Hölgyfutár, 1861. jűlius-december (12. évfolyam, 79-157. szám)
1861-10-10 / 122. szám
Budapest 12-dik évi folyam. 122. Csütörtök, October 10-én 1861. HÖLGYFUTÁR. Megjelenik hetenkint hat legnagyobb féliven, másodnapi szétküldéssel , évenként két nagy műlap, és számos mimelléklettel. Szerkesztőségi szállás: zöldkert-utca 6. sz. 1. emel., hová minden szerkesztőségi kézirat utasitandó. Az előfizetési és hirdetési dijak Emich Gusztáv úr kiadja-hivatalába Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat teréből. Felelős szerkesztő : TÓTH KÁLMÁN. (ferenciek terén, 7. sz. földszint) küldendők. Előfizetési dij : Vidékre, és helyben egyiránt. Egész évre .... 17 ujfrt. félévre ...............................9 „ Évnegyedre .... 5 „ Hirdetések Gyorsan közöltétnek : egy hasábozott sorért 5 ujkr. fizetendő. Előfizetési felhívás a „HÖLGYFUTÁR“ October—decemberi folyaamára. Lapunk jövőre is a legterjedelmesebb szépirodalmi lap leend, s minden másodnap megjelenik. Mellékletül havonként adunk egy képet. Most különösen October elején mellékeljük Tatl István arájának, Bonaparte Wyse Adél hercegnőnek gyönyörű arcképét, melynek eredeti photográfiájával e lapok szerkesztőjét maga a vőlegény tábornok ajándékozta meg. Továbbá adni fogjuk a Szöllösy-nővérek arcképét, a mint bájos táncukat sejtik. Előfizetési föltételek: October,decemberre 5 írt, mely is a „Hölgyfutár“ kiadó-hivatalába, barátok tere 7. sz. a. küldendő. Kelt Pesten, sept. 14. 1861. A „Hölgyfutár" kiadó-hivatala. Gyászdal. , — Shakspeare-től. — (From „Cymbeline.“) Ne féld többé a nap hevét, Ne a dühöngő tél havát; Világod már végére ért, Embertiszted, napod lejárt. Előtted im a pályabér: Gazdag, szegény a porba tér! Ne féld a zsarnok bősz szemét, Fenn vagy te, mig önkénye lenn. Szived nem ver már semmiért, Mint a fa, fa érzéstelen. Hatalm, erény, tudás mit ér ? Meghódol és a porba tér! Ne féld a villám lángjait — S a szörnyű menydörgés szavát; Ne a világ rágalmait: Túlélted már rosszát, javát. Ifjú szerelmed s a babér Lehervad, és a porba tér! Átok neked ne ártson, Bűbáj, varázs ne bántson, Emléked fenmaradjon, Több baj hozzád ne jusson! Legyen csöndes nagy álmod, Sirod nyugalmas, áldott! Fejes I. A VÉGRENDELET. Novella. Beöshy Leótól. (Folytatás ) Mialatt a tábornok e levelet olvasá, arca mindennemű színváltozásokon ment át; égő pirosból halottas sápadttá lett, s midőn elvégezte, tökéletesen elkékült az; egy percig gutaütés környezte. Karszékébe rogyott, s egy óráig ott feküdt mozdulatlanul. Végre egy nehéz sóhajjal látszott tagjaiba megtérni az élet. Felállott és sokáig föl s alá járt. Azután leült Íróasztalához, s miután egy percig fejét tenyerébe támasztva mélyen gondolkodott, írni kezdett; mintegy negyedóra múlva bevégezte volt a kivánt munkát, s ekkor nevét és pecsétjét az Írottak alá téve. Most megrázá az asztalon álló ezüst csengetyűt, s az erre belépő szolgához szólt. — Hivd elő Dervin urat. Dervin Károly Magyarországon is megtartotta az állást, melyet Franciaországban viselt Blénancey grófnál, s melyet ő előtte már atyja is birt a gróf atyjának idejében; birtokainak igazgatója volt. Jelenleg, tegnap óta, a táborban időzött, miután egy nagymenyiségü fa eladásából nyert összeget személyesen akart átadni a grófnak, kinek és ekkor nagy szüksége volt arra. Dervin tehát belépett az altábornagy szobájába. — Dervin barátom, — szólt a gróf, látta ez irományt? Jegyezze meg magának jól, hogy hová teszem. Nézze, e bőröndnek van itt a jobb oldalon egy titkos rekesze ; a hátulsó szöglettől számítva a tizedik rézgombot kell megnyomni, hogy megnyíljon; igy, látja? ide teszem be ez irományt. Holnap vagy holnapután okvetlenül meg kell ütköznünk az ellenséggel; ha a sors úgy akarná, hogy a halottak közt legyek, vegye magához e bőröndöt, vegye ki, és olvassa el az irományt, s megértendi, hogy mit kell tennie. E meghagyással ön iránti korlátlan bizalmamnak adom bizonyságát; tudom, hogy az, ki anyi hányattatáson keresztül változatlanul híven kisért, teljesíteni fogja ez utósó kívánságomat, ha kissé nehezére esnék is az. És a gróf kezét nyújtá e férfinak, ki örömeit és bánatát szokta osztani. Másnap küzdetett az emlékezetes asperri csata. Blénancey gróf magaviselete ez ütközetben sokat járult hozzá, hogy félgyőzelemmé alakult az. De vitézségének nem érte jutalmát; a csata végén egy ágyúgolyó, talán az utósó, derékban kettészakító Blénancey gróf altábornagyot. Az eddigiek úgy tekintendők, mint bevezetés, mely elmondja az elbeszélésünket megelőzött eseményeket, és beavatja az olvasót a körülményekbe, mely események s körülményeknek ismerete, — bár szorosan véve nem tartoznak történetünkhöz — szükséges ennek megértésére. A palocsai kastély meglehetős magasságú hegynek oldalára volt építve, csúcsától körülbelül ugyan oly távolságban, mint tövétől; a kastély kortól szürkült falait mindenfelől pompás tölgyek környezék; egyedül az udvarnak negyedik oldalát képező, egyik szárnytól a másikhoz vonuló zöldre festett vas dárdákból álló kerítés előtt terült el tágas, tisztás, gyönyörű zöld pázsittal, melyet egyfelől a kastély határzott, a többi oldalon pedig a szép, sötét alappal biró tölgyek szegtek be, melyek közül, épen szemben a vasrostély kapujával, kitekergőzött a hegyre kigyóvonalban felvezető kocsi út, mely itt megszűnt meredek lenni, miután a tisztás csaknem vízirányos alapvonallal birt, s azon belülyel együtt, melyen a kastély állott, természetes „terasse“-t képezett. A ki a kastély ablakaiból kitekintett erre, azt hihette volna, hogy a tisztáson túl függőlegessé válik a hegy oldala, mitán a terasse és a lejtő által képezett szöglet tökéletesen eltakará azt szemei elöl, s tekintete, ha feljebb emelkedett a tisztás túlsó határvonalánál, akadály nélkül barangolhatott a távol három rétegben tornyosuló hegye