Hölgyfutár, 1863. július-december (14. évfolyam, 1-78. szám)

1863-10-20 / 48. szám

Előfizetési dij:C Szerkesztői szállás: 2 ( hova a kéziratok bérmente I­­ve küldendők) ^ zöldf­a-utca 11. sz. ^ ^ Kiad­ó­hivatal: ? 6 (hova az előfizetési és hir- ^ 3­detési dijak küldendők) K Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. XIV. évi folyam. II. félév. 48. szám. Kedd, Oktober 20. 1863 a Kertész József könyv- f­ő nyomdájában, j) C feldm­asor 13. sz. 1. C 2 O WVW w WVWV Megjelenik minden kedden, csütörtökön és szombaton egy nagy negyedrét íven. Évenként két nagy mű­lap- és számos mümelléklettel. C (vidékre vagy helyben egy- ?­­­aránt) d Egész évre . . . Félévre . . . Évnegyedre Hirdetések gyorsan és jutányosan közöltétnek. Berta.­ l. Nagy művész vagy kétségkívül, Én teremtő Istenem, Mindent jól elkészítettél, S én ezt benned tisztelem. Jól csináltad a szivárványt, A virágot, csillagot, Az oroszlánt és villámot, A ma­dárdait, a napot. Csak Bertát nem ! mert szemének Adtál oly sok sugarat —— *—■ Vén pazarló! most a szívre Egy parányi sem maradt. II. Nem fog birni téged más e földön, De magam sem, ezt én jól tudom; Birni fog mint halványult virágot, Bos honában csöndes sirhalom. Mért választád , hitszegő leányka, A rideg sírt vőlegényedül ? Nem talál ott lent viszhangra szived; Szerelemben a sir nem hevül. Vagy szerelmem aggaszt és ezért megy Sir alatt keresni szebb hazát ? Hasztalan törekvés, én követlek, Mint hajdan Ceres Proserpináto­ m. Próbáltam mindenféleképen Megvigasztalni magamat. Nem sikerült sehogy, mig végre Vigaszt adott egy gondolat. Azt gondolom , hogy bár kié légy Ez igaztalan éljen át; A szerelem és jog honában, Hol Isten téged annak ád, Ki mindenek fölött imádott, S legigazabban szeretett; Szép csillagom ! ott hirhatásod Nem illetend, csak engemet. Ormody Bertalan. Kukorica Jancsi. B­e­s­z­é­l­y Kazár Emiltől. III. (Folytatás.) — Kukorica Jancsi? —kérdezte a csap­ját, erősebben szegezve oda szemeit. A nép helyet engedett a vágtató lónak s engedte szabadulni a rajta ülőt. Senki sem tudta mi történt, s eszébe sem jutott senkinek a ló kantárat megragadni és azt föltartani. Fürge, szép paripa volt a ló, melyen a legény nyargalt. Szerszámáról azonnal meg lehetett ismerni, hogy valamelyik katona­tiszté. Néhány pillanattal előbb még ott jártat­­ta alá föl egy közember a faluháza előtt. Er­re emlékezett mindenki. A legény bizonyá­ra úgy ragadta ki kezéből, mikor a kato­na nem is gondolta s a kétségbeesés gyor­saságával rávetette magát, hogy szabadul­hasson. Mikor átvágta magát a tömegen, egy kis közön keresztül a rétekre csapott ki. Vágtatott, a­mint csak a ló birta. Egy csendőr vette üldözőbe, s még a faluból kétszer tüzelt rá. A szökevény vág­tatott tovább, a távolság mind jobban fo­gyott közte és üldözője közt. Nem lehetett elfogni, engedni kellett hogy fusson. A falu házának tornácáról s a „galamb“ ajtajából lehetett látni, mily sebesen hagyja el a falut, mignem az erdő szegleténél be-­ kanyarodva eltűnt a szem elöl. Bálint azért folyton szorította az állat lágyékát, paskolta nyakát, hosszúra eresz­tette a kantárt s nem nézett vissza egyet­len egyszer sem. Nem tudta, üldözik-e még, vagy