Hölgyfutár, 1859. július-december (10. évfolyam, 78-156. szám)
1859-12-03 / 144. szám
Budapest 10-dik évi folyam. 144 Szombat, december 3-án, 1859. HÖLGYFUTÁR. Megjelenik hetenkint hat legnagyobb féliven, másodnapi szétküldéssel ; évenként két nagy műlap, és számos mű melléklettel Szerkesztőségi szállás , szerb utca, 5. sz. 1. em az egyetem mögött. Minden kézirat, elő-r . . fizetési- és hirdetési dij ide utasi Felelős szerkesztő és kiadó : TOTH KALMAN, tandó. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet, és divat köréből. Előfizetési díj : Vidékre, és helyben egyiránt. Egész évre .... 17 új frt. Félévre......................9 „ Évnegyedre ... fia Hirdetések: Gyorsan közöltétnek ; egy hasábozott sorért 5 uj krajcár fizetendő. Bár még ... Bár még az ágon függ, de sárga a levél, Szomorú tetszhalott, a mely se hal, se él; Halálos zsibbadás ül a természeten, A nyárnak vége van, — s a tél még nincs jelen, Kórót, cserét a szél ha megrezzentene! De elállt a világ szava lélekzete. . . Nem látni a napnak keltét, enyészetét, Nappal féléjszaka , éjjel pokolsetét! A nyárra gondolok : vidám himes határ Hol kígyózó folyam s délnek fuvalma jár ; Halomfedő kalász ágfedő lombozat, Kékje s villámival dicső mennyboltozat! A télre gondolok : omló lágy hópihék, Melyekből a földnek ágyat készít az ég, Üvöltő szélveszek, kővé vált zuhatag, Sötét hollósereg barangoló vadak. Vagy annak sugara vagy ennek vihara! De most reám tapad a föld undok sara, S a köd ... a köd... ez a lebegő szikla:nyom, Súlyát kell lelkemen görnyedve hordanom! Hátam megöl a már régen leélt gonosz Ismét szemközt kerül, és ismét kínt okoz, Előttem a jövő gyanús ködben lebeg , Tán meg se érem, és már benne szenvedek! Sötét gyászos jelek! rész órám közelit: Mely a hűség s a hit oltári képeit, Miket lelkem szeret, miket hő ajkam áld , Fővel forgatja le, csalárd tükör gyanánt. Hordoz mélység fölött, átkos kietlenen, Magam oly egyedül, s elhagyva képzelem! Hánykodó lelkeket mi igy meglátogat: Semmisülni vágyó, öngyilkos gondolat. . . Szeretem a nyarat, a pezsgő életet, Mig mosolyog s teremt — mig el nem vénhedett; De ha csak teng, — s a fán a lomb csak alig áll: Óhajtom a telet, — hadd jöjön a halál! Tompa Mihály. LA GRENADIERE. Balzac elbeszélése. (Folytatás.) Madame Willemsens eléggé magas termetü hölgy vala, ki vékony és szikár létére még legkisebbet sem vesztett idomzatának teljes kerekdedségéből. Lábai — inkább azon kellemnél fogva, melylyel befűzve voltak, mintsem összeszoritottságuk által, mi a hölgyeknél nagyon közönséges érdem — szembetűnően csinosak, s kezei a keztjük alatt igéző szépségnek valárak. Egykor talán frisebb s élénkebb szinü arcbőrét sötét el-eltűnő pirosság vonta be. Nemes homlokát, mely fájdalom, időelőtti ráncoktól volt átszeldelve, gesztenyeszinü hajfürtök árnyalák, melyek két tekercsbe fonval, gyönyörűen illettek búskomoly arcához. Mélyen beesett, s lázas tűzben égő fekete szemei rendszerint hideg, fásult nyugalmat iparkodának szinteni; de ha történetesen megfeledkezett a kifejezésről, melyet magára erőszakolni akart, mondhatatlan szívszorító titkok rajzolódtak azokban. Arca kissé hosszú volt, de jobb egészség és kedvezőbb körülmények kétségkívül megadták volna annak a kellő arányt. Ajkain szelíd, bánatos