Hölgyfutár, 1861. január-június (12. évfolyam, 1-78. szám)
1861-06-27 / 77. szám
a baj! S mi következik belőle? Az, hogy az alsóbb tanodai osztályokban németül tanítanak, mert hisz a felsőbb osztályokban is német az oktatás, és a tanítványokat erre elő kell készíteni. S ebből ismét mi következik? Hogy a népiskolákban németül tanítanak, mert hisz a gymnasiumokban az előadási nyelv a német. Ezen logika útján, uraim, a germanisatiót be lehet vinni egészen az anya méhébe. (Zajos bravo a nemzetieknél.) A nemzetiségek, ha szert tehetnek rája, mindig igazságtalanok más nemzetiségek irányában. Mi ezt keservesen tapasztaltuk.“ Rendre! — kiált az elnök úr—elvonom öntől a szót. Átalános csudálkozás: senki sem tudja, miért szólítja rendre az elnök a szónokot. Rieger: Megkövetem az elnök urat, ismét nem tudom, kit sértettem szavaimmal. Elnök: A német nemzetiséget vádolta ön igaztalansággal. Rieger:A ház rendszabályait magasan tartván föl.) E ház rendszabályainál fogva fölszólítom az elnök urat, kérdezze meg a házat, megengedi-e, hogy beszédemet folytassam. Elnök: (Nem hallgatva a kérdésre) Kuranda úré a szó. Rieger: Ismétlem kérésemet. Én nem akartam sérteni senkit, legkevésbé pedig a német nemzetet, melyet dicsőnek ismerek el, és melyet szellemi nagyságánál fogva mélyen tisztelek és mindig tiszteltem. Elnök: Ez már más. Most már megkérdezhetem a házat, megengedi-e , hogy Rieger úr beszédét folytassa. (valamenyi követ föláll.) Rieger: Folytatom tehát engedelmekkel beszédemet uraim , de nem szólok a nemzetiségről, mert látom, hogy a szólásszabadságnak még szűk határa van. Elnök: (hangosan,) Rendre szólítom önt, mert az elnökséget vádolja, hogy a szólásszabadságot korlátolja, megvonom öntől a szót.. Rieger: (dacosan) A ház engedelmével folytatom beszédemet. Elnök: Nem folytathatja. Üljön le! Rieger: Nem ülök le. E | e n ö k : Rendre szólítom önt. Rieger: (kiáltva.) Én meg igazságra szólítom önt. Ekkor Riegernek integet pártja, hogy üljön le. A bal oldalon is nagy zaj támadt, s ekkor Rieger leül, hangosan kiáltva : „Éljen a szólásszabadság az austriai parliamentben !“ A zaj lecsendesülvén, Kurandaur szól. Rieger ura többi közt azt mondá vala, hogyan lehet őt aristocraticus eszmékkel vádolni, mikor ő egy molnárnak fia s most is birtokosa egy malomnak? Rieger ezen vádaknak visszautasításánál, különösen az „Ost Deutsche Post“-ot s a „Presse“-t értette. Karanda úr erre azt feleli: „Mit emleget szónok úr vádakat, melyek nem e házban emeltettek ellene. A házban válaszolni csak arra szabad, mi a házban mondva volt. A mi a házon kívül történik, az bennünket itt nem illethet. Rieger urnak visszautasításai tehát e gyülekezetben ép oly joggal történtek, mintha mi itt azt akarnók tőle kérdezni, hogy adja lisztjét?“ Rieger úr ezáltal megsértve, oda kiált a szónoknak : De mégis lehet itt Geschiifteket csinálni. Zaj s nevetés a házban. Kuranda: Felszólítom Rieger urat, ismételje azt, mit az imént mondott, nem értettem. Rieger: Azt mondottam, hogy ha nem is kérdi ön a lisztem árát, mégis lehet itt Geschüfteket csinálni. 616 Kuranda: Igenis, lehet Geschüfteket csinálni nemzetiségben is. Zajos taps s nevetés a házban, s a karzaton. Kuranda úr beszédét folytatja. Áldja a mai ülést : „mert — úgymond — ámbár pörölünk, mégis nagy haladást tettünk az egyezkedésben.“ Azután nagyon csapja a szépet a lengyeleknek ; dicséri irodalmukat és mondja : „A német nemzet mindig különös tiszteletben tartotta a lengyeleket.“ — Posen! Posen! kiált gúnyosan Rieger. Ez volt Riegernek utolsó nyila a mai gyűlésben s ezután zavartalanul folyt a vita. A német párt részéről Kurandas Giskra örömmel fogadák a békídő jobbot, melyet a mai ülésben a csehek s lengyelek nyújtottak nekik. Szólott ezután Klaudy Riegernek értelmében, s három órakor a vita szombatra elnapoltatott. (I.) Külföld. **Egy porosz lap Cavourról. Egyik berlini szabadelvű lap Cavourról következőleg nyilatkozik: „Nemcsak Italia siratja az elhunytat; e férfi elvesztését mélyen kesergik a szabadság és egységre vágyó valamenyi népek. Bárcsak hamvaiból Németország számára is támadna egy új Cavour.