Honderü, 1847. június- december (5. évfolyam, 2/1-26. szám)
1847-09-21 / 12. szám
12. SZÁM. KEDD. ŐSZELŐ’ 21. 1847. orban, mint a miénk, melyben a barbárság mindinkább elharapózik a művészetekben, különös figyelmet szükség fordítnunk a kritikára, mint egyetlen menedékre. Igaz hogy kijvánatos szabadulást nyujtna egy lángész, ha fölmerülne, de ehhez kevés a remény. — Valóban teljes barbárság fenyeget betörni és elnyelni irodalmunkat. Mindenekelőtt helyes fogalmat kell szereznünk az irodalomról. Az irodalomban nyer érvényt valamely nép egész szellemi hatalma, nyilatkozik annak minden érzelme, gondolkodása, titkai. A nép csak annyiban létezik a história’ számára, a mennyibenirodalma van, nincs más mentőhorgonya az időtársai ellen, nincs más emléke, mint szellemi lételének összege, a mint az az irodalomban testté len. Az irodalom pedig két folyamot egyesít: melyet a költészet, s melyet a tudomány teremt. Az irodalom’ tudományi oldalában öszpontul egy nemzet’ gondolatélete és értelemvilága, s a mennyiben az értelem folyton új szellemi tapasztalatokat tesz s az által az előbbi értelmi tevékenységet átlépi, az irodalom’ ez irányában nincs semmi örök, csupa lépcsők, csupa mértföldmutatói egy már hátrahagyott útnak. A nemzet’ sajátlagos, benső élete az ő költé-szetében jelenik meg külsőleg. Ne feledjük el a fogalombeli különbséget a költői és költészet között. A költészet csak a művészetben jelenik meg; mi nem műteremtmény, a költészet’ körébe nem tartozik ; ellenben költői lehet sok könyv, a nélkül hogy a költészethez számíttatnia szabadna. A művészet’ titka, mint minden teremtésé, az átköltőítésfolyamban áll, mig a költőiben az elemek elmosódnak. Csak az öszpontosítás, alkotás, eszmékkeli összeköttetésben rejlik a költészet és műteremtmény. Minthogy azonban költői könyvek, melyekben elemi költészetélet pezsg, a művészet’ kiképezésére szükségesek, s minden műremeknek temérdek előrejárt munkákra van szüksége, mint lépcsőkre, s az aztán, mint ezek’ virágzata tűnik elő, az előrejárt, szétszórt művészeti eszmék benne összesítetve jelennek meg, ennél fogva a költői könyvek múlhatlan szükségűek az irodalomban. A késő utóvilág csak a kormányok végpontjait látja ugyan, vagy más szókkal, csak a műremekeket, s nem előzményeiket is, de az alapos fürkésző előtt ezek sem maradnak észrevétlenül. A művészeti szellemnek a csak költői munkákbani ezen elemi fejlesztése ugyan a nagy tömeg előtt kissé homályossá teszi a valódi művészeti ideált, mert a költői érzet épen a tömegben lép elő merészebben, egyoldalúbban, zajosabban , mig a műremekek bevégzett elzártságuk, szűk, titokteljes rejtélyességük sazon harmóniává kényszerített és alakított által, mi bennük létezik, megannyi bűvös várak, melyek’ kulcsaival csak a választott bir. A műremekek’ mélye a tömegnek igen sötét, sőt ha azt fölfoghatná, igen ijesztő volna ránézve, s az emberek nagyobb része nem tanulhat évekig egy költeményt, már azon okból