Hon és Külföld, 1843 (3. évfolyam, 1-104. szám)
1843-10-20 / 84. szám
és a’ vadásznak különös magas élvezetet nyujtnak. Hadi hős ábrázattal állék én kevés idő múlva egy kis csónakban, s a’ meglepett tollas vad lakosok köztt oly öldöklést vittem véghez, mint Marius a’ teutonok között, alig ha a’ rómaiakat győzedelmök nagyobb örömmel töltötte el, mint milyen gyönyörűséget én és kevés számból álló hajóssergem , a’ vad réczék és vízi madarak veszteségén érzettünk. De nagy kár! hogy itten csak egy nyugnapunk’s nem egy nyughónapunk volt: mert ezen pasisban honom egyik hölgyére, még pedig nagyon szeretetre méltó kedvesre, talaltam. A’ kedves hon vala társalgásunk tárgya, minden ismerősök, rokonok elökerestettek, ’s átlapoljuk iránt kérdések tétettek, hol honi Rajnánk paradicsomi partjain megállva, hol egy más kristály tisztaságú folyó mellett fekvő városokat és vidéket gondolatinkban beutaztuk, megállapodván ott, hol édes viszszaemlékezés a’ szívet felvidította ’s így álmodozva a’ gyermeki kor vidám napjaiban lenni képzelvén magunkat, órák mint pillanatok teltek el, ’s majd az indulás a’ megválás fájdalom teljes képét tüntette lelkünk elibe. Kínos fájdalom szaggatta keblünket midőn Záhtól búcsút vettünk, ’s hálás szivünk érzelme nyilvánítására a’ távoli hegyek ormairól , honnan a’ kedves Záhra még viszszatekinthettünk , forró óhajtással teljes pillantásokat vetettünk csendes völgyére, és midőn kissé megpihentünk csak hamar poharak töltettek, és mind azoknak egésségéért kiüresiítettek , kik oly szívelhódító barátsággal óráinkat fűszerezték, és mindenikünk keblében állandó emlékoszlopot emeltek. Örömre fakadva zengett mindnyájunk hangja, ’s hegyről hegyre mint örömkiáltás hatott le ugron tava partjaira. Vajha ők is, a’ nemes szívnek a’ távozó harezosokra emlékeznének, hogy ezeket édes vigasztalás kövesse új szállásukra. Első szavamra elhiheted kedves barátom, hogy mindnyájan nehéz szívvel bucsuztunk el Záhtól , s meglehetős rész kedvvel érkeztünk közelebbi állomásunkra, Mezőbándra. Eddig is a’ tájék mindenütt egyenlő egyhangú, csak helyenként vannak a’ völgyekben szép nagy tavak számtalan sok szárnyasvaddal tele ’s valójában fáj a' vadász szíve, midőn e’ tavak mellett elmenve , szenvedélyének nem áldozhat. Mezőbándot nagyobb részint székelyek lakják; fa szűkében szenved és egészen tavakkal van körülvéve. Itt is találtunk jó emberekre, ’s lelkünk nagy megelégedésével töltöttük el a’ napot közöttök. Urunk születése után az 1843-ik évi September 22-k érkeztünk ezen oldalról a’ mezőség végére, ’s magas hegyről néztünk re örömteljes reménynyel a’ Maros magasztalt völgyére. E’ helyben nyugodtunk meg, itt nyitottukfel pincze-tokjainkat, ’s Jupiter pluvius iránti háládatosságból , mivel jó idő járt, legörömteljesebb és legutolsó poharat ürítettünk egész lelkűnkből , mi csakugyan méltó figyelmet érdemel, mert rész időjárásakor a’ mezőségi utak mindég feneketlenek. Midőn a’ háládatosság oltárán az utolsó kulacs kiürítve és tarisznyáink is egészen üresek voltak, jó kedvvel szállottunk le a’ nagy népességű völgybe , melyen keresztül a’ pompás Maros mint gyenge szinü ezüst szalag kígyózik, partjain gyönyörű szép faluk terülvénel. Éppen tizenkét óra volt délben, midőn a’ székelyek fővárosába, Marosvásárhelyre béérkeztünk, a’ mit gondolatom szerint jó jelnek lehetne tartani. Most már látod drága jó barátom, hogy aggodalmaink hasztalanok voltak ’s az annyira rágalmazott mezöségen keresztül utazásunkat kellemetesnél többnek mondhatni, és így köztünk egy szívvel lélekkel azon köz vélemény uralkodik, hogy a’felséges Erdélyben egy utazásunk alatt is soha jobban nem éltünk, soha jobb szállásaink nem voltak és jobb emberekre nem akadtunk mint éppen ott, hol legkevésbé reméltettük , miért a’ leghálásabb emlékezet fog örökre keblünkben élni. Borzasztó török vakbuzgalom. Főlapunk 78-ik számában pótléktárs rovata alatt röviden említettük volt, hogy Konstanczinápolyban i. e. august. 22-kén egy fiatal örmény, ki muzulmánná lett, ’s azután ismét keresztyén hitre tért, több napi kínzás után végre lefejeztetett. E’ borzasztó eseméy a’ török birodalom fővárosában minden emberileg érző szivet mély fájdalommal, utálattal, megvetéssel töltött el , mert azt csak a’ legkegyetlenebb barbarismus, a’ legborzasztóbb vakbuzgalom a’ legvadabb indulat idézhette elő. Az islamismus talán ama vérrel bélyegzett időszakot akarja ismét viszszahozni, melynek emléke is az emberiséget utálattal vegyüli borzadással tölti el ? Bár mi legyen is inditóoka az ilyetén tényeknek, a’ török igazgatásnak becsületére nem válik. A’ dolog ez. Egy Dukli (József) nevezetű 22 éves fiatal örmény, egy kézmives családból, némely viszályok következtében török hitre állott volt, de