mosoly honolt, híven tolmácsolta az anyai érzés gyönyörét, midőn gyermekei tekintetüket szeretettel reá függeszték, vagy midőn ama kérdések egyikét intézék hozzá, melyeknek szükségét az anya irányában minden gyermek érezni szokta. Járása komoly volt és nemes, ruházata egyszerű, s azon eltökéltségre mutató, hogy többé piperével nem foglalkozand, és épen úgy feledni látja a világot, mint a menyire az által ő is viszont feledtetni akar. Hosszú öltönye fekete szövetből volt, derékon moll szalaggal átszoritva, melyhez szélesszegélyü batiszkendője schal gyanánt pongyola kellemmel simult. Mindig sok gonddal és ízléssel öltözködött, harisnyái feketék valának, teljessé tevék a gyászt, mint anyira megkülönbözteté. Madame Willemsens fölöttébb gyöngének és szenvedőnek látszók, s la Grenadiertől rendszerint csak a toursi hídig ten rövid sétákat, hol, midőn az est hűvös vala, gyermekeivel megpihent, s élvezé a Loire fűszerességét, vagy gyönyörködött a nap lementében, mi e kies vidéken, mely csaknem olyan, mint a nápolyi öböl, vagy mint a genfi tó partja, a legszebb látmányok közé tartozik. Azon egész idő alatt, melyet a la Grenadiereben töltött, mindössze kétszer fordult meg Toursban : először a végből, hogy fölkérje a kollégium igazgatóját a legjobb tanítók megjelölésére a latin nyelv, számlán és rajzolásban; később,hogy a kijelölt egyénekkel a leckék dija, s az órák iránt, miket azok a gyermekeknek adandottak,szerződésre lépjen. Mindazáltal hetenként egyszeri megjelenése is a hídon elég volt arra, hogy kíváncsiságot ébresszen azon falusiakban, kiknek mellette kellett elhaladniok, jól lehet ezen ártatlan kémlelődés , mely szokást vidéken a tétlenség és tudvágy előkelőbb társaságokban is meghonositá, épen nem vezetett sikerre, s az ismeretlen nő rangja, vagyoni s polgári állása mindvégig kifürkészhetlen rejtély maradt. Egyedül la Grenadiere tulajdonosa volt azon helyzetben, a nevet, melylyel az idegen hölgy a szerződvényt aláírta, barátaival közölhetni. Az ismeretlen ezen okmányban Willemsens Auguszta — Brandon grófnénak monda magát. E név férjéé lehet, s véleményünk helyességét talán e történet további folyama is igazolandja, ámbár a tény azok kivételével, kik a birtoknál fogva közelebbről valának érdekelve a dologban , sohasem jutott köztudomásra. Madame Willemsens titokszerűségét a jó társaságok ellenében folyvást meg tudta őrizni, s azok által, kik vele érintkezésbe jöttek, mindig különös természetnek, egyszerű modorúnak, kedvesnek , bebeszédje miatt angyali szelidségünek tartaték. Mély egyedülisége, bánata és szépsége, mely hervasztó szenvedély nyomait viselé magán, oly rejtélyes bűbájjal verék őt körül, hogy több fiatal ember beleszeretett ; azonban minél komolyabb volt szerelmök,annál tartózkodóbbá lőnek általa. , E nő fönséges, tiszteletparancsoló alak volt, kivel hogy valaki beszéde kezdhessen, sok bátorsággal kellett bírnia. Ha ezen ifjak valamelyike hozzáírni megkisérlé, annak levele olvasatlanul elégettetek. Madame Willemsens oly nyugalommal dobta azt a tűzbe, mintha föltett célja lett volna az időt a Touraineben minden legcsekélyebb háborítás nélkül tölteni; úgy látszék, nem is másért jött e kedves mj/C ^ gúnyba, minthogy magát egészen a csöndes, nyugodt élet élvein^R^^