Hölgyfutár, 1861. január-június (12. évfolyam, 1-78. szám)

1861-06-27 / 77. szám

a baj! S mi következik belőle? Az, hogy az alsóbb tanodai osztályokban németül taníta­nak, mert hisz a felsőbb osztályokban is né­met az oktatás, és a tanítványokat erre elő kell készíteni. S ebből ismét mi következik? Hogy a nép­iskolákban németül tanítanak, mert hisz a gymnasiumokban az előadási nyelv a német. Ezen logika útján, uraim, a germanisatiót be lehet vinni egészen az anya méhébe. (Zajos bravo a nemzetieknél.) A nem­zetiségek, ha szert tehetnek rája, mindig igaz­ságtalanok más nemzetiségek irányában. Mi ezt keservesen tapasztaltuk.“ Rendre! — kiált az elnök úr—elvo­nom öntől a szót. Átalános csudálkozás: senki sem tudja, miért szólítja rendre az elnök a szónokot. Rieger: Megkövetem az elnök urat, is­mét nem tudom, kit sértettem szavaimmal. El­n­ö­k: A német nemzetiséget vádolta ön igaztalansággal. Rieger:­­A ház rendszabályait maga­san tartván föl.) E ház rendszabályainál fog­va fölszólítom az elnök urat, kérdezze meg a házat, megengedi-e, hogy beszédemet foly­tassam. Elnök: (Nem hallgatva a kérdésre) Ku­­randa úré a szó. Rieger: Ismétlem kérésemet. Én nem akartam sérteni senkit, legkevésbé pedig a né­met nemzetet, melyet dicsőnek ismerek el, és melyet szellemi nagyságánál fogva mélyen tisztelek és mindig tiszteltem. Elnök: Ez már más. Most már megkér­dezhetem a házat, megengedi-e , hogy Rieger úr beszédét folytassa. (valamenyi követ föláll.) Rieger: Folytatom tehát engedelmek­­kel beszédemet uraim , de nem szólok a nem­zetiségről, mert látom, hogy a szólásszabad­ságnak még szűk határa van. Elnök: (hangosan,) Rendre szólítom önt, mert az elnökséget vádolja, hogy a szó­lásszabadságot korlátolja, megvonom öntől a szót.. Rieger: (dacosan) A ház engedelmével folytatom beszédemet. Elnök: Nem folytathatja. Üljön le! Rieger: Nem ülök le. E | e n ö k : Rendre szólítom önt. Rieger: (kiáltva.) Én meg igazságra szólítom önt. Ekkor Riegernek integet pártja, hogy ül­jön le. A bal oldalon is nagy zaj támadt, s ek­kor Rieger leül, hangosan kiáltva : „Éljen a szólás­szabadság az austriai parliamentben !“ A zaj lecsendesülvén, Kurandaur szól. Rieger ura többi közt azt mondá vala, hogyan lehet őt aristocraticus eszmékkel vádolni, mi­kor ő egy molnárnak fia s most is birtokosa egy malomnak? Rieger ezen vádaknak vissza­utasításánál, különösen az „Ost Deutsche Post“-ot s a „Presse“-t értette. Karanda úr er­re azt feleli: „Mit emleget szónok úr vádakat, melyek nem e házban emeltettek ellene. A házban válaszolni csak arra szabad, mi a ház­ban mondva volt. A mi a házon kívül történik, az bennünket itt nem illethet. Rieger urnak visszautasításai tehát e gyülekezetben ép oly joggal történtek, mintha mi itt azt akarnók tőle kérdezni, hogy adja lisztjét?“ Rieger úr ezáltal megsértve, oda kiált a szónoknak : De mégis lehet itt Geschiifteket csinálni. Zaj s nevetés a házban. Kuranda: Felszólítom Rieger urat, is­mételje azt, mit az imént mondott, nem ér­tettem. Rieger: Azt mondottam, hogy ha nem is kérdi ön a lisztem árát, mégis lehet itt Ge­­schüfteket csinálni. 616 Kuranda: Igenis, lehet Geschüfteket csinálni nemzetiségben is. Zajos taps s nevetés a házban, s a kar­zaton. Kuranda úr beszédét folytatja. Áldja a mai ülést : „mert — úgymond — ámbár pörö­­lünk, mégis nagy haladást tettünk az egyez­kedésben.“ Azután nagyon csapja a szépet a lengyeleknek ; dicséri irodalmukat és mondja : „A német nemzet mindig különös tiszteletben tartotta a lengyeleket.“ — Posen! Posen! kiált gúnyosan Rie­ger. Ez volt Riegernek utolsó nyila a mai gyű­lésben s ezután zavartalanul folyt a vita. A német párt részéről Kuranda­s Giskra öröm­mel fogadák a békíd­ő jobbot, melyet a mai ülésben a csehek s lengyelek nyújtottak nekik. Szólott ezután Klaudy Riegernek értelmében, s három órakor a vita szombatra elnapoltatott. (I.) Külföld. **Egy porosz lap Cavourról. Egyik berlini szabadelvű lap Cavourról következőleg nyilatkozik: „Nemcsak Italia siratja az elhunytat; e férfi elvesztését mélyen kesergik a szabadság és egységre vágyó vala­menyi népek. Bárcsak hamvaiból Németország számára is támadna egy új Cavour.