Hon és Külföld, 1845 (5. évfolyam, 1-104. szám)
1845-02-14 / 13. szám
— monda a’ bölcs mozlém — ezen ostoba hinduk ennél mégsokkal vadabb képtelenségeket hisznek , azt vélik hogy a’ szivárvány nem egyébb mint gőze valamely föld alá rejtezett nagy kígyónak a’ mely azt valamely lyukból kilövelli, ’s midőn megkérdeztetnek, miként lehet az, hogy a’ szivárvány keleten van midőn a’ nap nyugoton áll ’s megfordítva , ekkor nem tudják mit feleljenek.“ — „Barátom, mellá Zuhib— mondám nékie — ennek oka az, mivel a’ hinduk éppen úgy mint minden más népnek nagy része, hajlandó azt, mit az okosok természeti okokból fejtnek meg, természetfeletti oknak tulajdonom.“ 3. Szattia,#) Nerbwddavizemérleli. Egy este Sleeman, angol tisztviselő, a’ Nerbudda vize mellett fekvő Gopalpur nevű kis faluba többed magával kiment volt. Gopalpurban több nagyon szép templomok, vagy is inkább kápolnák vannak építve, olyan özvegyek emlékére, kik férjeik holttesteivel magukat elevenen elégetteték, e’ kápolnák azon helyeken állanak, hol a’ hű nők magukat lángoknak adák.“ Egy ilyen kápolna emelkedett fel nem régen egy megjegyzésre legméltóbb aggnő hamvai felett, kit valaha életemben látok — mond Sleeman — mely nő jelenlétemben 1829-ben égetteté el magát. Én nem engedem meg a’ kápolna építését, de távol létem alatt még is felépittetett. Mivel jelenleg a’ szattik az angol birtokokban megliltattak, ’s európaiaknak egy átaljában ritkán van alkalmuk ilyesmit látni, ezért annak közelebbi körülményeit előadandom ’s az olvasó ezen előadás igazságában tökéletesen bizhatik. Az 1829-k évi nov. 29- kén ezen aggné, ki akkor 65 éves vala, maga hamvát a’ négy nappal azelőtt egyedül elégetett férje hamvaival vegyité. Midőn 1828-ban Csebbelpur vidéke polgári kormányzását átvevem, szorosan megparancsoltam vala, hogy özvegy nőnek maga elégetésére senki se nyújtson segéd - kezeket ; még a’ fahordás is e’ végre ilyetén segítség gyanánt nézettessék. Az 1829-k évi nov. 24-kén a’ vidék legtekintélyesebb és leg- * kiterjedettebb bramin családok főnökei azon kérelemmel folyamodtak hozzám, engednémmeg ezen aggözvegynek hogy magát férje Omed Szing Opaddia földi maradványaival, elégettesse, ki azon reggel a’ Nerbudda partja mellett meghalt. Parancsaim teljesedésbe vételével fenyegetem őket, ’s mindenkit, ki e’ megégetést segitendi, kemény büntetés alá vetni. E’ végre egy rendőrt állítottamki a’ helyhez közel, de az aggnő étel és ital nélkül a viz széle mellett ülve maradott. A’ következő napon férje holtteste egy kis, csak mintegy nyolcz négyszeg lábnyi tágas és 3—4 láb mély gödörben, több ezer nézők jelenlétében, kik a’ szattit látni akarák, elégettetett. Az idegenek estig mind elszéledének, mivel semmi reményük nem való, hogy én az özvegy rokonainak kívánatot megengedném, kik nem merészelének valamit enni, mig az özvegy magát vagy elégetné, vagy kijelentené, hogy velök együtt viszszatérni kész. Fiai, unokái és néhány más rokonai ott nála maradtak, mig a’ többiek lakomat körülvették, hogy tőlem az özvegy elégetésére engedelmet nyerjenek. Az özvegy minden kérelemnek ellenállott, minden eledelt magától megtagadott, ’s a’ Nerbudda medrében egy kopár sziklán, a’ nappali perzselő hévségnek és éjjeli kemény hidegnek kitéve ülve marada, válát csak egy darab vékony szövet takarván. Az eltemetés után következő nap minden reményt elenyésztetni akarván, hogy szándékáról lemondjon, a’ dhadsát vagy a’ durva veres turbánt fejére feltette, karpereczeit darabokra tördelte, mi által türvényszerint megírnia ’s osztályából örökre kizáraték. Ha most már még élni akart volna, családjához többé viszsza nem térhető. Gyermekei és unokái még mind mellette de minden kérelmük sikeretlenek valának, ’s én meggyőződöm, hogy halálra fogja magát éheztetni , ha nem engedem meg nékie magát megégetnies családját gyalázat éri, kínjai szaporodtak s én magamat azon vádnak tettem volna ki, hogy hatalmammal szándékosan viszszaéltem, mert az özvegyek elégetését a’ kormány forma szerint még nem tiltotta voltig. A’ férj halála után a’ negyedik nap reggelén oda lovagoltam, ’s a’ szegény öreg özvegyet ülve találám, fején a’ dhadsát látám, előtte egy veresréz lapon fotelen ris és viráguk valának, ’s mindenik kezében egy egy *) ,,Szatti“ hindu nevezete a’ magát férje holttestével elégetni akaró hindu nőnek.