a terraszokra, s Üldözék a gyíkokat oly köny-