Hölgyfutár, 1864. január-június (15. évfolyam, 1-76. szám)
1864-01-14 / 6. szám
Szerkesztői szállás: (hova a kéziratok bérmentve küldendők) zöldfa-utca 11. sz. Kiadó-hivatal: (hova az előfizetési és hirdetési dijak küldendők) Kertész József könyvnyomdájában, földmasor 13. sz. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Lapvezér: Iol.Sllaj o S. Megjelenik minden kedden, csütörtökön és szombaton egy nagy negyedrét ivén, Évenként két nagy műlap- és számos műmelléklettel.L Előfizetési díj: (vidékre vagy helyben egyaránt) Egész évre . 16 frt Félévre .... 8 frt Évnegyedre . . 4 frt Hirdetések gyorsan és jutányosan közöltéinek. XV. évi folyam. I. félév. 6. szám. Csütörtök, január 14. 1864. A Balaton-partra. VII. Tied volt e szívnek minden dobbanása! Mégis fájó szívvel nézhettünk egymásra. Azért láttuk egymást, hogy bánatot lássunk, Mosoly, s mosolyba’ köny, volt találkozásunk. Nekem fájt: mért levél elzárva előlem, Csillagom, napom vagy: mért ragyogsz felhőben ? S azt a szép fájdalmat olvastam szemedben: E keserű pohárt még sem érdemeltem. . . Koszorút érdemel A hit szerelmébe, Rózsából, tövisből Tűzzék bár fejére. . . Mindegy! azért soha ne kerüljük egymást! Felkereslek én, hogy égő lelkemet lásd; Hogy kék szemeidben édes lelked lássam. . . S ha kell, haljak meg egy boldog pillantásban. Ha kemény s hideg vagy, mint szikla • nap vagyok, Ezer színre törik lelkem, mig rád ragyog. És ha te vagy a nap: én leszek a tenger, Mi visszatükrözi képed százezerszer. S ha te vagy a tenger . Én drágagyöngy leszek. S ha drágagyöngy vagy én A tengerbe veszek. Csepely Sándor: A hiúság boszuja. . Novella. Irta Tanács Márton. (Folytatás.) VI. A táncvigalom megszűnt, a zene elnémult, a vendégek mély álomba merültek, messze és közel az éj rejtélyes esendő uralkodók. A fürdőtelep homályba vala burkolva: csak két egymás melletti ablakban derengett bágyadt fény, mint valami rejtélyes éji szörnynek virrasztó szemei. Az egyik ablak Valéria, a másik Margit hálószobáján vala. Tehát csak a táncestély szép két királynéja szemeit kerüli a jótékony álom? . . . csak a fényben és hódolatban ünnepelt hölgyek virrasztanak a késő éjszakán? Valéria kényelmes pongyolába burkolva nyugszik karszékben; arcán sötét ború, szemeiben izzó tűz, ajkain keserű mosoly lebeg. Ő a táncestélyre gondol, hol először vala meglendítve hiúságának bálványoltára, . . . előtte Margit képe áll, gúnyosan tépve szét a koszorúkat, melyek az ő számára voltak szánva, s magát ékesitve a diadaljelekkel, melyek az ő királynői trónjának fölékesitésére valának összehalmozva. — Hah! tehát e gyönge, beteges teremtés merészelte kinyújtani kezét az én koszorúim után? ...se halvány, törékeny gyermek elfoglalni a trónt, melyen a világ engemet látott éveken át uralkodni? . . . töprenkedek keserű boszúval. — Igen!ó volt az, ki engemet lealázni, megszégyeníteni akart; ... de jaj, ezerszer jaj neki! . . . Én összetöröm őt, mint száraz virágot, s dicsősége romjain fogom fülébe dörgeni: lásd! ez az elrablott koszorú ára! . . . A szép nő felugrott, kezeit tépő mozdulattal tárta szét, mintha az alakot, mely csak felhevült képzelme előtt álla, valóban össze akarta volna tépni. Szegény Margit! váljon mit vétettél te e nő ellen, hogy boldogságod ellen esküszik ; . . . mivel bánthattad meg őt, te angyal,... te égi jelenség, hogy a boszu daemonával fog kezet ellened? Nagyot, . . . nagyot vétettél te e nő ellen! ... Te hiúságát sértetted meg, mely legérzékenyebb, s melynek boszuja legengesztelhetlenebb. S váljon megsúgja-e jó angyalod, hogy