Hölgyfutár, 1862. január-június (13. évfolyam, 1-77. szám)

1862-05-20 / 60. szám

elvonásos színműve. — Jegyekről rendelkez­hetni Medetz József (Váci-utca) és Ráth­ György (Városház-tér, a kegyesrendiek épületében) urak kereskedéseikben. Hisszük, hogy a kö­zönség nagy számmal fog ez estén megjelenni. JPetőfi - társulat. *) Az első hasoncimű cikk megírása óta sok történt a nagy világon és a mi kis világunk­ban is. Meglehet, hogy e lapok t. olvasói e tekin­­tetbeni hallgatásomat közönynyel, röstséggel, vagy más ilyesmivel vádolták, holott ép a dol­gok változásában rejlik a hallgatás oka. No de hagyjuk az igazolást, mert a fran­ciával egyetértve, „qui s’ excuse s’ accuse.“ Bebizonyult tény, hogy a szellemi nagy­ságok iránti kegyelet a nemzet erkölcsi fejlő­désének bizonyítványa, és mi büszkén tekint­hetünk jövőnk felé, mert erkölcsi, vagy, ha jobban hangzik szellemi alapunk, melyről dacolunk a mostoha viszonyokkal, biztosítékul szolgál, hogy a célpont, mely felé törekszünk, diadallal koszorúzza adja törekvéseinket. Ezen célpont a szellemi tökély. De valamint a lélek a testtel, úgy a szel­lem az anyaggal szoros kapcsolatban áll, igen természetes tehát hogy az élet e két főalkat­része egyaránt igényli a táplálékot, nehogy az egyiknek elsatnyulása a másiknak tespe­­dését vagy végenyésztét idézze elő. Első cikkemben kifejtettem azon szem­pontot , melyből néhány szó kiindult, midőn irodalmunk, nevezetesen pedig szépirodalmunk emelésére Petőfi - társulatot indítványozott és kebeléből néhány írót fel is kért, hogy az alapszabályokat kidolgozzák. Tudtunkkal néhányan hozzá is fogtak a munkálathoz, midőn időközben az írói segély­egylet megalakult. Ez változtatott a dolgon. Miért ? kérdi egy némelyik. Igen egyszerűen azért, mert az illetők nem véltek jobban megfelelni feladatuknak, mint ha indítványba hozzák, hogy az írói se­gélyegylet „Petőfi“ nevet viseljen. Nem képzelünk embert, nevezetesen ma­gyar embert, a­ki örömmel ne látná azt, hogy az a társulat, a­mely az irodalom embereinek sorsát némileg enyhíteni tűzte ki céljául, a felejth­etlen nagy költő nevét viseli És ez anyival könnyebben történhetik meg, mivel csak a név változik, de a társulat és ennek nemes célja ugyanaz marad. Mi csak védszentet óhajtunk azon zász­lóra, mely menhelyet nyújtson az irodalom elaggott bajnokainak, de a zászló maradjon ugyanaz. Sokan ugyan azt mondhatják hogy maga az „írói“ cím is megfelel a zászló magasztos­ságának. Nem tagadjuk, de már egy ízben kifejtet­tük, hogy miként a lélek vallásában a véd­­szentek képezik a közvetítőt emberi gyarlóság és isteni megfoghatatlanság között, úgy a szellem templomában a védszentek csak nö­velik a múzsák iránti kegyeletet. Nekünk sok, nagyon sok kifogásunk vol­na ugyan az irói segédegylet alapszabályainak egyes pontja ellen, de minthogy a viszonyok szorosan tiltják, hogy most módosításokat te­gyünk, illetőleg indítványozzunk, mi őszintén örülünk, az egylet létének és reményünket azon lelkes hazafiakba helyezzük , kik a­z egyesület élén hivatva vannak, hogy az ige megtestesítésében a téllhibákat kiigazítják; de anyit még a mostani viszonyok is megengednek hogy az ÍRÓI SEGÉLYEGYLETET „PETŐFI TÁRSULAT“-nak kereszteljük. Igaz, hogy az irói segélyegyletnek fela­ *) Az eszme ajánlatosságánál fogva, — mi is közöljük. Szerk. 