Honismeret, 1981 (9. évfolyam)
ÉVFORDULÓINK - Beke György: Fialla Lajos jó emlékezete
Fialla Lajos jó emlékezete. Bukaresti magyar emlékíróknak hívjuk azokat a tollforgató értelmiségieket, orvosokat, mérnököket, gazdatiszteket, papokat és tanítókat, akik a múlt században — jórészt az 1848-as magyar szabadságharc menekültjeiként - Havasalföldön éltek, ott tevékeny részt vállaltak a bukaresti, galaci, brailai, ploiesti-i magyarság művelődési egyesületeinek létrehozásában, közösségi életkereteinek kiépítésében és tapasztalataikat, egyéni élményeiket feljegyezték, könyvekbe vagy folyóiratokba mentették. Koós Ferenc, Veress Sándor, Veress Ferenc, Oroszhegyi Józsa és Fialla Lajos legnevezetesebb a bukaresti magyar emlékírók közül, műveik nemcsak nélkülözhetetlen források a múlt századi bukaresti magyar diaszpóra életének megismerésében, de az irodalom számára is becses emlékek. Ők alakították ki elsőnek a magyar diaszpóra-csoportok közül a demokratikus életvitel és nemzeti megmaradás máig érvényes törvényeit. A múlt századi bukaresti magyarság életszemlélete két fő elvre támaszkodott: beilleszkedés az ország életébe, a román nemzet megbecsülése és tisztelete, a törvények betartása, egyáltalán állampolgári lojalitás és felelősség, ugyanakkor, ettől elválaszthatatlanul érvényesítették a másik alapelvet, önnön hagyományaik ápolását, a közös művelődés demokratikus igényét. Mikó Imre gróf, „Erdély Széchenyije", aki Kolozsvárról figyelte a bukaresti magyarság életét éppen ezeket az alapelveket tartotta — Koóshoz intézett levelében — a kisebbségi etnikai közösség jövőbe vivő, megtartó életvitelének. Ezeknek a bukaresti magyar emlékíróknak egyik érdekes egyénisége volt Fialla Lajos, akinek a nevét nemcsak a magyar művelődéstörténet, de a román orvostudomány is feljegyezte, mivel a jelentős orvostudós, Carol Dasila közvetlen munkatársaként nagy szerepe volt a bukaresti egészségügyi szolgálat kiépítésében, és különösen az 1877-es orosz -román-török háború idején, amely függetlenségi háború nevén vonult be a román történelembe, a román katonaorvosi segélynyújtás megszervezésében. Baján született, Fialla Gyula városi orvos hatodik gyermekeként. Letűnt napjaimból címmel 1903-ban Bukarestben kiadta életrajzi emlékezéseit lazán összefüggő karcolatok alakjában s ebben epizódokat villant fel bajai gimnáziumi éveiről, a tanárokról, a városról, amely a világjáró Jelky Andrást adta, a kalandos szabómestert, aki hazatérte után szintén leírta élményeit, és az öreg bukaresti orvos megindultan emlékezett az 1848-as forradalomra és szabadságharcra, amely fiatalságának szent kalandját jelentette. Minden oda nyúlott vissza, minden ott kezdődött el számára: 1848 március 15-én Pesten, a márciusi ifjak közelében. „Március 15-én csúnyán esett az eső ..." - írja a felejthetetlen napról. „Az egyetem előtt egy csoport, 30-40 ember, vállukra emeltek egy karcsú ifjú embert, aki a zsebéből egy papírost vett, és fennhangon, lelkesülve, kezivel hatalmasan lendülve szavai értelmét, kiáltott: Talpra magyar, hí a haza, itt az idő, most vagy soha, rabok legyünk vagy szabadok? ... Az ifjú ember, ki e sorokat olvasta, Petőfi Sándor volt. Napok folytak, minden óra hozott új híreket. Az Úri utcában létezett Pilvax kávéházba, ahova azelőtt is szoktam néha eljárni, most mindennap kellett mennem, mert itten találkoztunk bajtársainkkal. Itten szorítottam számtalanszor kezet Petőfi Sándorral. Ma is mintha látnám előttem. Ő alacsonyabb volt nálamnál, középtermetű, karcsú ember, hegyes szakáll fedte állát, és gyér bajusza volt. Szerény, komoly arcvonásai voltak, a kendő nélküli hosszú nyak még különösebbé tette az egész egyéni kifejezést. Nem beszélt "Születésének 150. évfordulóján. (Szerk.) 23