Honismeret, 2012 (40. évfolyam)
2012 / 6. szám - ÉVFORDULÓK - Ázsia romvárosainak feltárója. Emlékezés a százötven éve született Stein Aurélra (Polgárdy Géza)
donban, a British Museum munkatársaként folytatta. Majd a következő évben - többek között két jeles támogatójának köszönhetően - útnak indulhatott álmai földjére, Ázsiába. (E támogatók Sir Henry Rawlinson, a British Museum kurátora, és Szinesi Márk, a keleti nyelvek cambridge-i professzora voltak.) 1887. decemberben szállt partra Bombayben. Indiai tartózkodása azonban nem nyúlt hosszúra, ugyanis februárban kinevezték a lahorei Punjub University szanszkrit nyelv és irodalom rendes tanárává, majd keleti kollégiumának vezetőjévé. Stein Aurél tehát ettől az évtől az angol kormány szolgálatába lépett. Az 1888-1896 között Kasmírban tett utazásai során e föld régészeti emlékeit, történeti földrajzát és folklórját tanulmányozta. Majd 1894-ben megjelent első nagyobb tudományos műve, a Királyok Könyve, 1897-ben pedig Budapesten megtartotta akadémiai székfoglalóját a fehér hunok és rokon törzsek indiai szereplése címmel. Ebben az időben történt, hogy Anglia gyarmati csapatokat küldött az addig elzárt Bunerba, Stein Aurél pedig - kihasználva a kínálkozó alkalmat - expedíciót szervezett erre a területre. Első expedíciójára 1900-ban indult el Belső Ázsiába, éspedig lord Curzon indiai alkirály támogatásával. A korábban Sven Hedin, a híres svéd utazó által felfedezett Khotan környéki romvárosokba kalandos körülmények és sok megpróbáltatás közepette, égbenyúló hegyláncokat és veszedelmes hágókat leküzdve jutott el. De érdemes volt, mert nem csupán régészeti kutatásokat végzett itt, de több, eddig ismeretlen romterületet tárt fel. Kasgarba, a kínai Turkesztán fővárosába érve tevekaravánhoz csatlakozott, s így jutott el a Takla-Makán sivatagi oázisokba. Eközben nagymennyiségű fára és bőrre írt ősi indiai kéziratot talált, amelyeket a száraz homok szinte tökéletesen konzervált. Expedíciójának eredményeit 1908-ban Homokba temetett városok címmel magyarul is megjelentette. Második expedíciójáról, amely a Tarim-medencét és Kununt tűzte ki céljául 1906-1909 között, a következőket írta „Utazásom nemcsak messze földre vezetett, hanem régmúlt időkbe is. Valósággal stílszerű tehát, hogy azokban a völgyekben kezdjük meg vándorlásunkat, amelyekben több mint két ezredéve Nagy Sándor seregei jártak." Átkelve a Pamír-hegységen, viszontagságos út után érkezett meg Lozsanba, a kínai romvárosba. Majd délnek fordulva Milán romjainak átkutatása következett, s a Lop-sivatagon átkelve érkezett meg egy elfeledett kínai határfalhoz, amelyet egykor a hunok ellen emeltek. Marco Polo nyomán kelet felé haladva, Tunhuangban felkereste az Ezer Buddha templomát, s a korábban itt járt Lóczy Lajos híradása alapján feltárta az itteni barlangszentélyeket. Kutatásai nyomán több ezer ősi kézirat került elő, melyek részben a londoni British Museumba, részben az indiai Nemzeti Múzeumba kerültek. E második expedíciójának eredménye volt még, hogy sikerült azonosítania az ókori selyemút egy szakaszát, s megtalálta a Khotant Ladakkal összekötő egykori karavánút nyomait. Kasmírba való visszaérkezése során, a Jangi-davángleccseren lábujjai lefagytak. Hetekig tartó szenvedés után érkezett meg Leh-be, ahol egy misszionárius „orvos" jobb lábának minden ujját amputálva szabadította meg kínjaitól. E harminc hónapon át tartó második expedícióján gyalog, lóháton, tevén és lakháton összesen több mint tizenhatezer kilométert tett meg. Tudományos eredményeiért a Brit Földrajzi Társaság nagy aranyérmével tüntette ki, az angol király pedig 1912-ben lovaggá ütötte. A most már Sir Aurél Stein ezen útjáról készült könyvét Romvárosok Ázsia sivatagjaiban címmel 1913-ban jelentette meg magyarul a Magyar Földrajzi Első ázsiai expedícióján ITEIN EURÉL ROMVÁROSOK ÁZSIA SIVATAGJAIBAN BtlDAPt5T, 1913. KlAOJR R KM.TtRMESHTTVOOMMYl TAflsytAT. 10