Hon és Külföld, 1843 (3. évfolyam, 1-104. szám)
1843-10-20 / 84. szám
1843 (Második félév.) SZáll. Tartalom: Töredék egy mezőségi utazásból. Borzasztó török vakbuzgalom. Nyavalyák Középamerikában. Hirdetések TOLDALÉK MULT ÉS JELEKHEZ. Kolozsvár. Pénteken October 26-án. 1843. SSStSSS;SSIt;SSóSSSSt2SSSí.SSSSSSSSSSSSSSS3SSSSSSSSSSSÍSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS5SCS Töredék egy mezőségi utazásból.*) Megvallom örömömre szolgál, hogy mezőségi útunkról neked e’ kis töredéket írhatom, ’s egyszersmind e’ tájéktól, melyet munkás képzetem mintegy lybiai pusztát öltöztetett volt fel, némely tekintetben őszinte bocsánatot kérhetek, mert noha itt a’ természet egyszerű öltözetében, minden dísztől kellemetes bájtól megfosztva , tárgyak változataival a’ szemet nem gyönyörködteti, e’ kopár egyhangú tájékon mégis egy egy vidám kis hely van , hol a’ fáradt vándor örömmel ’s gyönyörűséggel mulat, ’s legalább kevés időre kunyhóját nagyon jó szívvel felépítené. Elindulásunk ideje közelgetésekor egészen más gondolatok forgottak elménkben ; szükséggel veszélyekkel véltük szembe szállani ’s azért elégséges élelemről gondoskodtunk, pinczetokjainkat a’ legtüzesebb erdélyivel (t. i. borral) megtöltöttük, hogy szükség esetében, legalább e tekintetben biztositva tegyünk. Elindulásunk napja felviradott, ’s mi meglehetős szorult szívvel indultunk ki Kolozsvárról, legelső állomásunk Pata felé, mely kis falu, a’ világot meghódító rómaiaknak Erdélyben mint mondják, legelső telepjük volt; sok sósforrásokkal bír, de erdő nélkül szűkölködik ’s így alkalmasint már a’ mezőségen voltunk. Azonban igazán szíves elfogadásra találtunk, ’s a’ pusztába utazásunk első napja meglepő, öröm és vigalom napja volt. Ebédünk éppen nem hasonlitott patriarchiai lakomához, hogy egy tál pépért első szülöttségi jogunkat eladni kéntelenittettünk volna. Kolozsvárit érdemes tisztelt barátok e’ napot felvidították, ’s egészen késő éjig zene és dal köztt derekasan ürittettek a’ poharak , ’s midőn a’ dobszó öszvegyülésre hivott, kolozsvári barátainktól búsan valódi szívfájdalommal búcsút vettünk, ’s második állomásunk Mezőcsán felé nem különös jó kedvvel útnak indultunk. Ez útazásnak voltak terhei, mert hoszszat tartott , magas hegyeken kellett átmenni, vizünk nem volt, sem erdőt, sem falut nem láttunk; minden nagyon szomorú képet mutatott. Csak dél felé érkeztünk Mezőcsánba fáradtan. E’ falu, mint mondják, határára nézve a’ legnagyobbak közzé tartozik Erdélyben, de egyébaránt éppen nem vidám tájék, mert egész környéke kopár és puszta ; egyebet nem láthatni, mint óriás nagyságú gabona osztagokat, szénakazalokat ’s apró kis szalmás kunyhókat melyek mint sarjadékai, hai az elsőnek, úgy állanak ott. Ámbár itten az úr nem küldött fürjeket, de igen borjupecsenyét, sonkát , s illatozó harmincznégybelit , mely csere minden esetre kedvesebb volt, ’s így kevés idő múlva teljes okunk vala Mezőcsánt sokkal barátságosabb szemekkel tekinteni; a következő reggel szíves gazdáinktól mint már régóta ismeretes jó barátok váltunk meg. Utazásunk harmadik napján ismét hegyeket völgyeket kellett elhaladnunk. A’ tájékon mint a’ többin kevés ember, sok ragadozó madár. Végre egy mérsékelt dombról feltűnik Záh, nagy tavaival , mint forrón óhajtott pasis a’ Fövényes-Arábiában. Ugrón úr, Ilihez ebédre voltunk biva, a’ pusztaságból itt egy kis édent tudott teremteni, melyben háza hölgyei mint boldogitó tündérek lebegének. A’ záhi tavak, melyek mértföldekre terjednek, némely helyeken 300 ölnyi szélesek, ’s mint hatalmas nagy folyam kígyóznak a’ völgyben .4 *) Egy katonatiszttől német nyelven közelebbről küldetett bé. Szerk.