Honderü, 1846. január-június (4. évfolyam, 1/1-26. szám)
1846-05-26 / 21. szám
KEDD. A SZÍV’ VILÁGÁBÓL. VI. SZERELEM ÉS ÉRZÉKISÉG. (Folytatás.) Az érzéki ösztön nem mindig viseli magán az állatiság’ bélyegét. Az emberi természetben nem ritkán olly nemes alakot vesz az föl, hogy csak az emberismerő’ fürkésző tekintete képes azt a valódi szerelemtől megkülönböztetni. Ez az eset néha már akkor, midőn az mint ösztön nyilatkozik, s földi természetéből titkot nem csinál. Legyen, hogy téged legközelebb érzéki vágy csatol egy női lényhez. De az, hogy épen öt és nem mást választál, nem volt csupán érzékiség. Szivednek is voltak követelései, miket egészen nem mellőzhetik Te ember vagy s emberi érzettel bírsz; tehát, föltéve, hogy nem vagy épen minden műveltség’ híjával, még egyéb másra is tekintettel kell lenned, kedélyedre még más egyébnek is szükséges hatnia, mi szellemibb, nemesb. Avvagy lehetséges volna, hogy e bajló termet, e lelkes szempár, e bűvös mosoly, e szelíd jóság téged egészen hidegen hagyjon, ha mindjárt nem érzenél is magadban szükségleteket, miket azok kielégítni képesek. Nem önt-e mindez egyszersmind jobb érzelmeket beléd? Nem vonzana-e semmi jobb hajlam a nőhöz, ki lényét neked egészen átadja? Átalában lehető-e, hogy a természeti ösztön a műveit ember- ívben a lélek és szív’ egy és más szép vo TAVASZUTÓ’ 26. 1846. násával ne páruljon, miről a műveletlen mit sem tud? És ezen utón képződhetnek szövetségek, mellyek igen tartósak és gyöngédek, ha máskülönben az egyesültek a magukrai szükséges figyelmet el nem hanyagolják s nem engedik kihűlni azon törekvést, hogy egymásnak érdekesek maradjanak s mind újabb meg újabb érdekes oldalt tüntessenek föl. Különösen fontosak az ilvekre nézve a gyöngéd figyelem (delicatesse) s folyvást haladó szellemművelődés. Néha a képzete’ segélyével is nemesi alakban tűnik föl az érzéki ösztön. Első ébredése, legalább olly kedélyeknél, melylyek’ ártatlanságát még a csáb és szemtelenség’ mérge nem érinté, egy határozatlan vágyban nyilatkozik, melly önmagát sem érti — de szelíd, csöndes és tiszta, mint minden, melly a természetből fakad; egy fájón édes óhaj, ifjúi vidorságtól kisérve, melly tárgyát még nem ismeri. A phantasia adja rá saját színeit s ezer regényes álmakra nyer belőle anyagot és alkalmat. Mielőtt a vágy érthetőbben nyilvánulna, a szép képek, kívánságok és remények egész serge csatlódék hozzá, úgyhogy midőn az egyszer valóban léteit nyert, eredeti természetét alig lehet többé rajta fölismerni. Nem érzéki izgalmak, ha- 1 .