Honismeret, 2012 (40. évfolyam)
2012 / 6. szám - KÖNYVESPOLC - Balogh Mihály: A költő és a város Petőfi Sándor Kunszentmiklóson (Murányi Lajos)
tető szakad be, majd ahol már nincs tető, a falak is ázni, repedezni kezdenek, míg végül összeomlanak. A könyvben bemutatott kastélyok jelenlegi állagáról szubjektív felmérést készítettem. A 134 kastély közül 21 kiváló állapotú, a közelmúltban lett felújítva, s további 32 is jó állapotú. A legnagyobb rész, 43 db közepes, elfogadhatónak minősül. Rossz állagú, veszélyeztetett 27 db van és teljesen romos további 11. Ezek csaknem menthetetlenek. Az eredmény talán nem is olyan tragikus. E felmérés azonban nem ad teljesen reális képet, mert az utóbbi időben felújított kastélyok között több kisebb, művészileg kevésbé jelentős is van, míg a romként emlegetettek között találhatók olyanok, mint a kerelőszentpáli, a kapjoni és a csákigorbói Haller kastélyok, a kisbúni Bethlen kastély, a szentbenedeki Kornis kastély, a koronkai Tholdalagi kastély vagy az alvinci fejedelmi birtok. Örömteli, hogy romjaiból kezd újjáéledni Bánffy Miklós Bonchidája, az „Erdélyi Versailles". A felújítás nehézségeit és elhúzódását jelzi, hogy az még 1990-ben elkezdődött, többször is abbamaradt, és a nemzetközi támogatás ellenére is igen lassan halad. A Haller-család kastélymérlege a legszomorúbb, hat kastélyuk közül három teljesen romos, örvendetes viszont, hogy a balázstelki és marosugrai épületeket teljesen felújították. Ez utóbbit Erdély első kastélyszállójaként kívánják hasznosítani. Örömmel olvassuk, hogy több leszármazott visszatért Erdélybe, visszaigényelte és meg is kapta ősei otthonát, s annak helyreállításán munkálkodik. A restitúció azonban nagyon nehezen halad, a jelenlegi romániai birtoklók igyekeznek minél tovább húzni a kastély átadását. Még ahol megtörtént az átadás, ott is hosszú időnek kell eltelnie, amíg a szükséges anyagiak és engedélyek megszerzése után elindulhat a műemléki helyreállítás. Az új tulajdonosoknak legtöbbször nincs olyan jövedelme, melyből a szakszerű műemléki helyreállítás fedezhető lenne. A magyar és román állam, a műemlékvédelem közös összefogására lenne szükség, hogy megmentsük az erdélyi építészet pusztulófélben lévő kincseit. A szerzők előadásmódja tárgyilagos, de élvezetes. Hatalmas bibliográfiai anyagot dolgoztak fel, s az esetleges ellentmondások megoldására törekedtek. Egy-egy helyszínre többször is elmentek, hogy rögzítsék az időközi változásokat is. A legkorábbi általuk készített fénykép 2000-ből való, a legfrissebb 2011-es. Volt olyan hely, ahol ez alatt az idő alatt is drámai romlás, például egyes falrészek megsemmisülése következett be. A kötet igen alapos, részletes leltár a XXI. század első évtizedének Erdélyéről, kastélyainak állapotáról. Olyan könyv, amit sokszor kell elővenni, lapozgatni, olvasgatni, hogy emlékezzünk a régi, ma már visszahozhatatlan erdélyi világra. Az érdeklődő olvasót térkép és a helységnevek mutatója segíti a kastélyok földrajzi azonosításában. (Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2012.) Udvarhelyi Nándor BALOGH MIHÁLY: A költő és a város. Petőfi Sándor Kunszentmiklóson Új kötettel jelentkezett nyáron a tanár, könyvtáros, helytörténész szerző, akinek az írásai nem ismeretlenek e folyóirat olvasói előtt sem. Ebben a könyvben Petőfi és Kunszentmiklós bonyolult viszonyának