Hölgyfutár, 1861. január-június (12. évfolyam, 1-78. szám)

1861-01-26 / 12. szám

Budapest 12-dik évi folyam. 12 Szombat január 26-án 1861. HÖLGYFUTÁR. Megjelenik hetenkint hat leg­nagyobb féliven, másodnapi szét­küldéssel , évenként két nagy műlap,­és számos műmel­­léklettel. Szerkesztőségi szállás: lövész-utca 10. sz. 1. emel., hová minden szerkesztőségi kézirat utasítandó. Az előfizetési- és hirdetési dijak Emich Gusztáv úr kiadó-hiva-KAz 1 Any az irodalom, társasélet, in­űvészet, Felelős szerkesztő: TÓTH KÁUMÁN. tatába (ferenciek terén, 7-dik sz., földszint) küldendők. Előfizetési dij: Vidékre, és helyben egyiránt. Egész évre .... 17 új frt. félévre........................9 „ „ Évnegyedre ... 5 „ „ Hirdetések Gyorsan közöltétnek : egy hasá­­bozott sorért 5 új krajcár fize­tendő, és divat köréből. ■■T Teljes szám­ú példányokkal még folyvást szolgálhatunk. Az árva. A siron nincs kereszt. Miért is lenne ott. Hol emléket a szív , a szenvedés emel ? És nem szentebbek-e a gyermek könyei ? A hideg kő helyett, meleg, érző kebel. Oly nagy emlékül, mint e fájdalom. A Kárpát-hegy is csak kicsiny halom. Az őshajlék alól, mely atyja háza volt, kiűzve a fiú, a ház meg romban áll. Hol is keresne most magának jobb tanyát ? Ott vész és pusztulás.. . itt béke és halál. ... S kik földulák az ősi lakhelyet: Talán megtűrik itt a gyermeket ! A koronát viselt villámsujtotta cser kidőlt, s uj sarja most koldusbotot terem ! Ki ismerné föl a hatalmas ősi vért. Ezen gyámoltalan pityergő gyermeken ? Szellő susog ,... oh ! mint csóvál fejet, A sir virága, az —­ emlékezet ! Mint a beteg sóhaj, mely őszi köd gyanánt A földön elterül, s hogy lenne fergeteg : Nem tud felszállani, nem bir villámokat. Az árva lelke is ily gyönge, ily beteg ! Atyjának vére folyt e hantokon; Reá borul,... e föld vele rokon !... A föld-testvér porát csókjával hinti be ; S a meleg csók alatt föléled a halott... A sirgöröngyöket könyökkal áztatá, S a könyörön le a koporsóig hatott... S hol árva gyermek elhagyatva sir: A holtnak ad-e nyugalmat a sir ? Nincsen nyugalma, nincs ! Az éj óráiban Bolygó árnyék lebeg; — reszket, halvány a jég; — És a szellő, az éj álmatlan szelleme, Sóhajtva, nyögve szól: „elég volt már, elég! E földult föld a sirhalom felett Nem könyet óhajt, de munkás kezet. Nézd, ottan áll a rom!... ősidnek lakhelye; Épitsd föl szent falát, és jobb sorsod leszen. Hullasd a köny helyett veríték s véredet, És gaz helyett a föld gyümölcsöket terem. De mig te sírsz,... s a rom meg rom marad: Atyádnak nyugtot még a sir sem ad !“ Győrffy Gyula. — Ő hazájáért fog dicső halált halni, nem lenne méltó hogy éljen, nem tudnám őt soha többé szeretni, ha honárulás dijjáért elfo­gadná az életet. így szólt a lelkes hölgy,s szavai ujult bátorságot öntenek az ost­rom folyama alatt kevés számra olvadt harcosokba. Midőn a bég tapasztala, hogy a Bebek György elfogatása által reá hárulhatandott hasznot férfias jellemű neje mindig meghiusitja, szép jutalom reményében Györgyöt a szultánhoz kü­ldé Konstanti­­nápolyba. IV. Épen negyedik esztendeje volt már, hogy Bebek György uram a Jedikulában ü­lt, mialatt Ferdinánd király a hit nő esedezései kö­vetkeztében több ízben, — bár hasztalanu­l — sü­rgető elbocsátta­­tását Szolimánnál. Az ifjú Szapolyai János Zsigmond volt az időben ellenkirály Magyar- Erdélyországban, szép tehetségekkel megáldatott,de beteges, gyönge testalkatú fejedelem , Szolimánnak fogadott fia és ke­­gyencze. Az 1565-ik év nyarán Gyulafehérváron találjuk fölemlített fe­jedelmet, épen most térvén vissza magyarországi hadjáratából. Az a búskomolyság, mely a fiatal királyfiú évek óta feltűnő volt, már tü­nedezni kezdett arczáról, látszott, hogy ha volt is valami bánata, már feledni kezdi azt, vagy talán egészen ki is épü­lt már belőle. Békésy Gáspár uramnak vala ez köszönhető, ki az ifju fejede­lem szivét, lelkét anyira eltölté, anyira fölvillanyozá a nagyratörek­­vés és dicsőség fényes eszméivel, hogy ezek miatt mindazokat elfe­ledő, mik felöl egykor azt hivé, hogy soha nem fogja feledhetni. Épen Blandrara uram, az udvari orvos és tanácsos lépett be a fölséghez, midőn a királyi palota kapuja előtt magas gyászos hölgy alak len­t meg, mélyen lefátyolozott arccal, kisérve egy szép, nyílt tekintetű ifjútól. — Most már visszamehetsz Kálmán, — szóla a hölgy kísérőjé­hez, köszönöm szívességed. * __ Te eltizesz körödből, midőn többé nincs reám szükséged, — válaszolá az fájdalmasan. — Igaztalan vagy Kálmán, — viszonzá ismét az ifjú hölgy, jez tehát ha úgy tetszik, s várakozz reám az előcsarnokban. Ezzel ismét elfogadván az ifjunak csak iimént elbocsátott kar­ját, belépének a királyi palota kapuján,s egyenesen a fejedelmi lak­osztály magas góthivezetű bejárata felé indulának. Az előcsarnokban egy hadapród , Kornizs Farkas ásitozott pár társával egyetemben, midőn felebbi személyeink a palota ud­varára belépének. Kornizs Farkas, a­mint megpillantá az érkezőket, igen érdekel­ten ugrott föl, hihetőleg valamely más gyászos hölgyet, — ki más időben szintén meglátogatta a fejedelmet, — gyanítván. — Ha ama ismeretlen fiatal úr nem tartaná őt oly szorosan karjaira fűzve, azt kellene hinnem hogy Lázár Anna ő kegyelme, monda Kornizs az épen belépő Csukát Péterhez, ki akkoriban a ki­rályi testőrök hadnagya volt. A hadnagy ur fürkésző tekintetet vete a közelgőkre, de aztán csakhamar levevén rólok vizsga szemeit, Kornizshoz fordulva vála­szolá: A SZÁDVÁRI HŐSNŐK. — Történeti elbeszélés. — Ábrás Károlytól. (Folytatás.) Aztán levelet küldött ismét a bég, melyben férje megöletésével fenyegeté a hölgyet.

Next