Hon és Külföld, 1847 (7. évfolyam, 1-104. szám)
1847-05-30 / 43. szám
170 — A’ cserkeszt a’ kiepost kórházába vietttem, hol egyik barátom volt orvos. Beám is nagy szükség volt ott, felmentettek a kaszárnyás szolgálat alól ’s mint éltemben már gyakran megtörtént, fegyveremet metszőkéssel cseréltem fel, mire akkor sok orosznak szüksége volt ’s öreg cserkeszemnél is alkalmaznom kellett. Balkezéről három ujját levágtam, jobbkarja, mi sokkal roszszabbul volt ’s erősen megsebesült feje magától meggyógyult. Midőn gyógyuló félben volt lakszobámba vittem, hol nem, ki azalatt Stavropolból megérkezett, nyájasan ápolta. Meggyógyulásán még senkinek sem örvendettem annyira, mint az övén. A cserkesz mullah (pap) volt, szép feje szelid jellemét ’s őszinteségét fejezte ki. Egy Koránt szerzettem néki, melyből reggeltől estig szorgalmatosan olvasott ’s igen sokat imádkozott, mi egyéb iránt a’ cserkeszeknél ritka eset. Egykor orvosommal a’ határvonal hoszszában betegek látogatására kirándulánk ’s midőn viszszatértem, nem kis megütődéssel hallám, hogy agg cserkeszem, kire mivel igen erőtlennek tartották, szorosan nem vigyáztak, megszökött. Délben színlelt nagy fáradtsággal a’ folyó partjára vánszorgott, hol gyakran szokta volt a’ napon magát melengetni, könyörgött ’s az őr szeme láttára a’ vízbe ugrott ’s átúszott. Még meglehetősen sok ideig mulattam Kowkaskajában ’s hírét sem hallottam, azonban nem gyanította, hogy azon fél bárányt, mit egyik nap egy közcserkesz hozott, az agg küldötte. Öt év múlva megint a Kubán mellé rendeltek, hol egy kórházat állítottam volt fel. Azonban tiszti rangomat megint viszszakaptam és alorvossá lettem. Gyakran beteg cserkeszek jöttek hozzám ,s néha faluikba én is átrándultam, hol mindenütt jó szívvel láttak, tej, méz, szőlő ’s bor, szerencsésebb esetben egy fél bárány, azon feljül az orvos jutalma. A’ cserkeszek pénzt ritkán vagy soha sem adnak, még ha fájdalmas betegség kínozza is őket, inkább stoikusi hidegséggel várja a’ halált, mint egy üveg orvosságért két ezüst rubelt kiadjon. Egyszer egy véres fiatal cserkesz jőve hozzám ’s kért, hogy beteg nagyatyját a’ psadukok egyik falujában látogassam meg, ígérvén, hogy a’jutalommal bizonyosan meg leend elégedve. Bősz kedvem volt, nem akartam menni ’s szelid sürgető esdeklése daczára is kereken megtagadtam. Az ifiú nem akart távozni, mind inkább sürgetett és szentül esküit, hogy nem bánommeg ha vele menendek, végre egy marék rubellel kínált, hogy azt zálogban tartsam meg, ha a látogatásérti jutalommal megelégedve nem lennék. Ez ajánlat előttem egészen uj volt, a’ cserkesz jellemet ez oldalról még nem ismertem ; gyanakodhattam volna, de a’ fiatal ember nyilt arcza, ki alig lépett volt ki gyermeki éveiből, őszinte tekintete, nemes alakja, végre bennem bizalmat ’s részvételt támasztott. Zúgolódva parancsolám inasomnak lovat nyergelni ’s vele és a’ fiatal cserkeszszel Utslabánál a’ Kubánon átmentem. Az ifiú állítása szerint a’ falu Utslabától csak 15 verstnyire fekütt, de négy versttel mentünk tovább ’s a’ falut még sem láttuk. Inasom nyugtalankodni kezdett ’s figyelmeztetett, hogy a’ psadukok lakhelyét már meghaladtuk ’s gyanúja engem is meglepett, az út mind bajosabbá lett ’s végtelen mocsárokon, sűrű náderdőn ment keresztül. Viszszatérésről nem gondolkozhattam ’s vezetőmnek keserűen szemeire hánytam, hogy megcsalt. Az ifju legkisebbet sem változott, hasonló őszinteséggel nézett rám ’s midőn látta, hogy szorongattatásom nagyobbul, pisztolyát átnyujtá 's monda: „lőjj agyon ha észreveszed, hogy megcsaltalak.” Végre az élőfák torkában egy falut pillantánk meg, mit az ifju magáénak monda. A’ legkitűnőbb házba vezettek, melyből egy párkányos négyszögű torony emelkedett fel. A második teremben hurkáján széntűz mellett egy agg férfiú ült, ki beléptemkor felállón é s köszöntésül két kezét sajátságos innepélyességgel tette szívére. Képzelje uraságod bámulásomat, midőn benne régi betegemre ismerék. Viszont egymásraismerésünk ’s köszöntésünk elég szives volt. Nem sokára szép hölgyek, unokák ’s nőunokák jöttek bé, hogy részökről is a’ vendéget köszöntsék, mindjárt nőmről tudakolódtak, ki az öregről oly szeretettel gondoskodott ’s erősen fájlalták, hallván, hogy már nem él. Nem tudom eléggé dicsérni mily hizelgőleg, mily szépelegve bántak velem még a’ szép fiatal hölgyek is, kik noha igen közönségesen voltak öltözve, a’ párizsi legfinomabb nőknél sokkal karcsúbbak valának. Ábrázatjok leplezetlen volt ’s maguk viselete koránt sem oly feszes mint a’ többi mohamedán nőké. Szőnyegekből ’s burkájánból számomra kényelmes ülést készítettek, kenyeret, mézet, bort, gyümölcsöt, kávét ’s pipát hoztak elő ’s egy egész bárányt húztak nyársra. Életemben soha sem érzettem ily orvosi örömet, mint ott kaukázusi betegem hálás családja körében. Az aggot Arti-Moláhnak hívták ’s az egész faluban a’ legnevezetesebb embernek látszott ’s micsoda tisztelettel viseltettek iránta, bizonyítja az, hogy jelenlétében még a’ nemesek sem bátorkodtak leülni. Kérdésemre: van-e tulajdonképpen rám szükségök ?” kikerülőleg feleltek : „estve majd meglátandom,” a’ faluban nem sokára nyugtalanság, kívül lárma ’s zsibongás hallatszott, egyik lovascsapat a’ másik