“ ** Hugo Viktor magánya. Mint a „Meuse“ írja, Hugo Viktor jelenleg Lüttich vidékén a világtól egészen visszavonulva falusi magányban él, hol „Les Miserables“ driűt regényét szándékozik bevégezni. **Nagy tűzkár. Bukarestben a György-laktanya, a város legpompásabb épületeinek egyike, június 4 én leégett. A kárt 4 millió frankra teszik. **Cavour hamvai. Cavour gróf családja elfogadá Viktor Emánuel király abeli ajánlatát, hogy Cavour holteste a Superga bazilikában, Károly Albert koporsója mellé helyeztessék. ** Szemüveg viselés eltiltása. A porosz király a hadsereg tisztjei közt igen elterjedt szemüveg viselést közelebb határozottan megtiltá. Egyszersmind megrendelő, hogy a beosztásoknál ezentúl a jószemekre is ügyeljenek. ** Fölfedezett összeesküvés. A „Lombardo di Milano“ szerint Milanóban összeesküvés fedeztetett föl, mely Orsiniféle bombák gyártásával van összeköttetésben. A vizsgálat erélyesen foly. ** Viktória királyné állapota. Az angol királynénak, már általunk is említett, s édesanyja halála óta tartó búskomoly hangulata folytán, az orvosok légváltoztatást ajánltak, de az sem használván, a királynő betegsége oly nagy mértékben állott elő, hogy több német orvos segélyét volt kénytelen igénybe venni. **Róma vidékéről, Velletri közelében, római tudósítások szerint közelebb összeütközés történt, a pápai csendőrök s némely Garibaldit éltető vasúti munkások közt. Ameliában is történt zavargás azon papok ellen, kik nem akartak ajun, a ki nemzeti ünnepélyben részt venni. ** Trapani gróf nyilatkozata. Az „Armonia“ Trapani grófnak egy nyilatkozatát közli, melyben alaptalan koholmánynak nyilvánittatik azon közlés, mintha a gróf egy Rómában alakult bourbon bizottmánynak elnöke lenne. Ő — úgymond — nem ismeri az ily fogásokat, s csak szemben a csatatéren szokott harcolni az ellenséggel. Anyi azonban igaz, hogy a szerencse változásai soha sem fogják megváltoztathatni II. Ferenchezi hűségét. Nemzeti színház. Jun. 24 „Az élet színfalai“. E maradandó értékű francia vígjáték repertoriunk egyik legkedveltebb darabja, melyet rendesen igen jól szoktak előadni. Ezúttal azonban az előadás részletezése helyett egy jó színházi hírt mondunk, mely ha igaz, igen sok visszaélést fog megszüntetni. Beszélik , hogy nem lesz többé ú jutalomjáték. Mi haszon van ebből? — kérdezheti valamelyik olvasó. Sok. Először a nemzeti színház tekintélyét növelni fogja, ha ezután a színlapokon mellőzhetni fogja e kisvárosias közönség-csődítési módot, melylyel eddig azt ismere el, hogy művészeit és művésznőit más, solidabb módon nem képes eléggé megjutalmazni. Továbbá a színpadi büszke hősök és fellengező királynők sem lesznek kénytelenek többé, magukat „a közönség különös kegyébe“ ajánlgatni. Ez azonban az ő erkölcsi hasznuk. A közönség haszna az, hogy ezután sok rossz darabtól, és sok nagy szerep rész előadásától meg lesz kimérve. Ugyanis a színház tagjainak eddig jogukban állt: jutalomjátékuk alkalmára bármely rész művet, s bármely tehetségüket jóval meghaladó szerepet választani ... a többinek ennélfogva sok „elevendolt“ darabot kellett betanulniok, mivel a jutalmazandó úgy kívánta. Azonban ha a darab bukása előre látható volt, természetes, hogy a szerepeket csak úgy félig meddig tanulták meg, s ebből eredt a szerep nem tudás, a hanyagság, a buzgalom hiánya. . . . Ezután a játékrendezőség osztja ki a szerepeket, s bizonyára kevesebb tévesztéssel, mint eddig azt a jutalmazottak saját maguk irányában tevék , mert körülbelül igaz , hogy a színpad tagjainak legnagyobb részét mindenki jobban és igazabban ismeri, mint ahogy ők ismerik magukat. A jutalomjátékok eltörlésének tehát mindenesetre sok jó köszetkezése leend, mind a színpadon, mind a nézőtéren. Jun. 25. „D on J u an“, Mozart dalműve, elég sikerülten adatott. Azonban a címszerep ábrázolására sokkal művésziebb játék kellene, mint a minőt Bignio kifejteni képes. Erős, csengő hang magában véve nem elég az operai sikerre nézve, mert játék nélkül a legjobb énekes is csak félművész lehet. Figyelmeztetés. — Dalnoki, vagy is Singer Róza, úgy szintén Dalnoki Béni, vagy is Singer Bernát, alábirtnál 1862-dik évi virágvasárnapig szerződtetve lévén, hat heti szabadságidejök letelte után e mai napig sem tértek vissza társulatomhoz. — Ezennel figyelmeztetem minden leyális igazgató társamat, nehogy a fenn nevezett egyéneket szerződtesse, vagy fölléptesse, miután ellenük keresetemet megindítom, és őket bár hol legyenek is, törvényesen vissza idéztetem. Debrecenben, jul. 21. 1861. Reszler István, a debreceni ideig, színház tulajdonosa. Nyilt posta: „ A rhóduszi lovag“ című elbeszélést megkaptuk. Teendőink halmaza azonban nem engedő , hogy azonnal átolvashattuk volna. Mihelyt szabad időnk marad, ez lesz egyik első teendőnk. Tulajdonos: Nagy Ignác özvegye. Kiadó: Emich Gusztáv, magy. akad. nyomdász. PEST, 1861. EMICH GUSZTÁV MAGY. AKAD. NYOMDÁSZ, BARATOKTERE 7. SZ.