Honderü, 1843. július-december (1. évfolyam, 2/1-26. szám)

1843-12-16 / 24. szám

tóság a fölebédelt ezerek’ néhány rútul megcsipkézett morzsalékát be­mutatta a ki­váltóhivatalnak, melly az ekkép elemésztett bankjegyek helyett másokat adatni rendelt. A gonosz czimborák azonban még fölfedezve nincsenek, a gyanú a szomszédos templom egereit is ter­heli , mint kiknek nyomorult állapotuk és szegénységük közmondásos. Mondják azt is, hogy a lábrakapott macskazenék­ példájára az ege­rek is egyleteket alapítnak különböző politicai és socialis czélokra. A balul fölfogott socialismusnak valami ferde kinövése lehet aztán az illy gyámnoki bankjegyekkel­ üzérkedés. Annyi mindenesetre igaz ma­rad , miszerint az árvapénzek fölötti ellenőrködésre egy pár lelkisme­­retes derék kandúrmacska épen nem volna fölösleges. — Örömmel értesítjük nemzeti színházunk barátait azon kö­rülmény felől, hogy a nemzetiség és művészetért mindig áldozni kész lelkes Fáy István gróf, minap tett ígéretének következésében, színhá­zunk’ reményteljes egyik tánczosnéjának a kis Fannynak művészi ki­­képezésére szánt tetemes öszveget kezünkhez küldötte. Mi az e hon­­fias czélra áldozott pénzeket magunk ugyan — miként a nemes gróf kívánta — át nem vettük, hanem törekedtünk felőle úgy rendezkedni, miként azt legczélszerűebbnek lenni véltük. Sáry Fanny k. a. szülői által is aláirott kötelezvényt adott magáról, miszerint a nemes gróf’ nagylelkű pártfogása általi kiképezettsége után több évekig tartozni fog a nemzeti színpadon működni. Hogy e részben az akkori igazga­tóság önkényének kitéve azonban ne legyen, a kötelezvény egyik pontja Fanny K. asszonynak majdani fizetését az ő művészeti kiképe­­zettsége, színházi műveltebb közönség­ megelégedése, és a hírlapi bírálatok­ vélekedéseihez alkalmazandónak határozta. A pénz to­vábbá Emich Gusztáv uri­párisi bankárához küldendő, ki havonkint fogja a szükséges pénzmennyiséget kiszolgáltatni. A szükséges költ­ségek jörenden már előre kipuhatolvak s a havi járandóság ezekhez méretett; a nemes gróf által fölküldött pénzből itt Pesten annyi, mennyi a párisi útra szükséges, kiszakasztatván. Egy különben is tu­dományos utat Párisba tenni szándoklott gyógytudor lesz szives a többször említett kisasszonyt elkísérni, s Párisban tett több évi ta­pasztalásainak üdvös hasznaival segítni. A kötelezvény­ megkészítésé­­re Fáncsy Lajos rendező urat kértük meg, annak aláírására pedig több érdemes és tekintélyes urakat. Kostyál Ádám úr a nemzeti szín­ház’ érdekeit mindig forró részvéttel kisérő derék honunkba nem ke­veset és sok sükerrel fáradozott ez ügy körül. S most már nincs egyéb hátra mint a több jeles ajánlólevelekkel ellátott s már útnak

Next