szabadjára engedték. A ló ragadt a réten, bokron, árkon, szántóföldön keresz­tül. Végre lassudott a ló vágtatása. A sötét mén hamvasszürke lett a tajtékzó izzadtság­tól s egész szügyét vastag babbal lepte el a zablájától leszakadozott tajték. Bálint csak most nézett körül s látta, hogy egye­dül van. Megállította a lovat s leszállóit róla. Épen egy kis cserjénél volt. Az árnyék­ban kipihenhette magát,a ló pedig kövére­ket haraphatott a gazdag fűből. Megvizs­gálta a nyereg kápájába akasztott piszto­lyokat is. Mind a kettő meg volt töltve. Oda tette maga mellé s vad elszántsággal nézett körül.Bátran lepihenhetett, nem lá­tott senkit. Alkonyatkor újra nyeregben ült. * * Egy-két nap múlva nemcsak a monosto­ri faluházának feketetáblájára volt kisze­gezve Szőke Bálint személyleírása, hanem a távol helységekben is ott lehetett látni mindenütt. Szőke Bálint szigorú törvényes üldözés alatt állott. . ÉV " . Ugyancsak*­­ előrnek kelk hajtani annak a szekérnek, melyet az iglódi révész délben átszállított kompjával a Tisza bal part­járól, hogy estig falut érjen. Itt-ott látszik egy tanya órajárásnyira szétszórva egymás­tól, mintha abból a sok házból és fészerből, mely a két végén Kecskemétet és Szege­det alkotja, véletlenül akkor hulltak vol­na el, mikor azokat egy rakásba hordták. Helységet vagy népesebb tanyát nem le­het látni az egész rónán. Csöndes is minden, mint lakatlan vidékeken szokott lenni. Né­ha gulya, ménes zörgeti kölömpját a lege­lőkön, és mindjárt egybefutnak, ha a poros országúton szekér halad el ; az örvös szelin­dekek ilyenkor boszosan ütik föl bozontos fejüket, vakkantanak egyet, talán nem is a szekérre, hanem a félénk állatokra, és nyugodtan maguk alá húzzák ismét orru­kat, csak a szemük marad künn a lompos bunda alól. A gulyákat, méneseket őrző gu­básokon és csikósokon kívül alig lehet mással találkozni. Épen az ég kúpjának közepén állott a nap s onnan szórta égető sugarait a belát­­hatlan pusztára, melynek karimája addig tágult szét, míg az ég boltozata köröskö­rül ráborult. A Tisza lassan hömpölygette habjait, né­ha erőseket lódítva az iglói révnél lebe­gő hidason. A révészlegény a hidas or­ránál feküdt végig, könyökével párkányá­ra támaszkodva, és nézte a locsogó vizet, melyből minduntalan egy-egy fürge hal ütötte föl fejét, mintha fénylő késhegyeket dugdosnának ki a vizből. Maga a vén révész cseréppipáját fogai közt tartva, a part küs füvébe feküdt le s egy rongált háló kijavításával volt elfog­lalva. —­ Hát a feleségeddel hogy vagy már, öcsém? —- kérdezte a kompban heverőtől, csak úgy fogai közt szűrve a szót. — Estére ide hozom, — felelt amaz mo­gorván. — Itt elég bátorságban vagyok, nem ismer senki. Ha ő is velem lesz, nem törődöm semmivel. — Na öcsém, kívánom is, hogy kiigazod­jál ebből a hajból. Monostorból nem hallot­tál semmi újságot? — Az éjjel, mikor Évit meglátogattam, mondta, hogy tegnap ott volt a tiszteletes, de Itcés uram még most sem tud semmit. A tiszteletes uram ő­relme azonban most is azt mondá, hogy Itcés uram nem olyan nagy akadály, mint az, hogy publikálva vagyok. Neheztel is rám. — Csak a menyecske legyen nálunk, üs­se meg a ragya Itcés gazdát! A tavaszra­­]

Next