“ ** Hugo Viktor magánya. Mint a „Meuse“ írja, Hugo Viktor jelenleg Lüttich vidékén a világtól egészen visszavo­nulva falusi magányban él, hol „Les Miserab­les“ d­riűt regényét szándékozik bevégezni. **Nagy tűzkár. Bukarestben a György-laktanya, a város legpompásabb épületeinek egyike, június 4 én leégett. A kárt 4 millió frankra teszik. **Cavour hamvai. Cavour gróf családja elfogadá Viktor Emánuel király abeli ajánlatát, hogy Cavour holteste a Superga bazilikában, Károly Albert koporsója mellé helyeztessék. ** Szemüveg viselés eltiltása. A porosz király a hadsereg tisztjei közt igen elterjedt szemüveg viselést közelebb ha­tározottan megtiltá. Egyszersmind megrendelő, hogy a beosztásoknál ezentúl a jószemekre is ügyeljenek. ** F­ölfedezett összeesküvés. A „Lombardo di Milano“ szerint Milanó­ban összeesküvés fedeztetett föl, mely Orsini­­féle bombák gyártásával van összeköttetésben. A vizsgálat erélyesen foly. ** Viktória királyné állapota. Az angol királynénak, már általunk is említett, s édes­anyja halála óta tartó búsko­moly hangulata folytán, az orvosok légváltoz­tatást ajánltak, de az sem használván, a ki­rálynő betegsége oly nagy mértékben állott elő, hogy több német orvos segélyét volt kény­telen igénybe venni. **Róma vidékéről, Velletri közelében, római tudósítások sze­rint közelebb összeütközés történt, a pápai csendőrök s némely Garibaldit éltető vasúti munkások közt. Ameliában is történt zavar­gás azon papok ellen, kik nem akartak ajun, a­ ki nemzeti ünnepélyben részt venni. ** Trapani gróf nyilatkozata. Az „Armonia“ Trapani grófnak egy nyi­latkozatát közli, melyben alaptalan kohol­mánynak nyilvánittatik azon közlés, mintha a gróf egy Rómában alakult bourbon bizott­mánynak elnöke lenne. Ő — úgymond — nem ismeri az ily fogásokat, s csak szemben a csa­tatéren szokott harcolni az ellenséggel. Anyi azonban igaz, hogy a szerencse változásai so­ha sem fogják megváltoztathatni II. Ferenc­­hezi hűségét. Nemzeti színház.­ ­ Jun. 24 „Az élet színfalai“. E maradandó értékű francia vígjáték re­­pertoriunk egyik legkedveltebb darabja, me­lyet rendesen igen jól szoktak előadni. Ezúttal azonban az előadás részletezése helyett egy jó színházi hírt mondunk, mely ha igaz, igen sok visszaélést fog meg­szüntetni. Beszélik , hogy nem lesz többé ú j­uta­lo­mj­á­t­é­k. Mi haszon van ebből? — kérdezheti va­lamelyik olvasó. Sok. Először a nemzeti színház tekintélyét nö­velni fogja, ha ezután a színlapokon mellőz­hetni fogja e kisvárosias közönség-csődítési módot, melylyel eddig azt ismere el, hogy mű­vészeit és művésznőit más, solidabb módon nem képes eléggé megjutalmazni. Továbbá a színpadi büszke hősök és fellengező király­nők sem lesznek kénytelenek többé, magukat „a közönség különös kegyébe“ ajánlgatni. Ez azonban az ő erkölcsi hasznuk. A közönség haszna az, hogy ezután sok rossz darabtól, és sok nagy szerep rész előa­dásától meg lesz kimérve. Ugyanis a színház tagjainak eddig jogukban állt: jutalomjáté­­­­kuk alkalmára bármely rész művet, s bármely­­ tehetségüket jóval meghaladó szerepet válasz­tani ... a többinek ennélfogva sok „eleven­dolt“ darabot kellett betanulniok, mivel a ju­talmazandó úgy kívánta. Azonban ha a darab bukása előre látható volt, természetes, hogy a szerepeket csak úgy félig meddig tanulták meg, s ebből eredt a szerep nem tudás, a ha­nyagság, a buzgalom hiánya. . . . Ezután a játékrendezőség osztja ki a sze­repeket, s bizonyára kevesebb tévesztéssel, mint eddig azt a jutalmazottak saját maguk irányában tevék , mert körülbelül igaz , hogy a színpad tagjainak legnagyobb részét min­denki jobban és iga­zabban ismeri, mint a­hogy ők ismerik magukat. A jutalomjátékok eltörlésének tehát min­denesetre sok jó köszetkezése leend, mind a színpadon, mind a nézőtéren.­­ J­u­n. 25. „D o­n J u a­n“, Mozart dalműve, elég sikerülten adatott. Azonban a címszerep ábrázolására sokkal mű­vésziebb játék kellene, mint a minőt Bignio kifej­teni képes. Erős, csengő hang magában véve nem elég az operai sikerre nézve, mert játék nélkül a legjobb énekes is csak félművész lehet. Figyelmeztetés. — Dalnoki, vagy is Singer Róza, úgy szintén Dalnoki Béni, vagy is Singer Bernát, alábirtnál 1862-dik évi virágvasárnapig szerződtetve lévén, hat heti szabadságidejök letelte után e mai napig sem tértek vissza társulatomhoz. — Ezennel figyel­meztetem minden leyális igazgató társamat, nehogy a fenn nevezett egyéneket szerződtes­se, vagy fölléptesse, miután ellenük keresete­met megindítom, és őket bár hol legyenek is, törvényesen vissza idéztetem. Debrecenben, jul. 21. 1861. Reszler István, a debreceni ideig, színház tulajdonosa. Nyilt­ posta: „ A rhóduszi lovag“ című elbeszélést meg­kaptuk. Teendőink halmaza azonban nem enge­dő , hogy azonnal átolvashattuk volna. Mihelyt szabad időnk marad, ez lesz egyik első teendőnk. Tulajdonos: Nagy Ignác özvegye. Kiadó: Emich Gusztáv, magy. akad. nyomdász. PEST, 1861. EMICH GUSZTÁV MAGY. AKAD. NYOMDÁSZ, BARATOKTERE 7. SZ.

Next