479 data egyes írókat, vagy azoknak özvegyeit és árváit anyagilag támogatni, mig a „Petőfitár­­sulat“-nak feladata lenne az összes szépiroda­lom emelését előmozdítani, és így legalább látszólag az irány különböző. De csakis látszólag, mert lényegileg na­gyon is szoros kapcsolatban vannak, a­mit jövőre be is fogunk bizonyítani. Rózsaági. Vidéki levelezések. Rima-Szombat, május 12-én. Nem cse­kély bátorságnak adja jelét az, ki e helyről s az itteni eseményekről hízelgés és minden szép é­getés nélkül akar szólani. Mert hol a levelezőkre oly vadászatot intéznek, mint minő közelebb itt előfordult, ott kell, hogy a költő szavai szerint „hármas érccel legyen keble övezve“ annak, ki az igazat ki akarja mondani. Ezzel egyébiránt nem azt akarom kifejezni, mintha helyeselném a ma híressé vált levelező sorait. Jól tudom én, hogy a műked­velőket kiméllyel s elnézéssel kell bírálni. Jól tudom, hogy a műkedvelők nem hivatásból, hanem csak keblők nemes sugallatát követve fáradnak és tesznek. Azonban azt is tudom, hogy a műkedvelőknek — ha lelkiismeretesen meg akarnak felelni e nevezetnek — köteles­ségük elkövetni mindent, mi az előadásokat élvezetessé, vonzóvá s a közönség pártolására teljesen méltóvá teszi. Ezt pedig sikeresen el­érni csak úgy lehet, ha a műkedvelők is igye­­kezendnek a színművészet terén mindinkább előhaladni. Ne irtózzanak tehát ők anyira a kritikától. A jó lélekkel s igazságosan irt kri­tika soha sem ártalmas, s mindig kedvező eredményt szokott előidézni. Bíráljunk tehát, csak ne túlszigorún ; bíráljunk, de oly modor­ban , hogy általa a közügyet legkevésbé se veszélyeztessük; szóval bíráljunk úgy, hogy az egyeseknek hibáit gyengéden s finomul fel­tárván, megjelöljük előttük az ösvényt, melyen a színművészetben fokonkint tökélyesülhet­­nek. Ez után haladva a műkedvelők tartósan biztositandják maguknak a közönség részvé­tét, s működésük oly kiapadhatlan kutforrás leend, melyből a szükölködők és jótékony in­tézetek mindenkor felsegélést nyerendhetnek. — De szóljunk az irói segély-egylet javára tartott f. hó 11-ki szinielőadásról. A „Tiszaháti libácskában.“ Dabsy Em­ma k. a meglepő ügyesen személyesíté Ág­nest. Játékán sok kedveség ömlött el. Sze­relmét, bánatát, fájdalmait sátalában az érzel­meket igen bűn tükrözteté vissza. Mozdulatai kevésbé sikerültek, különösen midőn a tette tett együgyű „libácskát“ játszó, túlzásba esett. Zabfalvin például oly sokszor fogdosá a legyet, és ime a legtőbbet — a „dongót“ mégis elfeledő kézhez keríteni. No de az ily kisebb tévedéseket nem is véve tekintetbe, mondhatjuk, hogy e mű­kedvelőnő egyik leg­tehetségesebb tagja s kiváló gyöngye társula­tának. Dicsérettel kell említenünk „Jakab szol­ga“ játékát is, bár néhol kevésbé kellet volna nyersnek lennie. A báró és báróné magatar­tásukban kevés méltóság , szavalatukban cse­kély szabatosság.