Honismeret, 1984 (12. évfolyam)
KRÓNIKA - Szilágyi Miklós: Bárdosi János (1933-1983)
Mocsáry Antal: Nemes Nógrád vármegyének, históriai, geographiai és statistikai esmértetése, I-IV. Pest, 1826. (Hasonmás kiadás. Megjelent a Kubinyi Ferenc Múzeum gondozásában, 1982-ben, I. k. 376, II. k. 64, III. k. 262, IV. k. 270 old „Habent sua fata libelli" — mondja Terentius Maurus „Carmen heroicum"-jának szállóigévé vált sora. Valóban, mint minden értékálló műnek, Mocsáry Antal könyvének is megvolt a maga sorsa, előre nem látható fátuma az elmúlt másfél száz esztendő alatt. Mindenekelőtt kimeríthetetlen, felettébb megbízható adattárrá vált mindazon történészek számára, akik Nógrád megye egészének, vagy egyes helységeinek feudális kori históriáját szándékoznak megírni. Nagy Iván, Reiszig Ede, Makkai László és Belitzky János megyemonográfiái, jóllehet az elsőt a legutóbbitól mintegy 100 év választja el, közösek abban, hogy egyaránt Mocsáry műve adja a jegyzetapparátusban legtöbbször hivatkozott forrásukat. A szerkesztő bevezetése méltán nevezi pótolhatatlan forrásnak a könyvet, amelyben se szeri, se száma a napjainkra már megsemmisült, csak itt olvasható okleveleknek, a korunk historikusa számára csak nehezen hozzáférhető XVII—XVIII. századi diplomatikai kiadványok rendszeres, megbízható idézésének. Önmagában az ilyen forrásérték azonban egyáltalán nem indokolná, hogy Mocsáry művét 1982-ben újra kiadják, hiszen a Hevenessy, Kaprinay-féle nagy oklevélgyűjtemények, Lehotzky, Katona, Fejér vagy Knauz vaskos köteteinek a tömege aligha jöhet szóba a kiadói tervekben. Joggal. Az a néhány hivatásos történész, aki az ezekben közzétett latin oklevelek ezreinek valamelyikére kíváncsi munkája során, hozzáférhet valamennyihez a nagyobb tudományos könyvtárakban. Nógrád vármegye Mocsáry Antal által írt „ismértetésénél" azonban nem csupán erről van szó! Ez a munka — szerzője eredeti céljától eltérően — egyáltalán nem csupán a XIX. század művelt köznemeseihez, főnemeseihez szól, hanem értéket képvisel a XX. század utolsó negyedének olvasóközönsége számára is. Nem vitathatatlan tudományos értékeivel szolgál erre rá, egyáltalán nem történelemszemlélete az, ami maradandóvá teszi, hiszen a felvilágosult köznemesi szemlélet, ha a polgári társadalom kialakulásával még hosszú ideig uralkodó is maradt történetírásunkban, a XX. század elejétől már elavultnak tekinthető. Művészi ereje, érzelmi töltete az, ami másfél évszázad múltán is élménnyé teszi e könyv forgatását. Persze a művészi értékű alkotások is érdektelenné válhatnak, ha későbbi korok közönsége már nem talál a maga és kora számára szóló közlést bennük. Mocsáry Antal könyvében azonban emberformáló élményforrásra talál mindenki, aki a mai „etnikai reneszánsz" idején indentitását — nemzeti és egyéni azonosságtudatát — keresi. Márpedig a történelem iránt érdeklődő egyre szélesebb tömegek éppen ezt keresik a históriában és várják el a historikusoktól. A kiváló szerző ugyanis egyáltalán nem szűkíti le könyvét arra, amit címében is ígér, nem csupán a „Nemes Nógrád Vármegye" néhány grófi, módos köznemesi famíliájának története, illetve a hadi események krónikája, amit nyújt. A reformkor szelleme, bár patriarchális elvei szemben álltak vele, szinte akarata ellenére is mély hatást gyakorolt az agg Mocsáry Antalra — ne feledjük, a művet 1826-ban adta ki és Nógrád a reformellenzék első sorában küzdött. A reformnemzedék tagjai neki nem fiai, inkább unokái lehettek és szinte szomjúhozták az életkeretüket, politikai küzdőterüket alkotó vármegye minden tekintetben való, hiteles megismerését. Erre a kihívásra válasz Mocsáry Antal műve, tudatosan ennek az igénynek szándékozott eleget tenni. Az első kötetben leírja a magyarság őstörténetét, ahogy azt kora születőben levő tudományos módszerű történetírása elképzelte. Említi, hogy a „szorgalmatos magyar utazó Körösi Sándor, most teszi éppen ezen utazást a' Magyarok' származása' helyére, — várja a Haza a' szerentsés vissza jöttét." Ismerteti a megye földrajzi fekvését, nagyságát, az itt élők „nemzetének különbségét a' nyelv' s a' szóllásmódra nézve", közigazgatási és egyházi beosztását. Szól Nógrád minden egyes mezővárosáról, községéről és pusztájáról, történetükről, lélekszámukról, földesuraikról, el-elkalandozva a história zegzugaiba, így a mai olvasó kikeresheti és megismerheti az őt magát, vagy szüleit, nagyszüleit — R. Várkonyi Ágnes szép hasonlatával a — „kirepítő szülőhely" régmúltját. A második, kötetben a szerző a „Nemes Vármegye különösségeit és ritkaságait" ismerteti. Megtudhatjuk, hogy a „Nemesi Rendnek legnagyobb kincse" a megye levéltára, rengeteg régi ,jeles iromány" őrzőhelye. Megemlékezik a könyvtárakról, legjelesebbnek közülük a losonci" református gimnáziumot nevezve, de nem feledkezve meg a tudományok iránt érdeklődő nemesurak gyűjteményeiről sem. Sok földbirtokos hódolt a kertművészetnek, gyűjtött növényeket, csigákat, és ásványokat. Olvashatunk a gyógyforrásokról és fürdőhelyekről. Itt kap gazdaságtörténet-írásunk kiemelkedő értékű helyzetképet a vármegye kereskedelmi, gyár- és kézműipari viszonyairól, a postautakról, hidakról, a földek termékenységéről vagy a nevezetesebb szőlőhegyekről is. A harmadik kötetei: Mocsáry Antal - hódolva kora uralkodó romanticizmusának és akaratlanul is örömet szerezve a mai olvasó számára is — a dimbes-dombos Nógrádra oly jellemző várromok