hálószobácskád mellett, egyetlen vékony fal által elválasztva, élethalál-boszut forralnak ellened? Alig hiszem, hisz te oly szeliden fekszel nyugágyadon, mintha a legédesebb álomképek lebegnének lelked előtt; . . . arcod halvány vonásain a lelki nyugalom tiszta szelleme lebeg; . . . fehér kezecskéid, mint angyalképé, imádságra kulcsolvák össze. Margitnak csak szemei hunyvák be, de lelkedben álmokat álmodik, ez emlékezet. .. a gyermekkor aranyálmait. A lányka emlékezete a szülői lak édes menhelyében tévedez, az árnyas kertben, melynek virágai közt serdült fel; . . . a jó emberek közt, kik őt annyira szerették! Oh! de ez emlékezet hamar elborult. A jó emberek közül, kik őt annyira szerették, már sokan hiányzanak. Harsányi bácsi már sirban nyugvók; a virágok, melyeket naponként keresztjére tűzött, az ima, melyet sirja fölött elrebegett, föl nem ébresztették őt. . . Aztán Harsányiné és Pali----------oh, ez emlékek nagyon szomorúk valának! Margit kínosan felsóhajtott s gondolatát elvonta e képtől, mert érzé, hogy fájdalma édesanyja ellen emelne vádat, . . . kárhoztató ítéletet. Margit lelke szebb mezőt keresett, hol ködfoszlányok nélkül terjed a fény, . . . hol a virágok illatát el nem ragadja a futó szél, . . . színét el nem homályositja az idő: a költészet mezejét. A kedves gyermek itt találkozott újra Harsányival, s a költészet aranyszálai elválhatlanul csatolták szivét e névhez. Ha a költői szellem láttatlanban is képes sziveket hódítani, mily varázszsal bírt akkor Harsányi Margitra, ki, mint egy máthosi hőskép, a gyermek egész múltját betöltötte ? Koszul ítél a világ, midőn a gyermekszívet képtelennek tartja mélyebb érzelemre. . . Igaz ugyan, hogy a gyermekszív a pillanat benyomásainak hódol, . . . a múltak örömeit a jelen elmossa náluk, . . . de a gyermek semmit sem felejt, s gyakran egy szó, . . . egy virágszál végzetes befolyásúvá lesz egész életükre. Margit emléke elválhatlanul vala Palihoz csatolva. Ő érzé, hogy e család anyja méltatlanságának jön áldozatává, . . . s ő ekötelezve érzé magát kiengesztelni e bűnt, . . .jóvá tenni e hibát, s teheté-e vala ezt máskép, mint szeretetével ? Igen! a szeretet vala e gyermeki szívnek legnagyobb kincse, s ő azt tartogatá Pali számára; azért nem csoda, ha e szeretet, a költészet arany világában andalogva Harsányival, valódi szerelemmé növekedett! Margit valóban szereté Harsányit, nem azon szerelemmel, mely a kedves lény láttára rögtön lángot kap, hanem azon mély szerelemmel, mely a múltban gyökerezik, . . . melynek tövét a fájdalom könyüi öntözik ; . . . azon szerelemmel, mely naponként egy-egy uj levéskével gazdagszik, mig eljő a nap, s a szivet teljes virágjában találja. Margit Füreden találkozott hosszú nyolc év múlva ismét Harsányival, s lehet-e csodálkozni, ha e találkozás megdöbbentő és boldogító befolyása elrablá álmait? Az éj csendében, a hálószoba érzetlen magányában újra átéli Margit az egész napot, az egész estét. Emléke előtt újra megnyílik a táncterem fényvilága; a zene megcsendül fülében, s ő ismét a kedves ifjú karjain lebeg föl, ... föl a magasba, a menny aranynapjai közé, . . . magába a teremtő fénycsarnokába, hová csak üdvözültek, s a szűz szerelem képes feljutni. He a zene egyszerre elveszti égi harmóniáját. Ijesztő zárhangok sikoltoznak végig a termen, s a közönség elmosódott árnyképei közül egy szép, de fenyegető nőalak bontakozik ki, . . . azon nő, kinek egyetlen tekintete összezúzta szivét. — Valéria. Margit borzongva húzódott össze ágyában; előtte úgy rémtett, mintha e nő hős2-t£ 6 MM