Hon és Külföld, 1847 (7. évfolyam, 1-104. szám)
1847-06-03 / 44. szám
174 — egy ügyüek, mint a’ milyeneknek látszanak, sőt a' gazdasági dolgokban nagy tapasztalatuk van, egy lő hibáját első pillanatra észreveszik, egy szép ökör becsét pontosan meghatározzák és sem a’ keletiek, sem az oroszok által meg nem engedik magukat abban vezettetni. Az alkudozás közti igen nyugalmasok, meggondolok voltak ’s csak hoszas gondos vizsgálat után vásárlottak, az alkudozás tatár nyelven folyt, mit a’ khárási németek remekül tudnak. A’ többek közit beszélték nékem ezen gyarmatosok, hogy vidékük sokkal bátorságosabb mint akár hol a’ Kubán melyéke, hogy nyárban 4 — 500-ből álló orosz küldött csapatok hatolnak egész az Elbrus aljáig, hogy az ottani őserdőkben fát vágjanak. E’beszédre tüstént elhatározám, hogy egy nyári utat tegyek az Elbrushoz, hol jó nyereséget reménylettem. A’ georgiewski vásáron lévő főáruczikkek közűt főképp a’ szép méz tünék szemembe; volt barnább ’s világosabb szinü, édes ’s félkesernyés méz, a’ legjobbiknak fontja 36 képek volt. Midőn azt kenyérre kenve jóízűen ettük, egy czigánynő tolakodék oda ’s tenyeremből akart jóslani. Szerettem volna mesterségét megkísérteni, ha oly dancs is utálatos ne legyen, egy mézzel kent darab kenyeret nyújtok néki, de azt megvetette ,s monda: „dengi!” „dengi !” az az : „pénzt,” „pénzt,” egy pár képekkel menekülök undorító tolakodásától. Georgiewskiből Jekaterinográdba menetelünk közti hátán nyalábbal ,s oldalán tökkulacscsal egy hoszszu fejérszakállu aggot találánk. Orosz volt, előbb katona, most Terek melletti gyarmatos ’s 75 éves kora daczára is gyalog Kiewbe szándékozok búcsúra zarándokoskodni. E’ pusztán még mindég találtunk mobilokat, azaz: csúcsalakú sírdombokat, miket mongolokéinak tartnak ’s hihetőleg Pontus partjaitól a' Kospiumi tengerig terjednek. Külömben ezen útazásunkban nem sok érdekest Intünk, köd ’s elsőfellegek takarák előlünk a Kaukázust, melyhez már meglehetősen közel valánk. Fáradtan ’s alkalmasint kedvetlenül érkezőnk végre Jekaterinográdba, a’ határszéleni kozákok fővárosába, mely a’ Terek mellett fekszik ’s éppen oly nagy, mint Jekaterinodár a’ Kubán mellett, de koránt sem oly érdekes, mint a’ csernomorik ezen városa, hol a’ cserkeszeket sokkal jobban kiismerhetni, mint akár hol egyebütt. Jekaterinográdba érkezésem előtt nehány órával egy kozák azon hírrel érkezék oda, hogy altábornagy Gurkó a’ Stavropolban kormányzó testvére, Tiflisbe útazik ’s maga ,s kísérői számára lovakat tartsanak készen. Az orosz postairnok, bárha a’ tábornok két nap múlva vala érkezendő, minden fuvarost eltilta lovaival a’ továbbútazástól. A’ postainak, hogy az orosz fuvarosok boszuját ’s goromba bánását elkerülje, kik feltartóztatásukon boszankodtak, a’ Stanislaus rendczimerét foltos kaputja gomblyukába szúrá. E’ becsülettel megoltalmazd ugyan őt a’ békétlen fuvarosok arczcsapásaitól ’s ütlegeitől, mikben a’ postairnokok gyakran részesülnek, de nem azok szitkaitól ’s káromlásaitól. Örömmel tűrtem egy napig reményivén, hogy a’ továbbmenetelre jobb időm leend. Kellemesszü fáczánokat ettünk, miket a’ csúfságig ólcson kaphatni, rósz grusiai bort ittunk ’s aztán kemény szalma ágyunkra lefeküdtünk. Midőn más nap reggel felébredtem, a’ nap — mit már rég nem láttunk — tisztán sütött bé az ablakon; inasom már felkőtt volt ’s hirtelen ezen örvendetes kiáltással lépett a’ szobába: „a’ Kaukázus egész szépségében tisztán látszik.” Kisieltem ’s a’ legszebb természeti rajzolvány álla előttem, mit az utolsó vitelet napjáig el nem felejtek. A’ köd, mely a’ Kaukázust szemeink elől oly sokáig elfedezte, leszállóit ’s a’ hegyek és puszta felett tiszta jég tündöklött. Most szintúgy örvendeztem az utolsó borult napokon, mert a’ meglepetés, miután a’ függöny egyszerre leesett, annál szebb a’ leírhatatlan méltóságos, pompás tekintet működése annál hatályosabb vala. A’ puszta hátulján a’ Kaukázus óriás jéghegyei elláthatatlan sorban fekvőnek előttünk, egészen közel látszanak, bárha valóban még neháriynapi járóföldre feküdtek ,s a’sötét erdőkkel fedett előfokok felett a’ legsilányabb alakokban merengtek mint fogak, oszlopok, szarvak, gömböly tetők, pyramisok. Ily széthasadozott, vadul megszaggatott sziklái, hófalai, ily merész csúcslakjai, mint a’ Kaukázus központi láncza óriásainak, nincsenek sem a’ svájczi havasoknak, sem a’ Taurusnak, sem az Atlasnak, sem a’ Balkánnak, sem az appennineknek vagy Európa más akármely hegylánczainak, miket én ismerek. A’ keletiek méltán nevezik „ezerbérczünek.” Azon hegységi tartományok közti, miket a’ három világ részeiben bébarangoltam, egy pontot sem ismerek, mely oly kedvezőleg feküdnék, mint a’ tereki puszta Georgiewsk mellett, honnan egy hegységet maga egész kiterjedésében tisztán meglehetne látni. Ott a’ Kaukázus hegyláncza fekete ’s Káspiumtenger melletti legutolsóbb végeitől a’ néző szinte egyenlő távolságban áll. Gondoljunk egy szinte tökéletes térséget csekély felemelkedéssel a’ tenger tükre felett, fákkal csak igen ritkán bé van nőve ’s e’ kopár térség hátulján csak nem minden félbeszakadás nélkül, egy közel száz mértföldnyi hoszszuságu óriás sziklasort hirtelen felemelkedni, mely