Hon és Külföld, 1843 (3. évfolyam, 1-104. szám)

1843-10-20 / 84. szám

1843 (Második félév.) SZáll. Tartalom: Töredék e­gy mezőségi utazásból. Borzasztó török vakbuzgalom. Nyavalyák Középamerikában. Hirdetések TOLDALÉK MULT ÉS JELEKHEZ. Kolozsvár. Pénteken October 26-án. 1843. SSStSSS;SSIt;SSóSSSSt2SSSí.SSSSSSSSSSSSSSS3SSSSSSSSSSSÍSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS5SCS Töredék egy mezőségi utazásból.*) Megvallom örömömre szolgál, hogy mező­ségi útunkról neked e’ kis töredéket írhatom, ’s egyszersmind e’ tájéktól, melyet munkás képzetem mintegy lybiai pusztát öltöztetett volt fel, némely tekintetben őszinte bocsána­tot kérhetek, mert noha itt a’ természet egy­szerű öltözetében, minden dísztől kellemetes báj­tól megfosztva , tárgyak változataival a’ szemet nem gyönyörködteti, e’ kopár egyhangú tájé­kon mégis egy egy vidám kis hely van , hol a’ fáradt vándor örömmel ’s gyönyörűséggel mulat, ’s legalább kevés időre kunyhóját na­gyon jó szívvel felépítené. Elindulásunk ideje közelgetésekor egészen más gondolatok forgottak elménkben ; szük­séggel veszélyekkel véltük szembe szállani ’s azért elégséges élelemről gondoskodtunk, pin­­czetokjainkat a’ legtüzesebb erdélyivel (t. i. borral) megtöltöttük, hogy szükség esetében, legalább e tekintetben biztositva tegyünk. Elindulásunk napja felviradott, ’s mi meg­lehetős szorult szívvel indultunk­ ki Kolozsvár­ról, legelső állomásunk Pata felé, mely kis falu, a’ világot meghódító rómaiaknak Erdélyben mint mondják, legelső telepjük volt; sok sós­forrásokkal bír, de erdő nélkül szűkölködik ’s így alkalmasint már a’ mezőségen voltunk. Azonban igazán szíves elfogadásra találtunk, ’s a’ pusztába utazásunk első napja meglepő, öröm és vigalom napja volt. Ebédünk éppen nem hasonlitott patriarchiai lakomához, hogy egy tál pépért első szülöttségi jogunkat elad­ni kéntelenittettü­nk volna. Kolozsvárit érde­mes tisztelt barátok e’ napot felvidították, ’s egészen késő éjig zene és dal köztt dereka­san ürittettek a’ poharak , ’s midőn a’ dobszó öszvegyülésre hivott, kolozsvári barátainktól búsan valódi szívfájdalommal búcsút vettünk, ’s második állomásunk Mezőcsán felé nem különös jó kedvvel útnak indultunk. Ez útazásnak­ voltak terhei, mert hosz­­szat tartott , magas hegyeken kellett átmenni, vizünk nem volt, sem erdőt, sem falut nem láttunk; minden nagyon szomorú képet mutatott. Csak dél felé érkeztünk Mezőcsánba fáradtan. E’ falu, mint mondják, határára nézve a’ leg­nagyobbak közzé tartozik Erdélyben, de e­­gyébaránt éppen nem vidám tájék, mert egész környéke kopár és puszta ; egyebet nem lát­hatni, mint óriás nagyságú gabona osztagokat, szénakazalokat ’s apró kis szalmás kunyhó­kat melyek mint sarjadékai, h­ai az elsőnek, úgy állanak ott. Ámbár itten az úr nem kül­dött fürjeket, de igen borjupecsenyét, son­kát , s illatozó harmincznégybelit , mely csere minden esetre kedvesebb volt, ’s így kevés idő múlva teljes okunk vala Mezőcsánt sokkal barátságosabb szemekkel tekinteni; a következő reggel szíves gazdáinktól mint már régóta ismeretes jó barátok váltunk­ meg. Utazásunk harmadik napján ismét hegye­ket völgyeket kellett elhaladnunk. A’ tájékon mint a’ többin kevés ember, sok ragadozó madár. Végre egy mérsékelt dombról feltű­nik Záh, nagy tavaival , mint forrón óhajtott pasis a’ Fövényes-Arábiában. Ugrón úr, Ili­hez ebédre voltunk biva, a’ pusztaságból itt egy kis édent tudott teremteni, melyben há­za hölgyei mint boldogitó tündérek lebegének. A’ záhi tavak, melyek mértföldekre ter­jednek, némely helyeken 300 ölnyi szélesek, ’s mint hatalmas nagy folyam kígyóznak a’ völgyben .4 *) Egy katonatiszttől német nyelven közelebbről külde­­tett­ bé. Szerk.

Next