az összegzését végezte el. A monográfia előszavából kiderül, hogy megpróbálta „összemarkolni a költő és a város, Kunszentmiklós és Petőfi Sándor kapcsolatának minden föllelhető és lehetséges mozzanatát," hiszen a ,,gyermekkori átutazásokat nem számítva legföljebb két hetet tesz ki Petőfi itteni napjainak száma, amelyekről írásban rögzült bizonyosságunk is van, legalább három vers és néhány levél, sajtóközlemény formájában." A kötet nem előzmény nélküli, mert öt éve a Honismeret 2007/4. számában látott napvilágot A Petőfi-kultusz Kunszentmiklóson című tanulmánya, de ide sorolhatjuk az „ujjgyakorlatnak" is tekinthető Kiskunsági Szentmiklósnak ifjú népe... című füzetét is (2009), melynek témája ugyancsak a költő és a város, noha rövidebb formában. (Több műve is feldolgozta a város és a költő viszonyát: legutóbb Kunszentmiklósról írt monográfiája, illetve Szabó Sándorral közösen írt helyismereti olvasókönyve.) A könyv tizenkét fejezetben foglalja össze tárgyát. Először (Kies Kiskunság, szeretett Szentmiklós) a szűkebb haza, a Kiskunság és Kunszentmiklós történetének bemutatásával rajzolja fel azt a vidéket, ahol Petőfi született és gyermekkorában élt, majd alaposan elmélyül a szülőváros máig vitatott kérdésében (Hol született ő ezen a tájon?). Újdonság az olvasónak, hogy Petőfi verseinek első németre fordítója, Kertbeny Károly először Dunavecsét adta meg születési helyül (később Kunszentmiklóst, Félegyházát, végül Kiskőröst), s bár számos érv szól Kiskunfélegyháza vagy Szabadszállás mellett, még mindig Kiskőrös, a keresztelő helye a „nyertes". A következőkben a reformkor harmincas éveibe kalauzolja olvasóit a szerző (Árvíz előtt, árvíz után). A gyermek Petőfi bizonyára a városon át szekéren utazva jutott el iskoláiba. Pestre, Aszódra - ide István öccse is vele tartott -, majd Selmecre 1833 és 1838 között. (Remek képet kapunk arról, amit a korabeli utazó láthatott a hosszú szekérút alatt.) Az 1838-as tavaszi árvíz itt is hatalmas pusztítással járt: az ekkor Szabadszálláson lakó Petrovics István (1791-1849) háza is romba dőlt. A mészáros apát tartozásai miatt per fenyegette, s hamarosan tovább kellett állnia nincstelenül, a költő pedig nemsokára (1839 szeptemberében) pápai diák helyett katona lett. 1841 tavaszán már Dunavecsén a család. Petrovics István csak „székálló legény", de 1842 őszétől Kunszentmiklóson is béreli az ottani marha- és juhszéket Sándor nevén, míg a tényleges munkát kisebbik fia, István végzi (A szentmiklósi mészárszékbérlő). Az 1842-es év fontos a költőnek: Pápán balladája az év végén első díjat nyert, előtte májusban jelent meg A borozó című verse nyomtatásban! (A második, a Hazámban már Petőfi néven.) Ősszel még visszament Pápára, de már nem iratkozott be a kollégiumba, felcsapott vándorszínésznek. Petrovics István (1825-1880) a munkát 1842. november 1-jén kezdte meg Kunszentmiklóson; az Istók öcsém... - Sándor bátyám... című fejezet elsősorban róla, kevésbé ismert versírói próbálkozásairól és híres lovas tudományáról szól. A csikós, a juhász, a szamara, meg egy legenda című részben Petőfi Sándor Kunszentmiklóson született verseiről esik szó. 1844 tavaszán Dunavecsén, a szülői házban találjuk, innen gyalogolt át Szentmiklósra. Látogatását két vers is bizonyítja, a Pusztán születtem és a Megy a juhász szamáron kezdetű. A szerző a versek keletkezésé-