*) Mit mondjak Berkiről? Ő sem volt kielégítő. A „Nyolcadik pontban“ T. Jánosné úr­­hölgy, a legjobb akarat mellett sem tudó San­­tenis Júliából érdekes, vonzó alakot teremteni. De túlkövetelők nem akarunk lenni, s elismer­vén miszerint a szerep maga olyan, melyet Prielle Kornélia is csak nehezen bir hatásossá tenni; egy parányit sem vonunk el a tehetsé­ges műkedvelőnő eddig szerzett babérjaiból. ■— Gy. P. k. a. Kopin Rózát elég élénkséggel, Cs. K. Gerárd Raoult kevesebb sikerrel állitá elénk. Anyival inkább kitűnt, anyival inkább hatásossá tudá tenni T. J. a féktelen szenve­délyű s vad természetű Dubreuilt. Különösen egyes jelenetei megleptek bennünket, s ha nem műkedvelőt bírálnánk, csakis azon észrevételt lehetne tennünk, miszerint a szoros egyönte­tűség hiányzott játékában. Még egy pár mind­két, sőt az előbbeni előadásokban vonatkozó átalános megjegyzést bátorkodunk felhozni. A hölgyeket igen kérjük, válasszák öltö­zéküket nagyobb ízléssel, a férfiak pedig maszkírozzák magukat úgy, a­mint szerepük igényli. E két kellék szoros megtartása, vagy elhanyagolása rendkívüli hatást gyakorol az egész előadás menetére. Ez este csak a szoba­leány öltözéke­s Jakab maszkírozása elégített ki bennünket. Végül meg kell jegyeznünk, miszerint az előadásoknak különösen társalgási oldala még soha sem volt kielégítő. A finom, salom­ modor helyett, még mindig szögletes mozdulatokkal találkozunk. Egyátalában többi csekély megjegyzéseinket is nem oly célból tevénk, hogy általa csak legkisebb elkedvetlenítést is idézzünk elő, sőt inkább szerencséseknek fog­juk érezni magunkat, ha az illetők annál na­gyobb buzgalom s lelkesedéssel karolandják fel az ügyet. Mert jól tudjuk, miszerint a mű­­kedvelőségnek a mellett, hogy sok szírkölkö­­dőnek enyhíti bajait és sok nemes cél elérését elősegíti, vannak még több más átalános ér­dekű következményei is. Nem csak hatással van az a hazafias szellem ébren tartására, s élénkíti a jelen nyomasztó kedély hangulatot; nemcsak segít lerombolni a társas körök közt fennálló válaszfalakat, hanem miveli a lelket, finomítja az ízlést s szelídíti az erkölcsöket. Pedig melyik hely az, hol van azon egyén, ki elmondhatná magáról, hogy mindezekben el­érte már azon fokot, melyen túl emelkedni nem lehet? **­ *) Majd meg jön az később. Szerk. Vid­é­si gyorsfutár. * Miskolc közelében fekvő „Rák“ csárda mellett ápr. 28-án éjjel egy alföldi marhake­reskedő három rabló által megtámadtatott. Pénzét nem akarván átadni, két lövéssel föld­re teríték s tüstént hozzá fogtak a kisebelés­­hez. Utasok révén azonban, a rablók megfu­tottak, de a kereskedő életéhez nincs remény. * A pécsi takarék­pénztár a szekcsői leé­gettek felsegélésére 100 ftot utalványozott. * Csikszékből szomorúan írják, hogy nyo­mor és ínség miatt házaikat, hazájukat, oda­hagyni kényszerült gyergyói és csíki székelyek­nek száma, kik egy év óta Moldovába bujdos­tak, meghaladja a 2000-et. Bécsi lak­e... * Most jönnek még csak napfényre ama szerencsétlen esetek, melyeket Kalab levélsik­kasztásai által okozott. Egy jamnici tudor­jelölt több ízben itt Bécsben lakó szüleinek az elmaradt havi pénzért, de választ nem kapván, kétségbeesetten főbelőtte magát. Rokonok, barátok és különösen a mélyen lesújtott szü­lők nem tudták kitalálni a gyászos eset okát. A gyászoló család csak most kapta kézhez az elsikkasztott leveleket, de az apának eddig nem volt anyi lelki ereje, hogy fia sorait elol­vashassa, miket ha annak idején megkap meg­mentheti a haláltól! Viág-panoráma. * Paris. Párisban már oly varrógépeket készítenek, melyeknek megszerzése nem kerül többe, mint 20 frankba, s így kevesebbe jön. *­ Nem a minapi — „ts“ levelezőnk ? Szerk. **) **) Megbocsájt t. levelezőnk, hogy néhol bá­torkodtunk a veres ceruzát is alkalmazni. Nem veszi rész néven ugy­e ? Szerk.

Next