Hon és Külföld, 1848 (8. évfolyam, 1-37. szám)

1848-03-28 / 25. szám

semmit sem kezdhet, mig oly ellenség leend háta megett, mint Abderrhaman. A’ végső elhatározást tehát 1817-ben kelle megváltoztatni vagy legalább közelebb hozni. Mind Abderrham­annak, mind Abd-el-Kadernek oka volt a­ legnagyobb vigyázattal lépni—fel , ha az elsőnek hasonlíthatatlan nagyobb ereje volt, Abd­­el-Kader részén a’ közvélemény állott, részint ellenfele nagyobb része köztt is. Más oldalról a’ nagy kereskedő városok béfolyása harczolt ellene, mik azon esetben ha ő győzend, csak háborús évek hoszszu sorát ’s igy az elnyomatások sza­kadatlan lánczozatát láták maguk előtt. Abd-el-Kadert ellenben az angolok gyámo­lították ’s e’ gyámolitás közönségesen a­ múlt évben valószínűleg sokra terjedt ; legalább a­ spa­­nyol őrhelyekről az afrikai partokra mindenfélét szállítottak. Abderrhaman egyik fia vezérlete alatt a’ marokkói seregek Abd-el-Kaderrel az év kez­dete óta állottak szemközti ’s Abd-el-Kader, ki­nek seregei a’ francziákkal 8 évig véres csaták­ban forgottak, az Abderrhaman seregeit vélet­len megtámadván, megverte. Most Abderrha­man átlátá, hogy minden koczkára van téve ’s nevezetes haderővel áll a csatapiaczra. Elsőbben is a' hasem néptörzsökön, egyiken azok közzűl, ki­ket Abd-el-Kader 1846-ban magához vont, vé­res győzelmet nyere, úgy, hogy annak nyomorult maradványa kéntelenittelék a’ franczia birtokba vonulni, részint pedig a­ Marokkóban lévő fran­czia consul oltalmát keresni 's azután némely marokkói népeken, kik Abd-el-Kaderhez állottak, véres boszút álla, így délebel Abd-el-Kadernek egyik támasza a’ másik után 's 1847 végén már valóban azon ponton állott, hogy magát Abd­­errhamannak vagy a’ francziáknak megadja. A' múlt időkből ítélve a' tudósítások után Abd-el- Kader sérült helyezetén még sem lehete sokat aggódni. Ő oly vitéz ’s mélybélátásu férfiú, ki a' sanyaruság iskolájában 16 évig tanult, kit egy könnyen semmi Szerencsé­lenség el nem csüg­­geszt, ki a’ legszigorúbb balesetek után is nem csak egyszer állott megint a’ legtündöklőbb mó­don lábra. Abd-el-Kader a’ moslem világnak hasonlít­hatatlanul legnagyobbszerű tüneménye: Abd-ul- Vahab ’s tanítványa Ibn-Sund sajátságai egye­sültek benne, sokkal nagyobb Mamuth szultánnál, kit a‘ jancsárok rosznak neveznek, nagyobb mint Mehemed-Ali a’ vagyon szomjúzó satrapa *s valóban elmondhatni, hogy vele az izlámnak talán utolsó reményfája dőlt­ ki, melyből az újra sar­­jazhatott volna. (Folytatása következik.) A9 halott boszuja, Achardtól. (Folytatás.) VIII. Nehány nap múlva, egy új ballet előada­­tása alkalmával három négy fiatal ember, kiket már az álarczos bálból ismerünk, ült együtt ’s ugyan azon páholyra irányzók tekinteteiket. „Mekkora hihetetlen hasonlatosság !” raonda egyik. „Ha ne lássam sírját ’s a’ márványemléken nevét, m­egesküdném, hogy ő az.” „Neki kell lenni, viszonzá­s..., neki kell lenni, daczára ébenfekete fürteinek, noha Eszter­nek gesztenyebarna haja volt.” „Ez oly kérdés, melyet legjobban a’ gróf határozhat­ meg.” „Igen a’ gróf, eljönné ma?” „Megígérte,” monda Sarty. Kalandos törté­net, midőn a’ páholyban felemeltem, halálhalvány volt. Mlég most is hallom felkiáltását ; szíve nem dobogott ; a’ hóti nő innepélyesen ’s hallgatva ál­lott mellette, azután szó nélkül elhaladt előttünk ’s mintegy kísértet, eltűnt a’ néptömeg köztt. A’ gróf reggelig meredt ’s jéghideg volt; midőn ma­gához jött, tekintete hasonlított Hamletéhez, miu­tán át urjának lelkét látta. 524 óráig tébolyotlan helyzetben feküdt, különös zavart beszédében az Eszter név mindegyre előfordult. Az orvosok el­méjét féltek, de más­nap a’ láz enyhült ’s a’ gróf komor hallgatásba merült. Tegnap kilova­golt, ma eljövend. Ha a’ lelket kínzó gondolatok gyötrik, szórakozásra van szüksége.” „Csak hogy e’ szórakozás agyát igen meg ne rázza” tévé hozzá egyike a' fiatal emberek­nek ,s a’ rejtélyes hölgy páholyára egy pillana­tot vetett. Ekkor bélépett d’ Allonnes gróf. Arcza na­gyon halvány volt. Miután a’ körülülőkkel kezet szorított, kettős látcsövével a’ páholyokat kezdé vizsgálni. Keze rögtön megrázkódott, az ismeret­len nőt megpillantó. Szomszédai hallgattak. A’ gróf leült 's kezét homlokára tévé. Szemeit egy pillanatra béhunyá, mint a’ beteg, ki eb­be a’ láz kisértetes képeket varázsol ; midőn ismét körül­tekintett, az idegen nő még mind ott ült, mozdu­latlanul ’s mosolygva. D’ Allonnes gróf egész testét reszketni érző. E’ sáppadt márvány arczot látta még egyszer ’s ez iszonyú perez emléke szívét m­egfagylalá. A­­zonban a* csillárkoszoru a’ teremben napfény­­világot áraszta ’s hajnali szellőzajként az erdő fái köztt, a’ zenekarból olvasztó harmonia szállt­fel; mindenütt élet, öröm, ifju vidorság pezsgett

Next