Hon és Külföld, 1848 (8. évfolyam, 1-37. szám)
1848-03-28 / 25. szám
semmit sem kezdhet, mig oly ellenség leend háta megett, mint Abderrhaman. A’ végső elhatározást tehát 1817-ben kelle megváltoztatni vagy legalább közelebb hozni. Mind Abderrhamannak, mind Abd-el-Kadernek oka volt a legnagyobb vigyázattal lépni—fel , ha az elsőnek hasonlíthatatlan nagyobb ereje volt, Abdel-Kader részén a’ közvélemény állott, részint ellenfele nagyobb része köztt is. Más oldalról a’ nagy kereskedő városok béfolyása harczolt ellene, mik azon esetben ha ő győzend, csak háborús évek hoszszu sorát ’s igy az elnyomatások szakadatlan lánczozatát láták maguk előtt. Abd-el-Kadert ellenben az angolok gyámolították ’s e’ gyámolitás közönségesen a múlt évben valószínűleg sokra terjedt ; legalább a spanyol őrhelyekről az afrikai partokra mindenfélét szállítottak. Abderrhaman egyik fia vezérlete alatt a’ marokkói seregek Abd-el-Kaderrel az év kezdete óta állottak szemközti ’s Abd-el-Kader, kinek seregei a’ francziákkal 8 évig véres csatákban forgottak, az Abderrhaman seregeit véletlen megtámadván, megverte. Most Abderrhaman átlátá, hogy minden koczkára van téve ’s nevezetes haderővel áll a csatapiaczra. Elsőbben is a' hasem néptörzsökön, egyiken azok közzűl, kiket Abd-el-Kader 1846-ban magához vont, véres győzelmet nyere, úgy, hogy annak nyomorult maradványa kéntelenittelék a’ franczia birtokba vonulni, részint pedig a Marokkóban lévő franczia consul oltalmát keresni 's azután némely marokkói népeken, kik Abd-el-Kaderhez állottak, véres boszút álla, így délebel Abd-el-Kadernek egyik támasza a’ másik után 's 1847 végén már valóban azon ponton állott, hogy magát Abderrhamannak vagy a’ francziáknak megadja. A' múlt időkből ítélve a' tudósítások után Abd-el- Kader sérült helyezetén még sem lehete sokat aggódni. Ő oly vitéz ’s mélybélátásu férfiú, ki a' sanyaruság iskolájában 16 évig tanult, kit egy könnyen semmi Szerencsélenség el nem csüggeszt, ki a’ legszigorúbb balesetek után is nem csak egyszer állott megint a’ legtündöklőbb módon lábra. Abd-el-Kader a’ moslem világnak hasonlíthatatlanul legnagyobbszerű tüneménye: Abd-ul- Vahab ’s tanítványa Ibn-Sund sajátságai egyesültek benne, sokkal nagyobb Mamuth szultánnál, kit a‘ jancsárok rosznak neveznek, nagyobb mint Mehemed-Ali a’ vagyon szomjúzó satrapa *s valóban elmondhatni, hogy vele az izlámnak talán utolsó reményfája dőlt ki, melyből az újra sarjazhatott volna. (Folytatása következik.) A9 halott boszuja, Achardtól. (Folytatás.) VIII. Nehány nap múlva, egy új ballet előadatása alkalmával három négy fiatal ember, kiket már az álarczos bálból ismerünk, ült együtt ’s ugyan azon páholyra irányzók tekinteteiket. „Mekkora hihetetlen hasonlatosság !” raonda egyik. „Ha ne lássam sírját ’s a’ márványemléken nevét, megesküdném, hogy ő az.” „Neki kell lenni, viszonzás..., neki kell lenni, daczára ébenfekete fürteinek, noha Eszternek gesztenyebarna haja volt.” „Ez oly kérdés, melyet legjobban a’ gróf határozhat meg.” „Igen a’ gróf, eljönné ma?” „Megígérte,” monda Sarty. Kalandos történet, midőn a’ páholyban felemeltem, halálhalvány volt. Mlég most is hallom felkiáltását ; szíve nem dobogott ; a’ hóti nő innepélyesen ’s hallgatva állott mellette, azután szó nélkül elhaladt előttünk ’s mintegy kísértet, eltűnt a’ néptömeg köztt. A’ gróf reggelig meredt ’s jéghideg volt; midőn magához jött, tekintete hasonlított Hamletéhez, miután át urjának lelkét látta. 524 óráig tébolyotlan helyzetben feküdt, különös zavart beszédében az Eszter név mindegyre előfordult. Az orvosok elméjét féltek, de másnap a’ láz enyhült ’s a’ gróf komor hallgatásba merült. Tegnap kilovagolt, ma eljövend. Ha a’ lelket kínzó gondolatok gyötrik, szórakozásra van szüksége.” „Csak hogy e’ szórakozás agyát igen meg ne rázza” tévé hozzá egyike a' fiatal embereknek ,s a’ rejtélyes hölgy páholyára egy pillanatot vetett. Ekkor bélépett d’ Allonnes gróf. Arcza nagyon halvány volt. Miután a’ körülülőkkel kezet szorított, kettős látcsövével a’ páholyokat kezdé vizsgálni. Keze rögtön megrázkódott, az ismeretlen nőt megpillantó. Szomszédai hallgattak. A’ gróf leült 's kezét homlokára tévé. Szemeit egy pillanatra béhunyá, mint a’ beteg, ki ebbe a’ láz kisértetes képeket varázsol ; midőn ismét körültekintett, az idegen nő még mind ott ült, mozdulatlanul ’s mosolygva. D’ Allonnes gróf egész testét reszketni érző. E’ sáppadt márvány arczot látta még egyszer ’s ez iszonyú perez emléke szívét megfagylalá. Azonban a* csillárkoszoru a’ teremben napfényvilágot áraszta ’s hajnali szellőzajként az erdő fái köztt, a’ zenekarból olvasztó harmonia szálltfel; mindenütt élet, öröm, ifju vidorság pezsgett