Hon és Külföld, 1847 (7. évfolyam, 1-104. szám)

1847-09-16 / 74. szám

van már, az, igazságtalan és minden jók meg­vetésére méltó rágalmazó. Ki használt a­ ma­gyar nemzetnek annyit, mint a­ derék gróf? Voltak e’ honnak fiai, kik a­ török kevélységét ’s tatár dühét megalázták; voltak, kik partjait tartományok hozzácsatolásával szélesbitették , de ez mind vérrel történt ’s tetemes áldozattal. ’S ugyan mi dics rejlik abban, hogy valaki ra­bokkal látja hontársai számát megnevekedni ? De a’ nemes gróf vérontás és emberáldozat nélkül ébresztette­ fel tespedése mély álmából a’ nemzetet; csak erős szavakkal értette­ meg a’ szívvel és észszel azt, hogy a’ ki munkátlan és henye, az nem él, de valódi halott ; csak egy nehány szóval értette­ meg azt, hogy az ilyen szegény, a’ szegény pedig erős, hatalmas és bátor nem lehet; csak nehány szavakkal magyarázta­ meg, hogy értelmi és erkölcsi erő nélkül nincs szabadság, e’ nélkül pedig nincs nemzet—és rögtön ébredni, többet mondok, ten­ni kezdenek hontársai ,s már a’ tettek fényes pályáján oly feltűnő lépéseket tett a’ Magyar­­hon, miképp azt idegen honok is figyelmükre méltaták. Ilyeket eszközölt a’ Hitel, Világ és Stádium! Vagy tán azért von­ el a’ pesti Szél­­pál ifjuság­a’ gróftól minden érdemet, hogy kedvencz vezérük Kossuthtal „Keletnépében” öszszekoczczanásuk történt ? Tegye keblére ke­zét minden huszonnégy éven felj­ül­i­fogulatlan ember; nem a’ grófnak van-é abban igaza ’s ha e’ munka mérséklőül épp’ a’ maga idejében a’ világra ne jöjjön, mi lön a’ fiatal Magyar­honból Kossuth kengyelfutói vezérsége alatt? Derék a’ nemes gróf most is, mint 1831-ben, midőn az ifjuság néki tömjénezett volt. ’S e­­zen elveket, melynél fogva ő sem a’ liberalis, sem a’ conservativ felekezetnek nem tagja, nem e’ munkában nyilvánítja először, hanem nyilvá­nította a’ „Világban” is e* czim alatt Nemzet és Kormány. ’S ha megfontoljuk azt, mi­képp miután valaki valamely felekezet zászlója alá felesküdt, függetlenségét néma részben leg­alább feláldozta ’s meggyőződése szerint nem nyilatkozhatik , mindég méltán állíthatjuk, mi­ként, egy becsületes és szabad polgár a’ gróf­fal egyértelmüleg egyik felekezetnek is rabilag lekötelezett tagja nem lehet. Tehát következet­lenséggel vagy jellemtelenséggel a’ nemes gróf nem vádoltathatik ; mert ő szabad honfi korá­ban épp oly nemesen gondolkozott, mint miután tanácsos és kegyelmes úr lett. ’S ki nem vak, most is átlátja, hogy a’ Tisza szabályozásával a’ magyar kereskedelemnek mily fontos szol­gálatot tett. A’ pesti ifjuság még is macska­zenét csinált egyik évben ablaka alatt!! Sem­mi. Ez nem a­ derék gróf, hanem a’ ferdén ne­velt ifjuság gyalázata, mely éretlen hevében a’ valódi érdem méltánylására felemelkedni nem bir. De mit is csinál egy felemelkedett lélek ezekből? Békarekegésre miért ügyeljen az, kit a’ jók ’s nemesek dal és lant által öröki­­tendnek ? ! ! Szivbúvár. Kairói nők. Egyiptomi vázolatok. XXI.­­ Végzet.­ Abd-e­l-Ke­ri­m. Egy igen szép házhoz értünk, hihetőleg valamely kasef vagy mameluk bey volt laka, melynek előcsarnoka egy oszlopos karzaton az udvar egyik oldalán nyúlt fel. Hátulján egy ván­kosokkal rakott diván állott, melyen egy jóki­­nézésü, csinosöltözetü musulmán ült, ki aloé­­ból készült rózsafüzérjét ujjai köztt egykedvüleg forgatta. Egy néger gyermek a’ nanghile tüze felelevenítésével foglalatoskodott ’s egy kopt író, ki titoknokának lenni látszék, lábainál ült. „Itt van Abd-el-Kerim úr,­­monda Abdallah, a’ legjelesebb rabkereskedő ; ő ha akar a’ leg­szebb nőket hozhatja­ el kegyednek, de gazdag ’s többnyire azokat magának tartja. Abd-el-Ke­rim nyájasan intett fejével ’s kezét mesjére té­vén, monda: Saba-el-Kher. Én is arabsul vi­szonoztam köszöntését, de oly kifejezéssel, mely jövetelem okát elárulá. Ezt nem tekintve, maga mellé ültetett kávét és narghilét hozatott.” Mivel kegyedet velem látja, monda Abdallah, kegyedről jól vélekedik. Azt fogom néki mon­dani: kegyed itt e’ tartományban akar megte­lepedni ’s házát gazdagon kibútorozni. Abd-el- Kerimnek kedvesek voltak Abdallah szavai, mivel tördelt olasz nyelven néhány udvarias szót mondott nékem. Abd-el-Kerim finom, kitűnő ar­­cza, átható szemei, kellemes módja természete­sen azt mutaták, hogy ő ezen ház becsületét védelmezi, melyben oly szomorú foglalkozást űz. Az benne egy fejedelem leereszkedésének és egy tengeri rabló változhatatlan elszántságá­nak valami csudás vegyülete volt. A’ négysze­gű udvart, melyen számos nubiaiak ’s abissi­­niaiak járkáltak, a’ legszebb portikusok ’s kar­zatok kerítették, egy esztergályozott gerendákon álló széles musarab merívekkel ékesitett lép­csős felm­enetel vezetett a’ legszebb rabnők szobáiba. Már számos török jött—el ’s megvizsgál­ták az udvaron lévő szerecseneket. Egy sárga­­’s kékcsíku maslak öltönyző ifiú közttök, kinek laposan befont hajfürtjei, mint középkori főé-

Next