Hölgyfutár, 1861. jűlius-december (12. évfolyam, 79-157. szám)
1861-09-17 / 112. szám
Budapest 12-dik évi folyam. 112 Kedd, September 17-én 1861. HÖLGYFUTÁR. Megjelenik hetenkint hat legnagyobb féliven, másodnapi szétküldéssel , évenként két nagy műap, és számos mümelléklettel. Szerkesztősgi szállás: lövész-utca 10. sz. 1. emel., hová minden szerkesztőségi kézirat utasítandó. Az előfizetési- és hirdetési dijak Emich Gusztáv úr kiadó-hiva-Közlöny az irodalom, társasélet, művészet, es divat köréből. Felelős szerkesztő : TÓTH KÁLMMÁN. tatába (ferenciek terén, 7-dik sz. földszint) küldendők. Előfizetési díj Vidékre, és helyben egyiránt. Egész évre .... 17 újért félévre........................9 „ „ Évnegyedre ... 5 „ . Hirdetések Gyorsan közöltétnek : egy hasábozott sorért 5 új krajcár fizetendő. A budai népszínház megnyitására. Jókai Mórtól. Hazátlan bolygott szerteszét az árva, Dúsgazdag ősök koldus gyermeke. Hazátlan, . . . árva, . . . koldus egy személyben. Nagy csapái fényes ajtaján Nyelvét nem értő zsoldos álla őrt, Ott benn szivéhez nem rokon lakott. E hontalan árvája a hazának A múzsa volt, az ihlet szülte múzsa . A vándor úton tengő színművészet. „Mit jársz ? honnan jövel ? hová sietsz ? Mi dolgod a világban, mit mivelsz ? Mi utazásod célja, mért bolyongsz ?“ Felelt a bujdosó: „égből jövök, Dicső napoknak fényét hirdetem. Tanítok sírni, ott, hol sírni jó. Ébresztek alvót, szítok szent tüzet, Feltámasztok halottakat. Reményt Gerjesztek régen elfásult szivekbe. Megüldözöm a bűnt, kigúnyolom A dölyföt, bátran szembeszállok Uralkodó előítéletekkel. S amit némán tanít az ég fölöttünk, Tanít minden fűszál e földön itt; Tanít a beszítt édes anyatej ; Miről regélnek halkan, holt betűk ; A mit susognak szótlan szellemek ; Miről beszél minden sziv-dobbanás ; Azt, ... azt az égő, élő tudományt, A mindig érző, vérző honszerelmet, Én azt forró szavakban hirdetem:“ Oh szent Budánk ! ... Oh nagy királyainknak Emlékitöl napfényes ősi várunk ! Mely elmúlt századokra átvilágolsz. . . . Oh szent Budánk! egy hosszú szenvedésnek Sötét emléke! . . . Elvérzett hazának Rabbá lett gyászos özvegy asszonya! Ily gyermeket te nem fogadhatál be. „Menj, vándorolj !“ mondák a bujdosónak. — Ment az, de szive mindig visszavontá. -------Sok fájt, ha mind el kéne mondani, Öröklét lenne! Ám legégetőbben Fájt, hogy Budán nem szólhat a magyar. Egykor szavát, a mit Budán kimonda, A három tengerpart viszhangozá, És mind a három tenger öt uralta. És most is van még három tengerünk: A, köny, a vezér, s a csalfa délibáb, — És a magyar nem szólhatott Budáról! ... De szárad a köny, de hullámzik a vér; S a délibáb nem csalfa vak remény: Közel van a küzdőknek már a part. Küzdőknek első réve, múzsalak!... Légy üdvözölt ,te első kő a műből, Mely három század óta romba fekszik. Következzék utánad nemzetünknek Jobb létéből mindaz, mi még csak álom; De olyan álom, melyért meghalunk. Te élő képe voltál nemzetünknek ; Kívül romnak tekinthető falak ; De benn az élő szellem temploma. Kit a közöny már eltörlésre ítélt; A honfi buzgalomnak egy szavára Az élet élő iskolája löl. Hirdesd a szót, a mely életre hitt : Ez szült, ez volt anyád, ez életed. E szóhoz, gondolathoz hű maradj. Nem tréfák puszta játszi színhelye : Oltár e ház, hova áldozni jár Művész és honfi, művészt pártoló. Nevednek hogyha híven megfelelsz, A nép meglátja benned önmagát, Szerényiben még jobban megszilárdul. Te szólj az elmúlt fényes századokról, A tett beváltja egykor majd szavad, S következnek még fényesb századok. És újra nagy lesz egykor a magyar ; És újra fényes ősi Budavár . ...Hallgassa meg magyarok Istene!... LIGETI ANTAL A LIBANONBAN. Saját elbeszélése után közli : Szokoly Viktor. (Folytatás.) (Bissaraj. — A bámész néptömeg. — A karmeliták zárdája. — Egy páter, két fráter. — Szives fogadtatás. — Maronita vendégség. — Lebeszélés a továbbutazásról. — Újabb harci hirek. — Rabló beduinok és vérboszú. — Ismét a drúzokról. — A cédrus-erdő kívülről él belül. — Fogadtatásom az ájtatos pásztorok által. — Egy roncsolt kápolna. — Háromezer éves fák. — Sátorom s tolakodó vendégeim. — Hadi csel a sakálok ellen. — Viperacsipés. — Egy kis természettudományi tapasztalat. — El-Hurival kötött szövetségem. Bissaraj a cédrus-erdőtől mintegy órányira, lejtős hegyoldalon, egy óriási földszakadás párkányára épült maronita városka, melynek kormányát saját, angol oltalom alatt levő begük viszi. Bevonulásom épen vasárnap délután történt, s a tétlenül ünnepelő fegyveres nép látva, hogy Éden felől jövök, már a városka előtt feltartóztatott. — Barátim, — mondám nekik tolmácsom által, — én tengerentúli idegen vagyok, s csak olyan jó keresztény, mint ti. Hogy pedig a ti ellenségeitekkel, az édennekkel nincs semmi szövetségem.